Simon-Badány-Alakszai vita: tovább folyik a felelősök keresése a város eladósodásával kapcsolatban

„Fizetésképtelenség határán lévő Miskolc Holdingot örökölt a jelenlegi városvezetés. Ezt állapították meg a céget vizsgáló szakértők” – fogalmazott sajtótájékoztatóján, Badány Lajos, a Velünk a Város frakció helyettes vezetője. A 7 milliárdosra tervezett hitelkeret 9 milliárdosra emelése nélkül a cégcsoport és egyes tagvállalatai fizetésképtelenné váltak volna. Simon Gábor frakcióvezető elmondta, hogy ebben a helyzetben a Holding elnöki posztjáról távozó Pálffy Kingának mintegy nettó 30 millió forintot utaltak át. Jogellenesnek tartják a munkaviszony megszüntetését, és bírósági eljárást kezdeményeznek a szerintük jogtalanul felvett összegek visszaszerzésére. Hasonló a helyzet Szélyes Domokos vezérigazgató esetében, aki…

Read More

Miskolc vezető frakciója azonnali vizsgálatot követel a az etikátlan eljárás miatt

A Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület Önkormányzati Frakciója döbbenten áll az előző holdingvezetés által hátrahagyott újabb botrány előtt, és azonnali vizsgálatot követel – tájékoztatta a sajtót Simon Gábor frakcióvezető és Badány Lajos frakcióvezető-helyettes. Mint a Miskolc Holding nemrégen napvilágot látott közleményéből kiderült, „a MIVÍZ Kft. még nyáron értékesítette a cég éven túli kintlévőségeit egy harmadik fél felé. Ezen megállapodás értelmében egy budapesti ügyvédi iroda fizetési felszólítást küldött ki az ügyfelek részére a napokban. Ezzel összefüggésben több száz felháborodott MIVÍZ-es fogyasztó panasza jutott el a miskolci önkormányzathoz és önkormányzati képviselőkhöz a…

Read More

Egységes frakciót alapít a Velünk a Város

A Velünk a Város három képviselője sajtótájékoztatót tartott csütörtök délután a Városházán. A frakció megalakulásának bejelentésén beszélt Simon Gábor, Hegedűs Andrea és Badány Lajos. Már nem az ellenzéket, hanem a várost irányító szövetséget jelentik – mondták a sajtónak. Az ülésen a Velünk a Város képviseletében jelentette be Simon Gábor a frakció megalakulását. Ezt követően hivatalosan is leadták a frakció létrejöttét igazoló dokumentumot Veres Pál polgármesternek. Az ellenzéki pártszövetségből alakult frakcióról így fogalmazott: „Nagyon sokan mondták nekünk a kampányidőszakban, hogy jobb – és baloldali politikusok biztosan valami fajta kényszerből, vagy hatalomtechnikai…

Read More

Stabil miskolci kormányzóerő

A huszonhét tagú miskolci közgyűlésben a Velünk a Város tizenöt mandátuma stabil többséget biztosít- írja a Borsod Online. A vasárnapi választás nyomán a szerda délutáni állapot szerint a Veres Pál megválasztott polgármestert támogató Velünk a Város Egyesület és az őket támogató pártok és egyesületek jelöltjei szerezték meg Miskolc 19 egyéni választókerület közül 15-ben a képviselőséget. A többi 4 egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjei győztek. Ezek közül két kerületben nem volt jelöltje a Velünk a Város Egyesületnek: egyikben haláleset, a másikban visszalépés miatt. Eggyel kevesebben, mint eddig Idén év elejére 155…

Read More

Miskolc legnagyobb választási csalásában Alakszai szerepét is firtatják

Három napja derült fény egy hangfelvételnek köszönhetően Miskolc, talán legnagyobb választási csalására! Fenyegetésen és mocskolódáson kívül azonban azóta érdemi választ nem kaptunk.Ezért nagyon világosan feltennénk a kérdéseinket a miskolci Fidesznek és az érintetteknek – áll a Velünk a Város közleményében. Az egyesület a következőkre kíváncsi: “Mikor tervelték ki, hogy a miskolci választók becsapása érdekében létrehozzák az Új Lendület kamuegyesületet? Alakszai Zoltánnak mi volt ebben a szerepe? Ha azt sem tudják az Új Lendület jelöltjei, hogy melyik a körzetük (ahogy beismerte egyikük a hangfelvételen), akkor ki gyűjtötte össze az induláshoz szükséges…

