75 éves az Észak-Magyarország napilap

Tegnap ünnepelte 75. születésnapját az Észak-Magyarország, a megye vezető napilapja. 75 év jelentős idő egy ember életében. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy annak az olvasónknak, aki 1944. december 6-án született, jó eséllyel nemcsak unokája, de dédunokája is van már. Azaz ennyi idő alatt csaknem felnőtt négy nemzedék. Szóval 75 év jelentős idő egy ember életében. 75 év legalább ennyire jelentős egy napilap életében, hiszen ennyi idő alatt oly’ sok minden történt megyénkben (nem beszélve az országról és a nagyvilágról), hogy 75 oldal kevés lenne ahhoz, hogy felelevenítsük mindezt.…

Read More

A sajtószabadság visszaállítását kezdeményezte a MÚOSZ

„A helyi újságok, rádiók és televíziók, valamint az internetes híroldalak a rendszerváltás óta folyamatosan elveszítették a hitelüket, és egyre kevésbé teljesítették valódi funkciójukat: a helyi társadalom sokoldalú és kiegyensúlyozott tájékoztatását. A folyamat az utóbbi évtizedben drámaian felgyorsult. Ezek a médiumok ma már az újságírás elemi szabályait sem tartják be, és egyszerű propagandaeszközökké silányultak” – olvasható a Nyomtass te is! Mozgalom és a MÚOSZ felhívásában, mely szerint a vasárnapi választások után megkezdődő új önkormányzati ciklus lehetőséget nyújt mindenkinek: függetleneknek, ellenzékieknek, de még a kormánypárti helyi politikusoknak is az újrakezdésre. „Nem folytatható…

Read More

Alakszai olyat ígér, amit Kriza már elkaszált

Egyelőre csak magának fejleszt többszázmilliós szállodát Miskolc ingatlanfejlesztője, Szélyes Domokos. Többek között erről is olvashatnak a Velünk a Város legfrissebb kiadványában, amelyet a napokban postáznak a miskolciaknak. Az újság feltárja a fideszes városvezetés visszásságait, és kiderül belőle az is, ki is valójában Alakszai Zoltán, aki a kampányban olyanokat ígér, amit korábban barátja – ő maga állította ezt a jelenlegi polgármesterről -, dr. Kriza Ákos már elkaszált. Éppen ezért úgy tűnik, csak üres ígérgetések mennek a Fidesz miskolci kampányában is. Az újság itt elolvasható: https://filebin.net/dmwz2p97kk8mh0ji/velunk_a_varos_3.pdf?t=a2baoyab

Read More

Jött Mészáros, és rögtön fideszes genyók lettünk

Maradtak olyan újságírók a kormánykézbe került médiában, akik nem értenek egyet az új politikai iránnyal, egzisztenciális okok miatt mégsem mondtak fel. Az ottragadt újságírók egy része politikailag semleges témákban keres menedéket, de némelyikük feszegetni próbálja a határokat. Tudatosan játszanak arra, hogy kirúgják őket, miközben tisztában vannak vele, hogy ha otthagyják a lapot, képtelenek lesznek elhelyezkedni a beszűkült médiapiacon. Akik végül mégis besokallnak, sokszor pályaelhagyásra kényszerülnek. Így váltak egykori szerkesztők és újságírók turisztikai üzletvezetővé vagy németországi kamionsofőrré – írja az Abcug.hu. Az elmúlt években sorra kerültek kormányközelbe valaha független lapok, amiket…

Read More

Az év politikai botránya robbant ki Ausztriában, Strache rejtett kamerás felvételen vetet újságot az oroszokkal

Pont péntek estére időzítette a Süddeutche Zeitung és a Spiegel azt az ügyet, ami valószínűleg az év politikai botránya lesz Ausztriában. Olyan videókat hoztak ugyanis le, amelyeken Heinz-Christian Strache alkancellár egy átivott este után Putyin-közeli oligarchákat győzköd, hogy vegyenek meg neki egy nagy osztrák újságot, cserébe közbeszerzéseket fognak nyerni. Azt egyik újság sem közölte, hogy honnan vannak a videófelvételek, de nagyon költséges és alapos munka lehetett őket elkészíteni, és az oroszok arca ki van takarva rajtuk. A sztori lényege röviden ez: Heinz-Christian Strache, az osztrák Szabadságpárt vezetője és Ausztria alkancellára a…

Read More

Szeptemberben lenne félévszázados a Déli Hírlap – szervezzük meg a megemlékezést – volt egyszer egy újság, címmel

Ha jók a számításaim az idén szeptemberben ünnepelnénk a Déli Hírlap alapításának félévszázados évfordulóját. Mivel ott lehettem az első lapszám megjelenésekor és a szerencsétlen sors úgy hozta, hogy a roló lehúzásakor is jelen voltam ezúton jelezném: érdemes lenne megemlékezni a nem éppen fényes jubileumról. Tényleg vonalban voltunk, szoros kapcsolatot tartottuk az Olvasóval Hajas Sarolta és dr. Répássy Róbert Tisztában, tudatában vagyok annak, hogy munkatársaim közül szép számmal a terhemre róják a lap megszűnését. Valóban volt egy időszak, amikor a rendszerváltás után elhittem, hogy képes leszek a szerkesztőséget megmenteni. Ma már…

Read More

A legjobb ajándék születésnapra – avagy ne légy sablonos!

Közeleg a nagypapa születésnapja? Nem tudod mivel lepd meg a legkedvesebb kollégádat, amivel senki más nem fogja? Válassz nekik egyedi, születésnapi újságot! Ugye, milyen egyszerű és nagyszerű egyben? Nincs is másra szükséged, mint egy kis kutatómunkára, vagyis meg kell tudnod a pontos születési dátumát az illetőnek, és valahonnan be kell szerezned egy régi, poros, csecsemőkori képet az illetőről. Ha ezek megvannak, ki kell töltened egy megbízható webáruháznál a születésnapi újság megrendelésére vonatkozó kérdéseket, és már kezdődhet is a várakozás. Azért mégsem ilyen egyszerű, mert meg kell írnod előtte egy rövid…

Read More