Így segíti Miskolc a járványhelyzetben a helyi vállalkozásokat

A koronavírus-járvány az egészségügyi hatások mellett súlyos gazdasági károkat okozott. Rengetegen veszítették el állásukat, nagyon sok vállalkozás került nehéz gazdasági helyzetbe. Számos kormányzati intézkedés született a gazdaság védelmének érdekében, a központi intézkedések mellett több település helyi szinten is igyekszik enyhíteni a káros gazdasági hatásokat. Annak ellenére, hogy jelentős, mintegy 7 milliárd forintos bevételkiesést eredményezett Miskolc Megyei Jogú Város költségvetésében a járványhelyzet, a település az elsők között dolgozta ki a vállalkozásokat és álláskeresőket segítő csomagját. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt. hagyományteremtő szándékkal heti rendszerességgel tájékoztató hírlevelet…

Read More

Öt hét alatt 13 ezer fizetési könnyítési kérelem érkezett a NAV-hoz

Fizetési nehézség esetén megéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordulni, hiszen a hatóság jellemzően eleget tesz az ügyfelek kérésének, nyilatkozta Izer Norbert az MTI-nek. Az adóügyekért felelős államtitkár elmondta: Az adóhivatalhoz a veszélyhelyzet első öt hetében (március 11-től április 16-ig) mintegy 13 ezer fizetési könnyítési kérelem érkezett. A március 11. és április 16. között elbírált elsőfokú határozatokból az is kiderült, hogy csaknem 90 százalékban engedélyezte a hivatal a fizetési könnyítést, ráadásul úgy, hogy az elbírált kérelmek nagyobb részét még a veszélyhelyzetet megelőzően nyújtottak be. Összességében 18 milliárd forintnyi összegre kértek kedvezményt…

Read More

Koronavírus-járvány: Mi van még ilyenkor is nyitva Miskolcon?

Nyilvános Facebook-csoportban gyűjtik össze azokat a helyi vállalkozásokat, amelyek a koronavírus járvánnyal kapcsolatos korlátozások idején is nyitva tartanak. Néhány napja jött létre és máris mintegy 3000 tagot számlál a Mi van nyitva Miskolcon? nyilvános Facebook-csoport. A csoport célja összegyűjteni, hogy mely kisboltok, szolgáltatások, vállalkozások működnek, vannak nyitva a koronavírus járvánnyal kapcsolatos szigorítások betartása mellett is Miskolcon. Kihez fordulhatnak a miskolciak? Hol várják őket a szolgáltatók? A csoporttal nem csak a kisvállalkozások helyzetét szeretnék könnyíteni, de a miskolciak bizonytalanságát is enyhíthetik – fogalmazta meg a Facebook-csoport célját Juhász Péter alapító.  „Azért jött létre…

Read More

Rengeteg vállalkozást vontak katonai felügyelet alá, a Kartonpack-ot pedig államilag “einstandolták”

Újabb vállalatokhoz érkeznek honvédelmi irányító törzsek a lakosság biztonságos élelmiszer- és gyógyszerellátása érdekében – olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében. Így tizeneggyel nőtt azoknak a vállalatok száma, ahol honvédelmi irányító törzsek felügyelik a működést.  Ezek a csoportok nem veszik át az érintett vállalatok irányítását, feladatuk a cégek folyamatos működésének biztosítása. A létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport döntése nyomán az alábbi, újonnan bevont cégek az élelmiszer-, valamint a gyógyszeripar meghatározó szereplői. Kartonpack Dobozipari Nyrt. SCHOTT Hungary Gyógyszeripari Üvegtermék Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság MASTER GOOD Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Kecskeméti Konzervgyártó és…

