Orbán Viktor fideszes választókerületi elnökök meghallgatását, várhatóan tömegével fognak “fejek hullani”

Véget ért a választókerületi elnökök meghallgatása a Fideszben, Orbán Viktor miniszterelnök befejezte a meghallgatásukat – tudta meg a Népszava. Orbán Viktor kormányfő tegnap befejezte a Fidesz választókerületi elnökeinek meghallgatását. A tavaly október 13-i helyhatósági választások eredményét értékelő beszélgetések múlt héten hétfőn-kedden kezdődtek, így az elmúlt napokban egy forrásunk szerint gyakorlatilag semmi mást nem csinált a miniszterelnök, csak fogadta a választókerületi elnököket, napi nyolc-kilenc órában. Ha így történt, akkor egy-egy „beidézettre” nagyjából fél óra jutott, vagyis elég intenzív értékelés zajlott minden esetben. (Kedden tizenegy és délután három között ráadásul egy államtitkári értekezlet…

Read More

Újabb vidéki ellenzéki győzelem, Sajószentpéteren is kikapott a Fidesz

A múlt vasárnaphoz hasonlóan most vasárnap is időközi önkormányzati választást tartottak több településen. Köztük a Szolnok megyei Törökszentmiklóson is, ahol a város 1. számú választókerületében futottak neki újra, hogy képviselőt válasszanak, miután tavaly szavazategyenlőség alakult ki – tudósított az Index. Volt tétje: az ellenzéki vezetésű település testületében éppen egy képviselő hiányzott a minősített többséghez a fideszes képviselőkkel szemben. És nem sokkal az urnazárás után kiderült: KIKAPOTT A FIDESZ JELÖLTJE, DR. PATAKY TIBOR, ÉS AZ OTTHONUNK SZENTMIKLÓS EGYESÜLET JELÖLTJE, MÉSZÁROS ZOLTÁNNÉ GYŐZELMÉVEL MEG IS VAN AZ A MINŐSÍTETT TÖBBSÉG. A Fideszes jelölt már gratulált is a győztesnek…

Read More

Vidéken is változhat a helyzet? Kikapott a Fidesz által támogatott jelölt Borsodban

A függetlenként induló Dávid Zoltánt választották meg vasárnap Cserépváralja polgármesterének – közölte Farmosi Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község helyi választási irodájának vezetője az MTI-vel. A választási névjegyzékben szereplő 358 cserépváraljai lakos közül 303-an szavaztak. A posztért induló két független jelölt közül Dávid Zoltán 168, míg a Fidesz által támogatott Tóth Tamás 132 érvényes szavazatot kapott. Az időközi voksolást azért írták ki, mert tavaly októberben szavazategyenlőség volt a két jelölt között. Az időközi voksolást azért írták ki, mert tavaly októberben szavazategyenlőség volt a két jelölt között. Tóth Tamás hivatalosan ugyan független jelölt…

Read More

Az év első időközi választásai zajlottak le ma, Borsodban Cserépváralján tartottak ismétlést

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserépváralján azért tartanak időközi polgármester-választást, mert az októberi önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a polgármester-jelöltek között. Ősszel a három jelölt közül a két legjobban szereplő induló egyenlő számú szavazatot gyűjtött be. A mostani voksoláson az ősszel a legtöbb szavazatot kapó két jelölt indul, függetlenként. A választói névjegyzékben 359 cserépváraljai lakos szerepel. Az országban ezen kívül még Banán és Esztergályhorvátiban választanak ugyancsak polgármestert, Lakhegyen polgármestert és képviselőket is egyaránt, Orosházán és Lendvadedesen pedig önkormányzati képviselőt. hvg.hu

Read More

Csalás nélkül nem lett volna kétharmada Orbánnak?!

A legfrissebb kutatási eredmények szerint nem. Emlékezetes, Orbán Viktor a harmadik kétharmados győzelmét ünnepelte 2018-ban. Most egy civil szervezet egy éves kutatómunka után közölte, a Fidesznek nem lenne abszolút többsége manipuláció és csalás nélkül. Az Unhack Democracy Europe aktivistái 170 interjút készítettek szavazókörökben ellenzéki szavazatszámlálókkal. A jelentésüket Brüsszelben, az Európai Parlamentben mutatták be. A rendezvényt a Demokratikus Koalíció képviselője, Dobrev Klára szervezte. “Ezek az interjúk azt mutatták, hogy sok helyen volt rossz gyakorlat, rendellenesség és volt csalás is országszerte, beleérte a szavazatvásárlást, a szavazók és a szavazatszámlálók megfélemlítését. Láttunk hamisított…

