A kormánypárti elemző szerint az ellenzéki főpolgármester-előválasztás látszatverseny – Téved!

A Századvég elemzője szerint az ellenzéki főpolgármester-előválasztás látszatverseny, amelynek egyetlen valódi célja a médiafigyelem megszerzése.

Erdős Gergely az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta, az első forduló indulói, az MSZP-s Horváth Csaba és Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje egyetért abban, hogy programjaik 90 százalékban azonosak, így nem meglepő, hogy a kampányukban nem ütköztek valódi érdekek, koncepciók, inkább csak szimpla hatalmi harc zajlott.

A szakértő úgy véli, hogy az előválasztás koncepciója a kezdetektől fogva “több sebből vérzik”. Megjegyezte: sokat elmond a baloldali pártok állapotáról, hogy Puzsér Róbert, “egy celeb kénye-kedve alapján alakították az előválasztások forgatókönyvét“. Kérdéses, hogy miért volt szükség politikai tényezőként tekinteni Puzsér Róbertre, hiszen ezek a pártok folyamatosan hangoztatják, hogy támogatottságuk Budapesten a legnagyobb – fűzte hozzá Erdős Gergely.

Ezzel szemben az előválasztás sokkal fontosabb jelentőségű, hiszen a pártok képet kapnak saját jelenlegi erősségükről, ami alapján megteremtődhet, vagy széthullhat az önkormányzati választásokon a Fidesszel szembeszálló egységges ellenzék képe.

Forrás: Prokontra

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment