Miskolc legnagyobb választási csalásában Alakszai szerepét is firtatják

Három napja derült fény egy hangfelvételnek köszönhetően Miskolc, talán legnagyobb választási csalására! Fenyegetésen és mocskolódáson kívül azonban azóta érdemi választ nem kaptunk.Ezért nagyon világosan feltennénk a kérdéseinket a miskolci Fidesznek és az érintetteknek – áll a Velünk a Város közleményében. Az egyesület a következőkre kíváncsi: “Mikor tervelték ki, hogy a miskolci választók becsapása érdekében létrehozzák az Új Lendület kamuegyesületet? Alakszai Zoltánnak mi volt ebben a szerepe? Ha azt sem tudják az Új Lendület jelöltjei, hogy melyik a körzetük (ahogy beismerte egyikük a hangfelvételen), akkor ki gyűjtötte össze az induláshoz szükséges…

Read More

A mi fiúnk? Kopcsó Gábor inkább a Fidesz fia, mint a városé

Civilnek, függetlennek vallja magát Kopcsó Gábor, az Új Lendület Miskolcért polgármesterjelöltje, miközben már az is árulkodó jel Fidesz-közeliségéről, hogy a város újságja ódákat zeng róla. (Veres Pált folyamatosan mocskolják, próbálják ellehetetleníteni. – A szerk.) A mi fiúnk-ként aposztrofált aspiráns azonban nem is óvatoskodik, mintha nem is venné komolyan a kampányt, mintha nem is érdekelné a győzelem. A napokban például Zárug Péter Farkassal kapták lencsevégre Miskolc egyik belvárosi éttermében. Zárugról köztudott, hogy a miskolci városvezetés kiemelt politikai tanácsadója, fideszes megmondóember. Arról már korábban is írtunk, hogy Kopcsó Gábort több évtizedes barátság…

Read More

Osztrák turistaparadicsomban működtet szállodát a miskolci polgármester migránsozó tanácsadója

Alpesi síparadicsomban, a Grimming hegységnél van szállodája Zárug Péter Farkas miskolci politológusnak, Kriza Ákos (Fidesz) polgármester tanácsadójának – írta meg korábban az Átlátszó.hu. Hogy övé a dél-ausztriai vendégszállás, saját maga ismerte el az Átlátszónak, a részleteket azonban – hogy osztrák cégén keresztül vagy más módon birtokolja-e – már nem fejtette ki. Az egykor MIÉP-es Zárug kemény migránsozó kirohanásairól ismeretes, egyik nyilatkozatában tűzparancsot követelt a határon. „Magyarországon meg kell előzni, vagy meg kell akadályozni a népvándorló hordák agresszióját. Akkor is, ha mi adunk először tűzparancsot a határaink megvédésére. Az idő közeleg” – nyilatkozta a…

Read More