Durván szennyezik a Tiszát az ukránok és a románok is

Eddig is hatalmas mennyiségű hulladékot kaptunk évente ebből a két országból, de ebben az évben mindenen túltesz Ukrajna és Románia folyószennyezése. Áder János is lépett az ügyben. Idén eddig 1,4 hektárnyi hulladék sodródott le a Tiszán és a mellékfolyókon az országba, míg tavaly egész évben 1,7 hektárnyit kaptunk, írja a Népszava. A lap szerint ebben az évben nagyjából egy hónapig volt tiszta a folyó a kiskörei vízlépcsőnél. Február elején és július végén is olyan mennyiségű szemét érkezett, amit hónapokig tart kiemelni. A papucsok, gumicsizmák, vodkásüvegek, plasztik babafejek és kozmetikai termékek dobozai…

Read More

Szomszédunkban újra karantént vezettek be a fertőzöttek létszámának ugrásszerű növekedése miatt

Napi ezer új fertőzött már nagyon nem játék és a halálesetek száma is újra magasra szökött. Romániában nem kicsi a gond. Romániában mind az egy nap alatt diagnosztizált új esetek, mind az elhalálozások tekintetében ismét megdőltek a koronavírus-járvány rekordjai, de a kormány a kedden hatályba léptetett karanténtörvény alkalmazásától a fertőzések ütemének megfékezését reméli, írja az MTI. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint AZ ELMÚLT 24 ÓRÁBAN AZONOSÍTOTT FERTŐZÖTTEK SZÁMA MEGKÖZELÍTETTE AZ EZRET (ÖSSZESEN 994), ÉS MINDEN KORÁBBINÁL TÖBB, 36 KORONAVÍRUSBAN SZENVEDŐ BETEG VESZTETTE ÉLETÉT EGY NAP ALATT. Az intenzív terápiás részlegeken…

Read More

Kiderült, melyik a világ és Európa legveszélyesebb országa

Magyarország a bűnözés szerint a középmezőnyben végzett a 19. helyen. Ukrajna vezet Európában a bűnözés terén – a negatív rangsort évről évre a Numbeo portál állítja össze. A szerbiai hátterű Numbeo 2009-ben jött létre, a Google egyik volt szoftverfejlesztője alapította. Azóta a világ legnagyobb, megélhetési költségekről szóló adatbázisává vált, amelynek több mint félmillió rendszeres hozzájárulója van a világ közel tízezer városában. A portál elsődleges célja eredetileg az ingatlanárak, élelmiszerköltségek, szolgáltatások és egyéb kiadások folyamatos követése volt globális szinten, de mára egy sor más mutatót is mér: életszínvonal, bűnözés, légszennyezés és…

Read More

Nem volt maszkja egy nőnek, ezért levette a bugyiját és azzal a fején sétált be a postára (videó)

Egy kijevi postán történt a fura eset, a biztonsági kamera rögzítette is. A felvételen jól látszik, hogy egy nő bement maszk nélkül a postára, ahol így nem akarták kiszolgálni. Némi hőbörgés után megszületett a megoldás, letolta a nadrágját, majd levette bugyiját, amit maszkpótlásul a fejére is helyezett. Járványügyileg így teljesítette az előírtakat, utána a pult mögött ülőnek a mobilján mutatott valamit. Az ukrán Nova Poshta később megerősítette, hogy az egyik kirendeltségén történt a fura eset, de azt nem tudják, hogyan szivárgott ki a felvétel. hvg.hu

Read More

Napok óta nem tudják eloltani a Csernobilban kitört erdőtüzet

Immár ötödik napja dolgoznak a csernobili tiltott övezetben szombaton kitört erdőtűz oltásán. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint még helyenkénti tűzfészkek kaptak újra lángra, főként lehullott falevelek és fű égett. A tűz múlt szombaton csapott fel először a lakatlan Volodimirivka település közelében a Kotovszkij erdőgazdaságban, ahol mintegy 100 hektárnyi területre terjedt szét. Később kisebb kiterjedésű tüzeket jeleztek a tiltott zónában lévő erdőség más részeiből is. A szerdai közlés szerint az oltási munkálatokba eddig összesen 274 szakembert vontak be 74 technikai eszközzel, beleértve három AN-32-es típusú tűzoltó repülőgépet és három helikoptert.…

