Ismét rekordot döntött az egy nap alatt azonosított új koronavírus-fertőzöttek száma

Rekordmértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon az elmúlt 24 órában – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőre virradóra, írja az MTI. Az ENSZ genfi székhelyű szakosított szervezete szerint 24 óra leforgása alatt 183 020-szal emelkedett a fertőzöttek száma, ami a legnagyobb napi növekmény a világjárvány kezdete óta. Az eddigi legnagyobb növekedés június 18-án volt, akkor 181 232 új fertőzéses esetet regisztráltak. A fertőzöttek száma szerte a világban már meghaladja a 8,7 milliót, és több mint 461 ezren haltak bele a koronavírus okozta Covid-19 nevű betegség szövődményeibe. A WHO…

Read More

Most már kifejezetten ajánlják a maszkviselést az egészségesek számára is

Nagyon jó lenne, ha végre kialakulna egy egységes álláspont a koronavírus és a maszkviselés ügyében. Magyarország és a tiszti főorvos március óta számtalan alkalommal változtatta kommunikációját, hogy most jót teszünk-e azzal, ha maszkot hordunk járvány idején. A nemzetközi szervezetnél is ingadozó volt a vélemény. Miközben az északi féltekén lassan lecsengőben van a koronavírusjárvány első hulláma, a WHO pénteken változtatott a védőmaszkokkal kapcsolatos korábbi álláspontján, és immár kifejezetten ajánlja, hogy közösségben mindenki viseljen maszkot, mert új információk szerint a maszk “akadályt jelenthet a fertőzőképes cseppeknek”. A WHO a járvány kezdete óta…

Read More

A WHO most határozottan ajánlja a maszkviselést

Miközben az északi féltekén lassan lecsengőben van a koronavírusjárvány első hulláma, a WHO pénteken változtatott a védőmaszkokkal kapcsolatos korábbi álláspontján, és immárkifejezetten ajánlja, hogy közösségben mindenki viseljen maszkot,mert új információk szerint a maszk “akadályt jelenthet a fertőzőképes cseppeknek” – írja a 444.hu. A WHO a járvány kezdete óta ellenezte, hogy fertőzötteken, vagy a fertőzöttekkel közvetlenül érintkezőkön kívül bárki maszkot viseljen. Ebben legfeljebb az lehetett a logika, hogy a maszkok a járvány kirobbanásakor gyorsan hiánycikké váltak, de a WHO nyilatkozataiban inkább azt hangoztatta, hogy nincs is haszna a viselésüknek. A mindenféle…

Read More

A WHO szerint az egészségügyet teszik kockára a túl korán lazító országok

Továbbra is magas az új típusú koronavírus kockázata, és hosszú utat kell még megtennünk – jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének Genfből irányított, virtuális, 73. közgyűlésén mondott beszédében hangsúlyozta: azok az országok, amelyek túl korán oldják fel a Covid-19-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, a közegészségügyi rendszerüket teszik kockára, és a saját talpraállásukat veszélyeztetik. Tedrosz ismételten hangsúlyozta, hogy a WHO időben és sokszor megkongatta a vészharangot a járvány miatt. “Hallottuk a szolidaritás többszöri kifejezését, de mindeddig gyenge volt az összefogás a Covid-19…

Read More

Figyelmeztetés: A járvány újabb hulláma télen érkezik és legalább olyan súlyos lesz, mint a mostani

Jelenleg úgy tűnik, ideiglenesen fellélegezhetünk, de óriási ünneplésre nincs okunk. Kapunk egy kis időt a hatékonyabb felkészülésre, ám úgy fest, a koronavírus-járványnak közel sincs még vége. Európának fel kell készülnie a koronavírus-járvány újabb hullámára, amely télen érkezik, és legalább olyan súlyos lesz, mint az első – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az Euronews azt írja, a WHO regionális igazgatója a brit The Telegraph-nak adott interjújában úgy fogalmazott, ez nem az ujjongás, hanem a felkészülés időszaka Európában. Szerintük az év végi helyzetet súlyosbítja majd, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma az influenzajárvánnyal egy…