Read More

Nyéstán megint autókkal hordták az embereket szavazni

Nyésta volt az országban az egyetlen település október 13-án, amelynek választási eredményeiről a választási iroda a szavazás után nem közölt adatokat. A településen a választásra jogosultak számának irreális növekedése miatt tartottak megismételt szavazást. Az Index szerint azóta csupán hét ember lakcímét törölte a kormányhivatal.  A lap a helyszínen készített riportot, hogy kiderüljön, történt-e érdemi változás a választás újrájakor, és azt tapasztalták, hogy a szavazókat autóval vitték szavazni. Aranyosi István falukutató szerint Volt olyan polgármesterjelölt, aki délig háromszor is fordult. Aranyosi felháborítónak tartotta, hogy ez történik, ezért reggel óta figyelt az önkormányzati hivatal…

Read More

Fellebbezett a fideszes, az új választáson elsöpörték

Tarolt az ellenzék, elsöprő győzelmet aratott Budai Lóránt Jászberényben – derül ki a Szolnok megyei portál híradásából. Rekordmértékű részvétel mellett zajlott a megismételt polgármester-választás vasárnap az alföldi városban. A Nemzeti Választási Iroda 18.30-kor közölt adatai szerint a választásra jogosult állampolgárok 60,22 százaléka adta le szavazatát. A Jászság fővárosában soha ennyi választópolgár nem voksolt még polgármester-választáson, mint november 10-én. A szavazatok száz százalékos feldolgozottságánál Budai Lóránt, a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltje 8327 (62,9%) szavazattal fölényesen megnyerte a választást. Dr. Szabó Tamás (Fidesz-KDNP) 4569 szavazattal a voksok 34,51 százalékát szerezte meg. Dr.…

Read More

Tatabányán összeállt a Fidesz és a Mi Hazánk, patthelyzet az “eredménye”

Szerdán tartották az alakuló közgyűlést Tatabányán, ahol rögtön patthelyzet alakult ki – idézi a 24.hu hírét az Index. A megválasztott képviselő-testület 18 tagból áll, ebből kilenc helyet az ellenzéki pártszövetség, nyolcat a Fidesz-KDNP, egyet pedig a Mi Hazánk szerzett meg. A valódi erőviszonyok azonban már rögtön a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) módosítása kapcsán kiderültek. Hiába van ugyanis ellenzéki többség, a kompenzációs listáról bejutott Mi Hazánk beállt a Fidesz mellé, és nem szavazta meg a változtatást. Később az alpolgármesterekről és a bizottsági tagokról se akartak dönteni, egy helyi lap beszámolója…

Read More

Vasárnap képviselői helyeket bukhat az ellenzék!

Tíz településen ismétlik lesz megismételt önkormányzati választás vasárnap választási bizottsági vagy bírósági döntés alapján, egyebek mellett pénzfelajánlások, szabálytalan lakcímlétesítések, valamint a mozgóurnás szavazás szabályainak megsértése miatt. A HVG cikke az MTI összeállítása nyomán. Jászberényben azért kell megismételni a polgármester-választást, mert a területi választási bizottság megállapította: idegenek mentek be a szavazókörökbe, a szavazatszámláló bizottsági tagok “kontrollálatlanul mozogtak”, a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlások történtek, ezek pedig befolyásolták a választás eredményét. Négy hete négy jelölt indult a polgármesteri posztért: Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület), Szabó Tamás (Fidesz-KDNP), Magyar Levente (független) és Dobrosi Péter…

Read More

Nyert a TASZ, nyilvánosságra kell hozni, hol voltak tömeges bejelentkezések a választás előtt

Ki kell adnia a Belügyminisztériumnak (BM) a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Political Capital (PC) által igényelt lakcím-nyilvántartási adatokat, miután a TASZ pert nyert a BM ellen. Így kiderülhet, hogy történtek-e visszaélésszerű lakcímbejelentések a tavalyi országgyűlési választás előtt. A 2018-as választás előtt felmerült annak gyanúja, hogy külhoni magyar állampolgárok fiktív magyarországi lakcímet létesítettek azért, hogy ne csak pártlistára, hanem egyéni képviselőre is szavazhassanak. A sajtó néhány konkrét esetet is feltárt, de a visszaélések nagyságrendjét egyelőre csak találgatni lehet. A TASZ és a PC már a választás előtt a lakcímnyilvántartásért…

Read More