A tüntetések arcává vállt Nagy Blanka neve is felmerült EP-képviselőjelöltként

A Párbeszéd kongresszusa egyhangú döntéssel jóváhagyta azt az MSZP-vel korábban kötött megállapodást, melynek alapján Jávor Benedek a negyedik helyen szerepel a közös EP-listán. A vasárnapi, budapesti rendezvény után tartott közös sajtótájékoztatóról az MTI számolt be.

A sajtótájékoztatón részt vett az MSZP elnöke is. Tóth Bertalan azt mondta, hogy a pártszövetség egy új baloldali szövetség alapját teremtheti meg, egyúttal felhívta a figyelmet, hogy az MSZP elnöksége vasárnap úgy döntött, az önkormányzati választáson is együttműködnek.

Tóth az egyik kérdésre elmondta, az ellenzéki tüntetésekről ismert Nagy Blanka neve is felmerült EP-képviselőjelöltként, de végül nem került fel a közös listára. Egyúttal cáfolta, hogy Szanyi Tibor EP-képviselő lemondással fenyegetőzött volna abban az esetben, ha a diáklány szerepel a listán.

Nagy Blanka

Nagy Blanka | Fotó: Huszti István | index.hu

Jávor Benedek a kampányukat úgy jellemezte, hogy “felszántják az országot”; mindenütt ott lesznek és meggyőzik az embereket arról, Magyarország sorsa azon is múlik, hogy mekkora támogatottságot kap az ellenzék. Szerinte a Fidesz lemondott a magyar érdekérvényesítésről Európában, a konfliktusokat keresi és nem képes hatékonyan megjeleníti Magyarország érdekeit az európai fórumokon.

Jávor elmondta, hogy további párbeszédes politikusok is felkerülnek majd a közös listára. Konkrét helyeket nem árult el, de kiemelte, hogy ennek jelképes értéke van, mert reálisan számolva az első öt jelöltnek lehet esélye mandátumot szerezni.

A rendezvényen részt vett Karácsony Gergely főpolgármesterjelölt is, akit kérdeztek az LMP, a Jobbik és Sétáló Budapest csapatának közös, szombati sajtóközleményéről, amelyben bírálták, hogy az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum már bejelentette a tervezett fővárosi polgármesterjelöltjeit.

Karácsony Gergely azt mondta, a négy párt gáláns ajánlatot tett az LMP-nek, de az LMP budapesti elnöke erre azt felelte, hogy ők az EP-választás után akarják lezárni az egyeztetéseket. A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, a jövőre nézve is fenntartják az együttműködés lehetőségét. Azt azonban leszögezte, ragaszkodnak hozzá, hogy azok a pártok, amelyek még az EP-választás előtt képesek megállapodni az önkormányzati indulásról, már most hozzák helyzetbe a saját jelöltjeiket és kezdjék el a munkát.

“Ez egy elég pontos értesülés” – így reagált arra a sajtóinformációra, hogy három polgármesterjelölti helyet ajánlottak az LMP-nek. Karácsony Gergely azt is elmondta, vitát folytattak arról, hogy bevonják-e az együttműködésbe Budapesten a Jobbikot.

Szerinte a felmérések azt mutatják, hogy egy ilyen lépés nem növelné az ellenzék fővárosi esélyeit, ezért döntöttek úgy, hogy csak az LMP-t vonják be a tárgyalásokba – közölte. Erre utalva Tóth Bertalan azt mondta, nem tartott attól, hogy a döntés kihathat a vidéki együttműködésre. Közölte: az MSZP helyi szervezeteire bízták, hogy megtalálják a legoptimálisabb együttműködési megoldásokat.

index.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment