Veronai buszbaleset: a sofőr példátlanul nagy büntetést kapott Olaszországban – videó

Ellentmondásos az ügy, mivel Magyarországon megszüntették az eljárást az egyre inkább vétkesnek kihozott sofőr ellen, aki egészségügyi alkalmatlanságával nagyban hozzájárult a tömeges tragédiához. Olaszországban azonban tizenkét évre ítélték. Az olasz bíróság indoklása szerint a buszvezető alvászavara okozta a tragédiát. Három és fél évvel a tragédia után született ítélet a 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset ügyében Olaszországban, a sofőrt első fokon 12 évre ítélték. Az indoklás szerint a buszvezető azért veszítette el az uralmát a jármű felett, mert alvászavara volt, ami egy súlyosabb betegségéből következett, ismertette az ítéletet az RTL Klub Híradójával a családokat képviselő egyik ügyvéd.…

Read More

Példátlanul borzalmas viselkedés a villamosvezetőtől – a miskolci közlekedésben ilyen megtörténhet?

Hosszú évtizedek óta rendszeresen olvashatunk arról, hogy a tömegközlekedésben az utasok kultúrája néha a legminimálisabb szintet sem éri el. Sajnos azonban egyre több olyanról is tudomást szerzünk az utóbbi években, amikor a járművezető művel olyat, ami mindenkit megbotránkoztat. Lehetséges az ilyen? Lehetséges, a helyszín Miskolc. A történet most szombati, egy miskolci csoportban (Miskolc és Én) tette közzé az események egyik szemtanúja. Olvasni is szörnyű, lehet elképzelésünk, átélni milyen lehetett. Ami pedig talán az egész történet legrosszabb pontja, hogy egy ellenőr is tanúja volt ennek, ám ő gyorsan lepattintotta magáról az…

Read More

Rendkívül balesetveszélyes vezetők – egyikük viszont most nagyon megjárta – videó

Három, közvetlen balesetveszélyt okozó közlekedőről került ki videó a napokban Magyarországon. Egyikük éppen egy rendőrautó előtt végezte hajmeresztő manőverét, a zsaruk nem is hagyták annyiban. Egy olyan videót kaptunk, ahol elképesztően jó helyen volt éppen egy rendőr, aki a nyomába is eredt a vétkes autósnak. Rengeteg életveszélyes előzésről osztunk meg felvételeket és most jó látni, hogy azonnali szankcióban részesült a szemből, záróvonalon, szabálytalanul előző idióta, aki miatt egy szabályosan közlekedő autós az árokba rántotta az autót. Mindezt egy rendőrautó előtt tette. A benne ülő rendőrök is meglepődhettek… Az eset egyébként tegnap délután…

Read More

Hosszú éveken át lopta betegei pénzét egy szociális otthon vezetője – ügyvédi segítséget is kapott

Egy gyömrői intézmény vezetője pofátlanul beférkőzött a rá bízott pszichiátriai és szenvedélybetegei bizalmába, trükkösen elérte, hogy rendelkezzen számláik felett és éveken keresztül észrevétlenül csapolta pénzüket, végül 73 millió forintig meg sem állt. A neki segédkező ügyvédet felmentették, félelmetes. A Monori Járásbíróság nem jogerős ítéletet hozott két férfi büntetőügyében, akiket az ügyészség jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt. Az I. rendű vádlott 2003 novembere óta egy gyömrői szociális nonprofit intézmény alkalmazottja volt. 2010 márciusa óta egy helyi szociális otthonban otthonvezetői, majd 2013 januárjától intézményvezetői munkakörben dolgozott. A…

Read More

Újabb idióta sofőr – a büntetőfékezés mellé már a tolatólámpát is bevetette, aki tudja, messzire kerülje el ezt az autót

Már a megelőző percekben is agresszíven viselkedtek a közúton az autóban ülők, az előzés után pedig jött a “leckéztetés”. Sajnos nagy az Isten állatkertje, de alacsony a kerítés. Félelmetes, hogy ilyen alakok gépkocsit vezethetnek ma Magyarországon. “Tegnap reggel az Üllői úton befelé haladva, a Béke térhez közeledve… hogy is mondjam, érdekes emberek vicceskedtek, talán ezt hívják vészfékezésnek. A sorompónál már mögém kanyarodtak, a benzinkúttól szinte folyamatosan dudáltak. Mikor mellém értek mutogattak, kiabáltak, fogalmam sincs mi volt a céljuk. Toltak le az útról, bejöttek elém és teljesen megálltak előttem az Üllői…