Read More

Magyarul is megszólalt az ukrán elnök újévkor

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök magyar szavakat mondott első, államfőként elmondott újévi köszöntő beszédében, amiben összefogásra biztatta honfitársait a köztük lévő különbségek ellenére. A kedd éjfél után sugárzott beszédében Zelenszkij arra kérte az ukránokat, hogy őszintén gondolkodjanak el azon, kik ők, majd példaként felsorolt számos tipikus élettörténetet. Ezek között említett volt fizikust, aki Olaszországban mosogat, egykori luhanszki tanárt, aki két évig taxisofőrként dolgozott, majd visszatért a kelet-ukrajnai megyébe, egy számítógépes szakembert, aki arról álmodik, hogy elhagyja a hazáját, és egy krími lakost, aki mindent elvesztett a félsziget Oroszország általi elcsatolásakor és…

Read More

Atomerőműből bányásztak kriptovalutát

A ZDNet írta meg ukrán hírforrásokra alapozva, hogy Ukrajnában a hatóságok egy lehetséges biztonsági incidens miatt vizsgálatot folytatnak, mert az egyik helyi atomerőmű alkalmazottai a belső hálózat egy részét összekötötték a nyilvános internettel, hogy kriptovalutát bányásszanak. A kritikus infrastruktúra biztonságának megsértése, illetve államtitkok lehetséges nyilvánosságra kerülése miatt indított nyomozást az ukrán titkosszolgálat, az SZBU folytatja, akik a Dél-ukrajnai Atomerőműben július 10-én tartottak razziát (hogy miképp szereztek tudomást az illegális tevékenységről, azt egyelőre nem tudni), melynek során a bányászathoz felhasznált számítástechnikai eszközöket foglaltak le. A vizsgálat középpontjában az áll, hogy amikor az alkalmazottak a belső…

Read More

Kiújultak a harcok Kelet-Ukrajnában

Újra dörögtek az ágyúk Ukrajna keleti felén, a Donyec-medencei válságövezetben pénteken. A lövedékek kárt tettek három épületben, ami miatt négy polgári személy megsérült – adta hírül a régió rendőrsége. A négy civil egyike egy 9 éves lány, aki csak könnyebb sérülést szenvedett. Kórházi ellátásra szorul két nő és egy 86 éves férfi. Utóbbi állapota válságos. Az ENSZ a hét elején tette közzé, hogy az idén eddig 12 polgári személy vesztette életét, 58 pedig megsérült az ukrajnai konfliktusban. A háborús cselekmények kezdete, 2014 óta több mint 3300 civil halt meg az…

Read More

Aláírta az ukrán nyelvtörvényt a házelnök

Leszavazta az ukrán parlament a nyelvtörvény visszavonására irányuló javaslatokat, és most Andrij Parubij házelnök is aláírta a dokumentumot. Már csak Petro Porosenko elnök kézjegye hiányzik a dokumentumról. Aláírta a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvényt kedden Andrij Parubij házelnök azután, hogy a parlament elvetette mind a négy előterjesztést, amely a jogszabály visszavonására irányult. Az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvényt a parlament április 25-én fogadta el. A jogszabállyal szemben hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát. A törvény ugyanis a magánbeszélgetéseket és a…

Read More

Putyin lényegében benyújtotta az igényét Donbaszra

Múlt vasárnap megválasztották Ukrajna új elnökét, szerdán pedig Vlagyimir Putyin aláírt egy olyan rendeletet, ami alapjaiban változtatja meg a kelet-ukrajnai háború állásását.  Aztán szombaton még ezt is megfejelte egy Ukrajnát fenyegető bejelentéssel. Mindkét bejelentés arról szól, hogy az Ukrajnában élők orosz állampolgárságot kaphatnak. Az orosz kormány a mostani ukrán belpolitikai bizonytalanságot igyekezhet kihasználni nyugati ellensége legyőzésére. Putyin orosz elnök szerdai rendelete arról szól, hogy a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság lakói könnyített eljárásban kaphatnak orosz állampolgárságot. (A vidéket szokás Donbasznak is nevezni.)  Ez a két terület 2014-ben fegyveres felkelésben szakadt…

Read More