Óriási balhé: 30-an erőszakolhattak meg egy 16 éves lányt Izraelben

Az eddigi adatok szerint a bűncselekmény egy hotelben történhetett. Ha a negyede igaz, már az is borzalmas, még a kormányfő is megszólalt az ügyben. Mindent meg kell azért vizsgálni, nehogy árnyékra vetődjenek, nem olyan régen ugyanis egy ilyesmi ügyben a vádló járta meg, mert hazudott. Egy 16 éves lány ellen elkövetett csoportos nemi erőszak gyanúja miatt nyomoz az izraeli rendőrség, írja a BBC. A bűncselekmény egy eilati hotelben történhetett a jelenlegi adatok szerint. Eddig két embert állítottak elő. Az egyik gyanúsított szerint több mint 30 férfi közösült a lánnyal, de tagadta…

Read More

Normális, hogy fél év kell egy kardiológiai vizsgálati időponthoz?

Történetünk főszereplője nagyon elégedetlen a jelenlegi magyarországi egészségüggyel. Mindent megtesz, de képtelen időpontot kapni egy kardiológiai vizsgálatra. Pedig nagyon régóta próbálkozik. Egy miskolci Facebook-csoportban bukkant fel az illető hölgy kiakadása a jelenlegi egészségügyi viszonyokra. Természetesen a kormány szerint minden rendben van és kiemelkedően jó az egészségügy hazánkban. Valószínűleg nagyon sokan nem értünk egyet ezzel. Többek között a tortúrát elviselni kénytelen hölgy sem. Írását változtatás nélkül közöljük. “Nem tudom taps és pénz kellett volna az egészségügyiseknek, hanem a egy fenékbe rúgás, tisztelet a kivételnek, bár olyan nem nagyon van. A MÁV…

Read More

Máris figyelmeztetnek, hogy a Covid elleni védőoltásnak kellemetlen mellékhatásai lesznek

Még nincs is meg a vakcina, de máris jönnek a kábító információk. Már csak ez hiányzott, különösen annak fényében, milyen sok oltásellenes ember él a világon. Ezek az új hírek nem igazán segítenek. Az eddigi klinikai vizsgálatok alapján igen kellemetlen mellékhatásai lehetnek a koronavírus elleni védőoltásoknak. A szakértők szerint nagyon is fontos volna időben felkészíteni erre a népességet, máskülönben ez is csak táplálhatná az amúgy is járványosan terjedő oltásellenességet, márpedig annak már a koronavírusjárvány előtt, a kanyarójárványok újbóli kirobbanásában megmutatkozó katasztrofális hatásai voltak. A világban tucatjával fejlesztenek vakcinákat a koronavírus…

Read More

Összefüggést találtak – ahol nagyobb a korrupció, elhízottabbak a miniszterek is

A tanulmányt ugyan nem Magyarországra hegyezték ki, úgyhogy semmiképpen nem is szeretnénk véleményt nyilvánítani, ezt az olvasókra bízzuk. Egyértelmű, hogy nem minden elhízott politikus korrupt, de azokban az országokban, ahol nagy a korrupció, kövérebbek a miniszterek is. – erre a következtetésre jutott egy friss tanulmány. Pavlo R. Blavatskyy, az üzleti tudományok terén posztgraduális képzést nyújtó Montpellier Business School kutatója 15 posztszovjet ország példáján keresztül vizsgálta az összefüggést a kormánytagok testtömegindexe és a korrupció között. Blavatskyy és munkatársai egy algoritmus segítségével 299, a tizenöt ország kormánytagjairól 2017-ben készült fotót vizsgáltak át. Az…

Read More

Miskolcon egy alvó embert fosztott ki, de elkapták és jó eséllyel hamarosan bűnhődni fog

Eltulajdonította egy alvó férfi mobiltelefonját, de nagyon gyorsan lebukott, a végéhez közeledik az eljárás. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Miskolci Rendőrkapitányság egy 36 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2020. március 21-én 23 óra után, Miskolcon a Széchenyi utcában egy földön alvó férfi kezéből eltulajdonította a mobiltelefonját. A rendőrök a helyszín közelében járőröztek, amelynek során felfigyeltek a gyanúsan viselkedő elkövetőre, ekkor igazoltatták, majd megtalálták nála az eltulajdonított telefont. A gyanúsított a járőrök kérdéseire először kitérő válaszokat adott, de végül…