Read More

WHO: Télen jön a második, ugyanennyire súlyos járványhullám

Még nem szabad örülni, hanem fel kell készülni a koronavírus-járvány újabb hullámára Európában – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet. A WHO regionális igazgatója határozottan fogalmazott a brit The Telegraphnak adott interjújában mondván, hogy ez nem az ujjongás, hanem a felkészülés időszaka Európában. Az év végi helyzetet súlyosbítja majd, hogy a koronavírus-járvány az olyankor szokásos influenzajárvánnyal egyidőben jelentkezik. Az Egyesült Királyság csak pár napja kezdte oldani a szigorú karantént, de a lakosság aggódik, nem volt-e túl korai a döntés. A kormányfő, aki maga is megjárta az intenzív osztályt, és most az intézkedések kezdeti…

Read More

Ez nem túl biztató – a WHO sem sejti, mikor lehet vége a koronavírus-járványnak… ha egyáltalán vége lesz

Az Egészségügyi Világszervezet egyre többet tud erről az egész világot megbénító világjárványról és az ezért felelős COVID-19-es vírusról. Azt azonban határozottan leszögezték, hogy egyelőre lehetetlen megjósolni, mikor érhet véget, mivel az is félő, hogy esetleg sosem tűnik el, csak visszaszorul. A koronavírus által okozott Covid-19 betegség olyanná válhat, mint a HIV-vírus, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető járványos betegséggé válhat – mondta Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti igazgatója szerdán, egyben óva intett mindenkit a járvány időtartamára vonatkozó jóslatoktól, és további átfogó erőfeszítéseket sürgetett a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A Reutersnek…

Read More

USA: Bizonyítékunk van arra, hogy ez a vírus a kínai laboratóriumból származik

Egyre inkább elmérgesedik a helyzet a koronavírus-járvány miatt Kína és az Egyesült Államok között. Kína berágott az USA szakembereire, akik állítják, a világot szétfertőző COVID-19 nem természetes eredetű. Kína tiltakozik, de ha valóban minden igaz, amit Peking állít, miért nem engedik be mélyebb vizsgálatokra a WHO tudósait? Donald Trump amerikai elnök április végén Kínára és a WHO-ra uszította az amerikai titkosszolgálatokat, hogy bizonyosodjanak meg róla, hogy az új típusú koronavírus természetes módon alakult-e ki, vagy egy kínai laborból szabadult-e rá a világra. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az ABC News This Week…

Read More

Kína egyszerűen nem engedi, hogy a WHO felkutathassa a koronavírus eredetét

Ez vajon felér egy beismerő vallomással? Az Egészségügyi Világszervezet szeretne most már a végére járni, pontosan hogyan és milyen körülmények között pattant ki az egész világot megbénító, pusztító COVID-19-járvány. A fő felelős Kína azonban indoklás nélkül, simán lepattintotta a kérést. Vajon miért? Százan százféle okfejtést soroltak már fel, hogyan kezdődött ez az egész koronavírus-járvány tavaly ősszel Kínában, aminek minden nap tapasztalhatjuk – többnyire kellemetlen – következményeit a saját bőrünkön is. Továbbra is tartja magát ugyanis az az elképzelés, hogy a vuhani víruslaboratóriumból szabadult el a fertőzés. Ennek járna utána a…

Read More

Teljesen hatástalannak mutatkozott egy koronavírus-gyógyszer, erről azonban nem akarták, hogy tudjunk – véletlenül derült ki

Rengeteg támadás éri több ország vezetése által is az Egészségügyi Világszervezetet és most megint rossz fát tett a tűzre. Egy kísérleti fázisban levő, reménybeli CoVid-19 elleni szer első, gyenge tesztelési eredményeiről adott hírt a WHO, a jelentés azonban csak véletlenül került fel a szervezet honlapjára. Az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult Covid-19 betegség kezelésére szánt vírusellenes gyógyszer, a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott – jelentette be csütörtökön este kiadott közleményében a Gilead Sciences kaliforniai cég. A REMDESIVIR KUDARCÁRÓL ELŐSZÖR AZ ENSZ EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGSZERVEZETE (WHO) ADOTT HÍRT CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN,…

Read More