Mi legyen az árulóval?

Miközben a miskolci városházán első, alakuló ülését tartotta az ellenzéki többségű önkormányzati testület, csak kevesen emlékeztek meg arról, hogy éppen egy hónappal korábban árulta el a lehető legdurvább módszerrel a fideszes hatalom ellen induló összefogást Csontos Róbert képviselőjelölt. Az egykori tornatanár ugyan a választások előtti héten eltűnt az emberek szeme elől, de azóta visszatért a civil életbe, és éli világát: úgy tesz, mintha semmi nem történt volna október 8-án. Edzéseket tart a rábízott miskolci junior kézilabdásoknak, alkalmanként maga is pályára lép a megyei bajnokságban szereplő felnőtt csapatban, igazgatja a miskolci…

Read More

150 embert hallgattak ki Békésben választási csalás ügyében

Az elmúlt héten legalább 150 embert hívtak be tanúkihallgatásra a vésztői és a szeghalmi rendőrkapitányságokra. A Narancs.hu kiderítette, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomoz választási csalás ügyben. A Narancs.hu több forrásból is arról értesült, hogy néhány észak-békési településről – Okányból, Zsadányból, Mezőgyánból és Sarkadkeresztúrról – több tucat embert hívtak be a vésztői a szeghalmi rendőr-kapitányságokra valamilyen vélelmezett korrupciós ügy miatt, feltételezhetően tanúkihallgatásra. A helyi informátorok ennél pontosabb információval nem szolgáltak. Pontosabban arról is keringtek különféle hírek, hogy összességében a 150-200 főt is elérheti végül a beidézettek száma. Szerettük volna…

Read More

A Mi Hazánk “narancsbőrös” választási mutyizása túl nyilvánvalónak bizonyult

November 10-én Jászberényben is megismétlik a polgármester-választást. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen október 13-án a regnáló fideszes polgármestert, Dr. Szabó Tamást szűk 14 szavazattal, de legyőzte az összellenzékiként (Közösen Jászberényért Egyesület) induló jobbikos Budai Lóránt. Két induló volt még, egy független, aki 10 százalékot, és egy Mi hazánkos, aki 4,7%-ot szerzett. A fideszes Szabó Tamás fellebbezett különböző jogsértésekre hivatkozva, a választási bizottság és az ítélőtábla pedig helyt adott annak, így új választást tűztek ki november 10-re. Az új választásra ugyanaz a négy ember nevezett be első körben, ám egy közleményben jelezte a Mi Hazánk,…

Read More

Eltűntek a szavazólapok összesítései, a dobozok és a pecsétek, új választás jöhet Győrben

A héten kell döntenie a Győri ítélőtáblának, egy újraszámlálás után a városi ellenzék ugyanis törvényességi kifogást emelt az október 13-i polgármester-választás eredménye ellen – derül ki a 24.hu cikkéből. Ennek a kifogásnak az alapja az, hogy nem lehetett hitelt érdemlően megállapítani, hogy ugyanannyi szavazólapot szállítottak-e ki a szavazókörökbe, mint amennyi visszaérkezett. Az üres szavazólapok átvételi listáját azoknak a dobozoknak az oldalára ragasztották fel, amelyekben a szavazólapokat kiszállították, csakhogy egy kivételével az összes szavazóköri doboz eltűnt. Csanaki István (DK) és Eredics Imre (MSZP), a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság (tvb) két ellenzéki tagja bíróság…

Read More

Tizenhárom nyomozás indult a választások előtti fiktív lakcím-bejelentések miatt

Országosan 13 nyomozást folytatnak a hatóságok a választások előtti voksturizmus miatt, jellemzően közokirat-hamisítás miatt. Ebből 12 nyomozás felderítési, 1 pedig vizsgálati szakaszban van, derült ki Polt Péter válaszából, miután a DK-s Arató Gergely rákérdezett, hogy nyomoznak-e a választások előtti fiktív lakcím-bejelentések miatt. Főleg az ukrán határ közelében ugyanis több olyan település is volt, ahol a választások előtt váratlanul megugrott a szavazásra jogosultak száma. Helyiek beszámolói szerint szervezetten jelentettek be ukrán-magyar kettős állampolgárokat a helyiek ingatlanjaiba. Előfordult, hogy egy tucat embert apró épületekbe, sufnikba, lakóépület nélküli telkekre jelentettek be. Polt Péter hozzátette, hogy a vizsgálati szakaszban…

