Történelmi pillanat: felújítják az ország egyik leglepukkantabb vasúti állomását, a Tiszait

A miskolci Tiszai pályaudvaron folytatják az utasperonok felújítását. A vasúttársaság az 1960-as években épült betonszerkezetű perontetőket 2016-től folyamatosan újítja fel. Legelőször a „D” perontető készült el 2016-ban, ezt követte a „C” peron 2017-ben, idén pedig az állomásfelújítási program keretében az utolsó, „B” perontető is megújul. Az első ütemben augusztus 30-ig a peron „B” felén dolgoznak, a második fázis várhatóan augusztus 31-től október 30-ig tart, ekkor a peron „A” felét zárják le az utasforgalom elől és újítják fel. A munkák során a perontető pilléreit, a megrepedezett födémszerkezetet megerősítik, a hibákat kijavítják,…

Read More

Még mindig kérdéses a Tiszai sorsa

Felülvizsgálták a miskolci intermodális csomópont terveit, még kérdés, mire ju­tottak. Még nem tudni, mi lesz a sorsa a Tiszai pályaudvar környékét érintő fejlesztésnek: intermodális csomópontot (IMCS) terveznek erre a területre. Korábban arról számolt be lapunk a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF Zrt.) tájékoztatására hivatkozva, hogy a tervek közlekedésszakmai felülvizsgálata folyik, annak eredményétől függenek a megvalósítás további lépései. Az erről szóló tavaly decemberi kormányhatározat a felülvizsgálat határidejeként 2019. március 31-ét jelölte meg. Más városokban is Újra érdeklődtünk a NIF Zrt.-nél a fejleményeket firtatva, most a következő választ kaptuk: „A felülvizsgálat alapján előterjesztés…

Read More