Read More

Nyilvános követeléssel élt a miskolci ellenzék a városi média felé

Bartha György az egész Velünk a Város Egyesület nevében szólalt fel a MIKOM székháza előtt, hogy nekik is adjanak nyilvánosságot. Azt kérik, hogy az elmúlt választásokhoz hasonlóan adjanak lehetőséget a városi televízióban és újságban is. Bartha azt is kiemelte, hogy a médiaorgánum már nem látja el közszolgálati feladatait, pedig a MIKOM kft-t 400 millió közpénzzel támogatják. Ez azt jelenti, hogy a miskolci adófizetők pénzének jó nagy szeletét a helyi fideszmédia emészti fel a valódi fejlesztések helyett.

Read More

Zsebre dolgozott az önkormányzati bérlakásmaffia Miskolcon

Maffiával az olvasóink csak könyvekben vagy moziban találkoztak. A kifejezés szervezett bűnözői csoportot jelent, amit a magyar büntetőtörvénykönyv is szabályoz. A törvény szerint legsúlyosabb bűnügyi kategória a bűnszervezeté, ez a büntetési tétel felső értékét a kétszeresére emeli, emellett kizárja a büntetés felfüggesztését, valamint a feltételes szabadlábra bocsátást. Dr. Alakszai Zoltán, aki Miskolcon jegyzőként a törvényesség őre, kínosan titkolja, hogy korábban bűnszervezet jött létre, ami az önkormányzati lakásokkal ügyeskedett. A folyamatban lévő eljárás megnevezése hivatalosan: „bűnszervezetben vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés büntette”, emiatt emelt vádat a főügyészség B.12/2019 szám alatt.…

Read More

Jakab: Miskolcnak nem polgármestere, helytartója van

Három polgármesterjelöltet futtat a Fidesz. Továbbra is rejtély Alakszai Zoltán végzettsége. Többek között ezekről a témákról is olvashatnak a Velünk a Város kiadvány legfrissebb számában. Kiderül az is, miért és kik támogatják Veres Pált, illetve arról is képet kapunk, a Velünk a Város polgármesterjelöltje milyen Miskolcot képzel el. Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője pedig erős kritikával illeti a jelenlegi városvezetést, hangsúlyozva, Miskolcnak jelenleg nem polgármestere van, hanem helytartója, aki a miskolciak helyett a kormány érdekeit képviseli. Ha nem találja postaládájában a kiadványt, annak az újság 5. száma itt érhető…

Read More

A miskolciak Veres Pállal biciklizhettek az autómentes napon

Szeptember 22-én, vasárnap reggel 9:00-kor indult a Tiszai Pályaudvartól a Miskolc városi kerékpártúra, amit a Függetlenek SZIVE és a Velünk a Város egyesület szervezett. Az európai autómentes nap egy 1998 óta minden évben megtartott rendezvénysorozat, amely fel kívánja hívni a városlakók és a városvezetés figyelmét a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra. Idén Miskolcon Veres Pállal tekerhettek az emberek, a polgármesterjelölt személyesen vett részt az eseményen. A túra a Tisza Pályaudvarról egészen a Majális parkig tartott, de menet közben is csatlakozhatott bárki a biciklis vonuláshoz. Az esemény családias,…

Read More

Veres Pál: Költséghatékonyabb Miskolc Holdingot és városi minimálbért kell bevezetni

A független polgármesterjelölt videónyilatkozatában takarékosabb Miskolc Holding kialakítását tervezi, amennyiben megválasztják. Emellett a városi cégeknél dolgozók anyagi megbecsülését is szorgalmazza, ezért a munkavállalóknak városi minimálbért vezetne be a város mostani alulbérezett munkahelyein. Értékeljük azokat, akik értünk dolgoznak! – írta ki a videóhoz.

Read More