Read More

Pert nyert a Fidesz ellen egy férfi, mert a párt nem tudta igazolni, honnan szerezte az e-mail-címét

A kormánypárt védekezésül két olyan aláírásgyűjtő ívet is bemutatott, amelyeken szerepelt a TASZ ügyfelének neve, ő azonban tagadta, hogy bármelyiket is aláírta volna. Az egyiken ráadásul még a neve is hibásan szerepelt. Mivel a Fidesz nem tudta igazolni, hogy az adatok tényleg az érintettől származnak, ezért a teljes adatkezelése jogellenesnek minősült. A bíróság – a mostani, konkrét ügyre vonatkoztatva – kimondta, hogy az aláírásgyűjtő kampány során az aláírók személyes adatai érzékeny, politikai véleményre vonatkozó adatoknak minősülnek. „Utólag nem rekonstruálható, hogy egy aláírásgyűjtő íven valóban csak azoknak az adatai szerepelnek-e, akik…

Read More

Miskolc 10-es választókörzetében eredményt hirdettek az újraszámlálást követően, még sincs vége

Szopkó Tibor (Velünk a Város) és Dr. Kiss János (Fidesz-KDNP) választókörzetében felülvizsgálatot végeztek, azaz újraszámlálták a szavazatokat. A mai napon hirdeti ki a Területi Választó Bizottság (röviden TVB) a végleges eredményt. Az ellenzéki összefogás politikusai azt írták az esetről, hogy több kettős szavazatot fedeztek fel, melyek érvényesnek voltak elkönyvelve. Aki velünk együtt izgult Szopkó Tiborért, azoknak nagyon köszönjük, hogy szorítottak! Tegnap küzdelmes napunk volt a Megyeházán, megtörtént az újraszámlálás. 4 órás küzdelem volt, melynél jegyzőkönyveztettük, hogy választási csalás alapos gyanúja merült fel. – írta a Velünk a Város stábja az…

Read More

Füves cigivel vásároltak szavazatokat

Feljelentést kezdeményez a Zala Megyei Területi Választási Bizottság (ZMTVB), mert tanúvallomások szerint Szentpéterúron füves cigarettát kínáltak, illetve adhattak szavazatokért cserébe múlt vasárnap, írja az MTI. A Zala Megyei Önkormányzat honlapjára feltöltött határozatok között szerepel, hogy többen azért nyújtottak be fellebbezést a polgármester-választás eredményét megállapító határozat ellen, mert valaki “Füves cigaretta ígéretével kísért olyan fiatalokat a szavazóhelyiséghez, akik talán el sem mentek volna szavazni”. Az egyik vallomás aláírója szerint ő azért kapott kábítószer hatású anyagot, hogy az egyik polgármesterjelöltre szavazzon. A tanúvallomásokból a területi választási bizottság azt állapította meg, hogy felmerült…

Read More

A B-A-Z megyei Nyéstán meg kell ismételni a szavazást csalás miatt

Nyéstán 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást: fiktív lakcímmel rendelkező szavazók miatt nem valós az eredmény – közölte Fürjesné Jadlóczki Dóra, a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-vel. A  településen 27-en voltak a választói névjegyzékben, de ez a szám rövid időn belül 98-ra emelkedett. A betelepülőkről kiderült, hogy “nem valós lakcímmel rendelkeznek”, így valójában nem is voksolhattak volna. A jegyző elmondta azt is: nem időközi, hanem megismételt választást tartanak a faluban, az esetet pedig kivizsgálják. Nyéstán négy független polgármesterjelölt indult a posztért. Az MTI azért kereste meg a…

Read More

Brutális választási csalás készül Miskolcon?

Tudjuk, hogy a választási csalás ellen van orvosság. Először is érdemes elmenni szavazni, a fülke magányában mindenki nyugodtan odaszavazhat, ahova a szíve húzza. Másodszor pedig aki észleli, hogy csalás történt, jelezheti az erre rendszeresített csalásokat figyelő e-mail-címen, telefonszámon, vagy jelentheti a választás helyszínén, a választókörökben. Miskolc valaha volt legnagyobb választási csalását készíti elő a Fidesz, állítja egy, a Fidesz-kampányban érintett informátorunk. Jelezték nekünk, hogy a szavazások napján és helyszínein is manipulációra készül a Fidesz. De mit is kell figyelnie annak, aki le szeretné buktatni a választási csaló bűnözőket? – A…

Read More