Feljelentést tesz Orbán repülőztetése miatt a Párbeszéd

Az ellenzéki párt vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményez a kormányfő ellen, amiért szóvivője szerint Garancsi István utaztatja egy luxusmagánrepülőn a csapata meccseire – írja a hvg.hu.

Exkluzív belső tér, a levegőben is elérhető szélessávú internetkapcsolat – sok más mellett ezek várják az utasokat a Bombardier Global 6000 típusú luxusrepülőgépeken. Egy ilyennel utazott – az Átlátszó oknyomozó cikke szerint – Orbán Viktor Várnába kedvenc a Mol Vidi FC Bajnokok Ligája-selejtezőjére.

Az óránként 1,5-3 millió forintos üzemeltetési költségű gépen a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerint a székesfehérvári futballklub tulajdonosa, Garancsi István utaztatta a csapat többi vendégét és a miniszterelnököt júliusban – de nem csak akkor. Havasi Bertalan szerint “ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd”.

Havasi hozzátette azt is, hogy “mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem került”.

Az RTL Klub Híradójának összeállításából kiderül, hogy Orbán és Garancsi még 2009-ben barátkozott össze. Az üzletember legnagyobb cége az elsősorban az építőiparban érdekelt Market Zrt., amely csak tavaly 67 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el, ezzel a 6. legjobban teljesítő cég lett az állami tendereken, a tulajdonos pedig legalább 2,7 milliárd forint osztalékot vett ki a cégből. A legutóbbi összesítés szerint ő az ország 22. leggazdagabb embere, a vagyona elérheti a 48 milliárd forintot.

A Híradó összehasonlításképpen Orbán Viktor fizetését is megmutatta. A miniszterelnök havi járandósága 2,4 millió forint, legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint megtakarítása 945 ezer forint volt, lakáshitele pedig 4,2 millió forintra rúgott. 2010 óta pedig egyetlen alkalommal tüntette fel csupán, hogy ajándékot kapott: 2011-ben 5400 forint értékben.

A riportban megszólalt a Transparency International Magyarország jogi igazgatója, aki szerint aggályos, hogy Orbán olyanoktól fogad el ajándékot, akiknek a cégei tarolnak a közbeszerzéseken.

A Párbeszéd társelnökét is megkérdezték a híradósok. Szabó Tímea szerint a miniszterelnök nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy nem vagyonos ember. Az ellenzéki párt hivatali vesztegetés, valamint hivatali vesztegetés elfogadása miatt feljelentést tesz, és vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményez a kormányfő ellen.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment