Hajszállal, de legyőzte a baloldal a Fideszt

Németh Angélát, a baloldal által támogatott eddigi alpolgármestert választották polgármesterré a Budapest XV. kerületi időközi választáson. Korábban a DK-s Hajdu László vezette a városrészt, ő áprilisban simán nyert a parlamenti választáson. Most a baloldalnak meg kellett küzdenie a győzelemért – írja az Index.hu.

 – írta: Dull Szabolcs –

A baloldal jelöltjét, Németh Angélát választották polgármesternek Budapest XV. kerületében a vasárnapi időközi választáson. A végleges eredmény alapján Németh 697 szavazattal megelőzte a fideszes László Tamást.

A rákospalotai polgármester-választás eredménye a következő teljes feldolgozottságnál:

  • Németh Angéla, RÁTE-Szolidaritás (a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az MLP támogatásával): 11 287 szavazat (50,9 %)
  • László Tamás, Fidesz-KDNP: 10 590 szavazat (47,8 %)
  • Kerezsi László, Munkáspárt: 275 szavazat (1,24 %)

Mint látható, nagyon szoros volt a csata, ahogy érkeztek a szavazókörökből az adatok, először László vezetett, majd Németh átvette tőle a vezetést. Volt, hogy percről percre változott, ki lesz a polgármester.

A részvétel elmaradt a tavasszal tapasztalt 70 százalék feletti adattól: A választók 40 százaléka sem ment el voksolni: 22 308 fő, a kerületi választók 34,36 százaléka ment el szavazni. A dolog nem meglepő, hiszen időköziken rendszerint alacsonyabb a részvétel, Rákospalotán pedig a legutóbbi, 2014-es önkormányzati választáson sem ment el 40 százalék szavazni.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a DK-s Hajdu László parlamenti képviselő lett tavasszal, és a két poszt összeférhetetlen. Hajdu a lemondó nyilatkozatában rögtön a választók figyelmébe ajánlotta alpolgármesterét, Németh Angélát.

A Fidesz már korán bejelentette, hogy László Tamást indítja, aki korábban már volt a kerület polgármestere. 2010-ben ugyanis egy MSZP-s belharc után Hajdunak nem sikerült győznie.

Már a választás előtt tudni lehetett, hogy Rákospalota-Újpalota a baloldal számára ideális terep: a korábbi eredmények alapján a szavazók többsége leginkább balra ikszel.

Hajdunak a legutóbbi, 2014-es polgármester-választáson szűken sikerült győznie: 2 százalék sem volt a különbség a fideszes jelölt és közötte. Viszont az idei áprilisi választást, 73 százalékos részvétel mellett, a DK-s jelölt a Fidesz országos tarolása ellenére simán megnyerte. Hajdu László 23 212 szavazatot (42,25 %) kapott, László Tamás majdnem 3000 szavazattal lemaradt, 20 622 szavazatot gyűjtött (37,54 %).

Ráadásul a kerület finoman szólva sem mondható a Fidesz mintatelepülésének. A helyi fideszesek civódásaival korábban az országos sajtó is tele volt, és a háborúskodás addig fajult, hogy 2015-ben feloszlatták a kerületi Fideszt. Mindezek alapján a Fidesz tulajdonképpen örülhet is a szoros eredménynek, bár ebben a mostani eredményben minden bizonnyal a párt és Orbán Viktor országos népszerűsége is nagy szerepet játszott.

A DK nyerte a közleménykiadó versenyt vasárnap este. A DK gyorsan gratulált Németh Angélának, és azt írta, az eredmény azt bizonyítja, hogy “a A XV. kerületiek nem hittek a hazug lejáratókampánynak, nem engedtek a megfélemlítésnek, hanem

megmutatták, hogy hol a helye a lúzerkormánynak.

A Demokratikus Koalíció szerint méltó utódot kapott a DK-s Hajdu László, korábbi polgármester. “Bebizonyítottuk, hogy a Fidesz verhető.

A Liberálisok szerint Németh győzelme bebizonyította, hogy “az egységes ellenzék képes a választók többségének a bizalmát elnyerni. A győzelem megmutatta, hogy bár a Fidesz támogatottsága a legnagyobb, az emberek többsége elégedetlen kormánypártokkal és az általuk képviselt, illiberális politikával, ez az eredmény pedig megalapozhatja a 2019-es önkormányzati választás ellenzéki győzelmét is a XV. kerületben.”

A szintén vasárnap zajló kőbányai választáson viszont fideszes győzelem  született. Itt olvashatja erről az összefoglalónkat.

Borítókép: Bődey János / Index.

 

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment