Tíz dolog, amely különlegessé teszi Miskolcot

Zolman, a miskolciszemelvenyek.blog.hu írója összegyűjtött tíz miskolci különlegességet, mely egyedülálló Magyarországon, illetve az egész világon. Nézzük meg hát, miért gondolja azt kicsit minden miskolci, hogy városa a világ közepe! 🙂

Közép-Európa legnagyobb és legszebb ikonosztáza

A Deák téren található az ortodox Szentháromság templom, melyet az itt élő görög kereskedők építtettek a saját pénzükön 1785 és 1806 között. Ebben a templomban található Közép-Európa legnagyobb ikonosztáza, mely 16 méter magas és 87 jelenetet mutat be a Megváltó életéből.

Késő barokk stílusú, Jankovits Miklós, egri fafaragó műve, az ikonok benne pedig kevés kivétellel Anton Kuchelmeister, bécsi festőművész remekei. Érdemes megtekinteni mindenkinek, aki még nem látta. A templom mellett található az ortodox múzeum – az egykori iskola épületében, – ahol idegenvezetés keretében megismerhetjük a templom és az egykoron itt élő “görög” kisebbség életét, tevékenységét.

Az Avas-hegy a város közepén

Egyedülálló az országban Miskolc abban is, hogy a település hegye gyakorlatilag a város mértani középpontjában található. A település egykori szakrális központja, majd – és – a bortermelés középpontja jól megfért egymás mellett a régmúltban is. Az Árpád-kori templom – és temető – fölött sorakoznak a pincék és borházak, melyek ízelítőt nyújtanak Miskolc egykori borkereskedő voltából is. A Belvárostól pár percre található az egykori jó értelemben vett “vígalmi negyed”, mely hagyományainak felélesztését most a város is zászlajára tűzte.

A lillafüredi sebes pisztráng

Ha Miskolcon járunk, mindenképpen látogassunk majd  el Lillafüredre is! Bőven tartogat látnivalókat a hely. Ha ezeket végigjártuk, látogassunk el egy vacsorára az Erdei Halsütödébe  a Pisztrángtelepen!

,,A lillafüredi pisztrángtelepet, a Magyar Királyi Erdőigazgatóság építette 1932-ben, a Bükk-hegység szívében a Hámori-tótól 4 kilométerre. Jelenleg a Bükki Nemzeti Park területén található gazdaság, a Garadna-völgy merész hegyfalai közt kanyargó patakra és a Margitforrás vizére települt. A gazdaság 1,0 hektáron 3700 m2 vízfelülettel, 18 medencével üzemel. A tiszta vízű tavakban sebes pisztrángot (Salmo trutta m. fario Linné,1758.), szivárványos pisztrángot (Onchorhynchus mykiss Walbaum, 1792.), és pataki szajblingot (Salvelinus fontinalis Mitchill 1815.) szaporítanak, évente fél millió ikrát keltetve. Az őshonos sebes pisztrángot már csak itt tenyésztik nagyobb tételben Magyarországon, és tartanak fenn génbanki jelleggel egy törzsállományt. A szivárványos pisztráng három törzse található itt, az eredeti vagy acélos fejû (Onchorhynchus mykiss gairdnerii), a Kamloops (Onchorhynchus mykiss kamloops), és az országban egyedül itt fordul elő egy kisebb törzse az arany pisztrángnak (Onchorhynchus mykiss aguabonita). Évente tíz-ötvenezer darab pataki szajblingot is szaporítanak, és annak sebes pisztránggal alkotott hibridjét, a tigris pisztrángot.”

A telep különlegessége az, hogy frissen készítik számunkra a sült halat, mely még boldogan lubickol a vízben, amikor mi már beléptünk a telep kapuján.

,,A telepen május 01-től szeptember 30-ig mûködik egy kis “Erdei halsütöde”, ahol megkóstolhatják a frissen kifogott halat, amit nyolc féle fûszerben, két féle lisztben megforgatva ropogósra sütnek, vagy a füstölt pisztrángot, amit egy saját recept szerint tizenkétféle fűszerből készült páclében egy éjszakát pácolnak, és hideg füstön, bükkfa hasábon, és fűrészporon aranysárgára füstölnek, és átmelegítve tálalnak.”

Érdekesség, hogy a sebes pisztráng nem a gyorsaságáról kapta a nevét, hanem onnan, hogy testét sebekre emlékeztető foltok borítják.

Ha ennél is különlegesebb gasztronómiai élményre vágyunk, látogassunk el a Vendéglő a Pisztrángoshoz étterembe, ami az Őskohóval szemben található. Válogatott finomságok közül csemegézhetünk.

További érdekességek a miskolciszemelevenyek.blog.hu weboldalán…

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment