Ököllel estek egy nőnek a strandon, majd verekedés tört ki

A történteket állítólag tétlenül nézték végig a biztonságiak. Verekedés tört ki, miután ököllel ütött meg egy ittas fördőző egy nőt a budapesti Dagály strandon szombaton – számol be az RTL Híradó. A támadó állítólag amiatt lett ideges, hogy a nő barátja szólt az úszómesternek, hogy a férfi zavarja a strandolókat. A férfi ezután társaival együtt esett neki előbb a nőnek, majd párjának, illetve annak testvérének, aki arc- és orrcsonttöréssel került kórházba. Utóbbi azt állítja, legalább 3-4 biztonsági őr szinte tétlenül nézte végig a verekedést, majd hagyta elmenekülni a támadókat. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság…

Read More

Verekedés Miskolc főutcáján

Péntek este tettlegességig fajult egy vita a főutcán, rendőri erők bevetésére is szükség volt. Alaposan felbolydult az élet a miskolci sétálóutcában pénteken este 8 óra után, amikor rendőrautók, mentők érkeztek a Sötét kapu közelébe. Mint Janasóczki Attilától, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, két férfi verekedett össze, egyelőre ismeretlen ok miatt. A rendőrök mindkettőjüket elfogták, bevitték a városi rendőrkapitányságra, hogy tisztázzák az eset részleteit. Amint több részletet derítünk ki, frissítjük cikkünket. Minap.hu

Read More

Középiskolások verekedtek össze a Szinva teraszon – videóval

A rendőrök elég hamar véget vetettek a vélhetően nem szomjas fiatalok dulakodásának. „Cicaharc a Szinva teraszon” címmel került fel az internetre az alábbi videó, amelyen az látható, hogy a kocsmából kijövő középiskolások püfölik egymást. A leírás szerint múlt pénteken este történtek az események, amelynek elég hamar véget vetettek a rendőrök. A verekedésnek külön ízt ad a videó alá bevágott Benny Hill-zene, amelytől inkább komikusnak érződik az egész jelenetsor:

Read More

Halálos késelés a Deák téren, két áldozat a tömegbalhé eredménye

Pénteken kora reggel komoly tömegverekedés tört ki a főváros egyik legforgalmasabb pontján, előkerültek a kések is, az eredmény két halálos áldozat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, miután péntekre virradóan riasztották őket, hogy a fővárosi, V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt, írja a police.hu. A KIÉRKEZŐ RENDŐRÖK KÉT ÚTTESTEN FEKVŐ EMBERT TALÁLTAK, AKIKNEK OLYAN SÚLYOS SZÚRT SÉRÜLÉSEI VOLTAK, HOGY A HELYSZÍNEN ÉLETÜKET VESZTETTÉK. Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze. Az esettel kapcsolatban a járőrök hat embert állítottak elő az V. kerületi Rendőrkapitányságra,…

Read More

Botokkal és golfütőkkel verték meg, mert szabálytalan parkolásra figyelmeztetett egy autóst

Egy sorompó elé, tilosban parkolt le egy autós egy üzletközpont mellett. Az őrök erre figyelmeztették a férfit, aki erre válaszul nekiesett és ütlegelni kezdte az áldozatokat, a bunyóba pedig gyorsan becsatlakozott a család többi tagja is. Pechükre a biztonsági kamera rögzítette a történteket, így hiába menekültek el, elkapták őket. A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés büntette miatt nyújtott be vádiratot egy 5 fős kaposvári családdal szemben, akik Kaposváron egy belvárosi parkolóban az élet kioltására alkalmas ütlegekkel támadtak két biztonsági őrre és egy,…

Read More

WC-papír miatt verekednek a koronavírus miatti hisztériában

Szombat délután rendőröket kellett hívni Sidney egyik szupermarketébe, miután három nő egymásnak esett a szűkös WC-papír készletek miatt. Az eset a Woolworths nevű népszerű bolthálózat egyik üzletében történt, ők a héten már kénytelenek voltak 4 darabban korlátozni az egyszerre megvásárolható gurigák számát, mert folyamatosan elkapkodták őket – írja a Guardian. A kiérkező rendőrök mindenkit nyugalomra intettek, a szóvivő pedig ismételten arra kért mindenkit, hogy ne pánikvásároljon gyógyszereket, konzerveket és WC-papírt: „Ez nem a Mad Max, erre semmi szükség.” Az esetről videó is készült:

Read More

A Tiszai Pályaudvarnál a foci miatt kitört a verekedés és még egy pisztoly is elsült

Garázdaság bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves halmaji és egy 24 éves tornaszentjakabi férfival szemben. A gyanúsítottak 2020. február 17-én 22 óra körül Miskolcon, a Tiszai pályaudvar közelében előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást, majd egyikük engedéllyel tartott gázriasztó pisztolyával többször a levegőbe lőtt. Az időközben értesített rendőrök a helyszínen azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a verekedőket, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. police.hu

Read More

Barátságos futballmérkőzésen estek egymásnak a magyar és a horvát szurkolók

Egymásnak estek a magyar és a horvát szurkolók szombaton a PMFC–HNK Cibalia felkészülési meccsen A Hools.net Twitter-oldalára több fotó is felkerült az összecsapásról. A fotók tanúsága szerint a két fél mindent bevetett, ami a keze ügyébe akadt: a pálya melletti építkezés deszkáival, illetve betonvasaival estek egymásnak. Fight between Cibalia and Pecs during friendly match 08/02/2020 7322:03 – 2020. febr. 8.Twitter Ads-információk és Adatvédelem16 ember beszél erről [email protected] Fans of Hungary’s Pecsi MFC and Croatia’s Cibalia clashed on the pitch during a friendly match on Saturday. More: https://hools.net/?p=6475  A police.hu szerint a Pécsi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság…

Read More

Balhé a Zeneakadémiánál: Egy DK-s képviselőnőt a mentő vitt el

Flashmobot tartott a Demokratikus Koalíció a Zeneakadémia előtt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. A helyszínen megjelent Bede Zsolt, a Vadhajtások radikális szélsőjobboldali szervezet embere is, aki szóváltásba keveredett a DK-sokkal. Háromnegyed 8 felé az egyik DK-s önkormányzati képviselőt, Domokos Ágnest elvitte a mentő. Arató Gergely DK-s politikus a hvg.hu-nak azt mondta, Domokos a vállát fájlalta. Varga Gergely DK-s aktivista szerint Bede Domokos mellébe mart bele. A képviselőt a Fiumei útra szállították a mentők, Bedét pedig a rendőrök vitték el. Elértük Domokos Ágnest, aki azt mondta, a kórházi látlelet szerint zúzódásokat szenvedett.…

Read More

Az utcán verekedett össze hat nő

Hat sajóládi nő ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság. A gyanúsítottak szeptember 12-én 9 óra körül Sajóládon, a Dózsa György utcában korábbi nézeteltérések miatt összeverekedtek. A felbőszült asszonyok egymás haját tépték, rángatták. Az erőszakos magatartást tanúsító, másokban megbotránkozást keltő nőket a járőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították. A gyanúsítottak közül páran kihallgatásuk során a nyomozóknak elmondták, hogy egy közös képzésre járnak, amiről többen elkéstek, ez volt a közöttük kialakult vitás helyzet kiváltó oka.

Read More