NAV-nyomozás és titkos műtétek a miskolci kórházban?

Az MSZP továbbra sem kapott választ Kásler Miklóstól arról, hogy milyen nyomozások zajlanak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház ellen, végeznek-e tiltott műtéteket az intézményben, vagy hogy milyen összefonódás lehet a főigazgató és az emberminiszter között. A párt ezért nem fogadja el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ válaszát, amelyben az előző vezetést teszik felelőssé a kialakult helyzetért, illetve azt a magyarázatot, miszerint korábban maga a kórházigazgató Révész János tett feljelentést gazdasági és szakmai bűncselekmények gyanúja miatt – adta hírül a hvg.hu. November végén még arról írt a lap, hogy emberi test tiltott felhasználásásának…

Read More

Miért nem tudhatunk semmit Alakszai életéről?

Hiába keressük, nem találjuk dr. Alakszai Zoltán önéletrajzát a város honlapján. Miközben azt gondoljuk, ha már valaki egy megyeszékhelyet szeretne irányítani, a minimum, hogy nyilvánossá teszi a városlakók előtt eddigi életútját. Nem gondoljuk, hogy bármit is kellene titkolnia a fiatalembernek, ezért nem értjük, miért nem olvashatjuk, hol tanult, milyen végzettsége van pontosan, milyen eredményeket ért el eddig. Bevallom, még egy kicsit magánemberként is kíváncsiak vagyunk Alakszai Zoltánra, hiszen egy városvezetőnél nem mindegy az sem, mivel tölti a szabadidejét, mi az érdeklődési köre. Ez is sokat elárulhat egy emberről. Ha ezek…

Read More