Read More

Lebuktak a fiatalok – bedrogozva, illegálisan átalakított BMW-vel száguldoztak

Jó ideje tapasztalhatták a városban lakók, hogy a BMW-sek minden szabályt megszegve csapatják a közutakon. Az autók tuningolása illegálisan történt, repültek a forgalmik, a sofőrök pedig úgy tűnik, kábítószer hatása alatt álltak vezetés közben. Péntek este fokozott közúti ellenőrzést tartott a rendőrség Békéscsabán.  “A városban, az utóbbi időben a rendőrök azt tapasztalták, hogy vannak autósok, akik egyszerre több szabályt megszegnek, átalakított járművekkel közlekednek, gyorsan hajtanak, nincsenek tekintettel másokra, veszélyeztetik a többi közlekedőt és zavarják a városban élők nyugalmát. Erről főként Békéscsaba Jamina városrészéből lakossági bejelentések is érkeztek” – írta a Police.hu. …

Read More

Elképesztő, ahogy ez a sofőr megfogta elszabadult autóját egy vízátfolyás után

A videót látva vannak pillanatok, amikor már szinte teljesen lehetetlennek tűnik, hogy megelőzhető az óriási csattanás, a fejben nagyon észnél levő vezető azonban mégis véghezvitte a csodát. Az aquaplaning jelenség egyik pillanatról a másikra kapta ki az irányítása alól az autót, de úgy tűnik, nem ma kezdte a sofőr a vezetést. Belső sáv, nagy sebesség, hirtelen változó útburkolati viszonyok. Ez a 3 dolog okozta azt a rémálmot, ami ezen autós számára valósággá vált. Folyamatos ellenkormányzásokkal mentette a helyzetet és még akkor is észnél maradt, amikor már a kamion elé befordult.…

Read More

Annyira be akart szólni a mercis, hogy közben az előtte megálló sorba csapódott – VIDEÓ!

Az utóbbi évtizedekben a közlekedési kultúra rettentően sokat romlott szerte a világban. A türelmes, udvarias sofőr egyre ritkább, ellenben a törtető, luxuskocsikkal járó, törtető vezetőkkel. Sűrűn be is kell szólogatni a másiknak, ezt tette főszereplőnk is, aki csak azzal nem számolt, hogy éppen az utat nem nézi közben. A jelenet több, mint kínos… Így jár, aki vezetés közben mással foglalkozik. Annyira meg akarta mondani a magáét, hogy csak az utat felejtette el nézni egy sofőr – írja az Origo. A sor megállt, a sofőr pedig fékezés nélkül szállt bele az előtte…

Read More

Teljes átalakulás a Miskolc Holdingnál, új tagvállalati vezetőket választottak

A MIVÍZ Kft., a Miskolc Fürdők Kft., és a MiProdukt Kft. élére is megválasztották az új igazgatókat. A Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága a cégcsoport hét tagvállalata esetében, az év elején hirdetett vezetői álláspályázatot. A beérkező 128 dokumentumból, az Igazgatóság többlépcsős szakmai szűrést végzett, a pályázatban kiírt szempontrendszer szerint.  A legjobbaknak vélt pályázókat egy következő körben az előkészítő bizottság, majd személyes találkozó keretében a Miskolc Holding Igazgatósága hallgatta meg. A múlt héten megválasztott négy tagvállalat, MVK Zrt., MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft., Miskolci Városgazda Nonprofit Kft., és MiREND-Sec Miskolc Rendjéért Vagyonvédelmi Kft.  …

Read More

Tényleg elindul a Szabad Európa Rádió magyar adása

Dolgozik a Szabad Európa Rádió magyarországi visszatérésének előkészítésén a RadioFreeEurope Radio Liberty: a honlapján megjelent álláshirdetésben keresi a budapesti részleg igazgatóját – vette észre a Media1. A hirdetésben, amelyre február 2-ig lehet jelentkezni, olyanok jelentkezését várják, akiknek legalább tíz éves újságírói tapasztalata van, s abból minimum öt évet vezető pozícióban töltöttek el. Elvárás a legalább BA fokozatú felsőfokú végzettség az újságírás, a nemzetközi kapcsolatok vagy más kapcsolódó szakról, valamint a közéleti, gazdasági témákban való jártasság. A sikeres pályázó lesz a felelős a magyarországi adás stratégiájának kidolgozásáért a regionális igazgatóval együttműködésben „a legnagyobb hatékonyság…

Read More