Read More

Felmentették a tiroli síelés után koronavírus-fertőzöttként dolgozó orvost, szerinte azért támadják, mert fideszes

Márciusban egycsapásra megismerhette mindenki Rovó László nevét, aki a Szegedi Tudományegyetem rektoraként elment egyet síelni az akkor már rendkívül fertőzöttnek számító Tirolba, majd hazatérése után nem sokkal kiderült, ő is elkapta a koronavírust. Az etikai vizsgálat szerint ezzel semmi gond nincs, ő maga is azt gondolja, csak azért támadják, mert fideszes. Megint ez a fránya ellenzék, csoda, hogy Soros György neve nem merült fel az ügyben védekezésképp. Lezárult a Rovó László, a szegedi egyetem rektora ellen márciusban indított etikai vizsgálat, melynek végén kimondták, hogy az orvos nem követett el mulasztást, dél-tiroli…

Read More

Mostanra biztossá vált: alacsony az átfertőzöttség itthon

Maximum egy százalék körüli lehet az érték, így nem lehet nyájimmunitásról beszélni. Elérte a H-UNCOVER országos felmérés keretében elvégzett tesztek száma azt a szintet, aminél a vizsgálat eredménye már reprezentatívnak minősül, közölte a Semmelweis Egyetem. A négy hazai orvosegyetem és a KSH által készített országos koronavírus-szűrővizsgálat eredménye nem változott a hat napja köztétetthez képest. A vizsgálaton összesen 10 600 fő vett részt, 75 százalék feletti részvétel volt Veszprém, Nógrád és Pest megyében. Országosan a meghívottak 67,3 százaléka vett részt a teszten. A H-UNCOVER vizsgálat május 16-án zárult szűrésének részvételi aránya és a leszűrtek…

Read More

Nyolcezer mintából csak kettő lett pozitív, de a járványveszély nem múlt el

A négy magyar orvosi egyetem által eddig elvégzett 8276 torokváladék-vizsgálatból (PCR) mindössze 2 pozitív eredmény született, az első 1524 vérmintán pedig 9 embernél (0,6 százalék) mutatták ki, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen – jelentette be a H-UNCOVER országos vizsgálat részeredményét Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora egy online konferencián. Eddig a mintába kiválasztott 17 778 ember 49 százalékát sikerült letesztelni. A részeredmények statisztikailag a következőket mutatják: 8 284 165 lakos között jelenleg 243 és 7230 aktív fertőzött lehet; Magyarországon a fertőzésen már átesettek, tehát az átfertőzöttek becsült száma 22 399…

Read More

A vizsgálat eredménye szerint nem a kirúgott kórház-főigazgató hibázott, hanem az, akit Kásler a helyére ültetett

Két kezünkkel sem tudjuk már megszámolni, hány ordító szarvashibát vétett a miniszter rövid, de annál emlékezetesebb uralkodása alatt. Most a székesfehérvári, nagy port kavaró ügyben derült ki, hogy a viharos gyorsasággal menesztett kórházvezető semmiben nem hibázott, ellenben utódja, akit éppen Kásler Miklós nevezett ki. Nem a székesfehérvári Szent György Kórház egy hónapja leváltott főigazgatója követte el azt a mulasztást, amelyre hivatkozva leváltotta őt az emberi erőforrások minisztere – állapította meg információink szerint az intézményben lezajlott belső vizsgálat. A vizsgálatot az új főigazgató, Bucsi László indította, aki hétfőn megerősítette értesüléseinket. Az…

Read More

Nagyon egyszerűen letesztelhetjük otthon, hogy házi készítésű maszkunk mennyire véd

Az egész országban hiánycikk a megfelelő védőmaszk, ezért nagyon sokan hetek óta otthon készítik el ezeket saját maguknak és családjuknak. Hogy mennyire alkalmas ez a járvány terjedése ellen? Igen szemléletes videó mutatja meg, hogyan vizsgálhatjuk meg ezt is otthon, házilag. Bár eleinte vita tárgyát képezte, hogy a vírusfertőzések elleni védekezésben mennyire hatásosak az egyszerű sebészi maszkok vagy a házilag varrott textilmaszkok, ma már egyöntetűen elfogadott tény, hogy viselésük rendkívül fontos a járvány megfékezése érdekében. Mivel a vírusok leginkább cseppfertőzéssel – tehát köhögés, tüsszögés és akár beszéd útján is -, valamint…

Read More