Read More

A cégek negyede már csak egy hónapig képes béreket fizetni

Harmincezer vállalkozás likviditási tartalékát vizsgálták meg, ez alapján a kisvállalkozások lehetnek a legnagyobb veszélyben. A cégek negyedének alig egy hónapra elegendő likviditási tartaléka van a bérköltségek kifizetésére, további 43 százalékuknál pedig csak három hónapra elegendő ez – derül ki a Via Credit 30 ezer vállalkozást vizsgáló elemzéséből, amelyet a Portfolio idézett. A kisvállalatok fele négy havi tartalékkal rendelkezik, de negyedüknek már nincs, csak 40 napra tartaléka. hvg.hu

Read More

Ügyeskedni akart és extra hasznot húzni a koronavírus okozta félelemből a vállalkozó – megjárta, lecsaptak rá

Az interneten is találkozhattunk az elmúlt napokban azzal, hogy egy vállalkozás komoly pénzért vállalt “koronavírus elleni autófertőtlenítést”. A nyilvánvaló megtévesztés azonban nem kerülte el a hatóságok figyelmét sem, így az ügyeskedőnek biztosan bűnhődnie kell. A szolgáltatásról Vecsésen ragasztottak ki molinót, egy “kezelésért” 15 ezer forintot kértek. A hirdető ellen fogyasztóvédelmi eljárás indult. Egy vállalkozás közel 15 ezer forintos áron hirdetett koronavírus elleni autófertőtlenítést egy Vecsésen kihelyezett molinón és közösségi oldalon. A cég ellen megtévesztés miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indul – közölték. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jelzésére a hatósági ellenőrök kedden…

Read More

Elhunyt Petrenkó János ózdi nagyvállalkozó, egykori országgyűlési képviselő

Petrenkó János Bánszálláson született 1940. március 30-án. Ipari tanulóként elektro-lakatos szakmát tanult és onnantól kezdve 25 éven át az Ózdi Kohászati Üzemekben dolgozott. Újításai és szakértelme miatt több országba is hívták kohászati területre “problémamegoldó” embernek. 1971-ben alapította a PEKÓ Műveket, 1979-ben önálló iparos lett Arlóban. 1990-ben megvásárolta az ózdi durvahengerművet, ahol 480 főt foglalkoztatott. Két fiúgyermeke született. 1962-től az MSZMP, majd 1989-től az MSZP tagja lett. 1990-től 1994-ig volt országgyűlési képviselő – írja Ózd város honlapja. Ismert: Petrenkó János volt a rendszerváltás utáni első komoly magánvállalat tulajdonosa. Az ózdi durvahengerművet…

Read More

Ha vállalkozása van, most már nagyon figyelje a naptárt

A vállalkozásoknak május 31-éig kell benyújtaniuk a társaságiadó-bevallást, és gondoskodniuk kell a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az elmúlt adóévre vonatkozó társaságiadó-bevallást az egyszeres, illetve kettős könyvvitelt vezető adózóknak egyaránt a 1829 számú nyomtatványon kell benyújtaniuk a NAV-hoz. Az egyszerűsített vállalkozói adózást (eva), a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adózást (kiva) 2019 első napjától választóknak a 1871-es bevalláson kell számot adniuk a választást megelőző, 2018-as társasági adójukról. A határidő ebben az esetben is május 31-e. Azok…

Read More

Bővül a kínálat, de több a kókler is

Egy év alatt tízezerrel bővült az építőiparban tevékenykedő vállalkozások száma. A Központi Statisztikai Hivatal összegzése szerint a növekmény nagy részét az önálló vállalkozók teszik ki: 2017-hez viszonyítva 7700 egyszemélyes vállalkozás jelent meg a piacon, számuk immár 52 ezer. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint azonban az egyszemélyes vállalkozást működtetők nagy részének semmilyen vállalkozói ismerete nincs, nem rendelkeznek pénzügyi tartalékkal, a kötelező felelősségbiztosításról és más munkaegészségügyi kérdésről nem is beszélve. Az ÉVOSZ kötelező vállalkozói képzést szorgalmaz, ami a kóklerek kiszűrésében is segítséget jelentene.

Read More