Politikusok sora búcsúztatta el a motoros balesetben elhunyt képviselőt

Péntek kora este temették el Koncz Ferenc országgyűlési képviselőt, rengeteg fideszes politikus jelen volt a búcsúztatáson. Koncz Ferenc július 10-én, Szerencsen motorral szenvedett el súlyos közlekedési balesetet. Életét nem tudták megmenteni. A szerencsi városi temetőben pénteken kora este sok száz ismerős, barát, kolléga és rokonok, családtagok jelenlétében vettek búcsút Koncz Ferenc országgyűlési képviselőtől, Szerencs volt polgármesterétől. A képek tanúsága szerint számos fideszes politikus is részt vett a temetésen: jelen volt többek között Gulyás Gergely, Kocsis Máté, Kövér László, Balog Zoltán, Németh Szilárd és Tállai András is. Boon.hu; Fotó: Kozma István

Read More

Jövő héten temetik Cserdi elhunyt polgármesterét

A település vezetőjétől a cigány hagyományok szerint vesznek búcsút – írta a HVG. „A család kérésére ezúton szeretném tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy Bogdán László barátunk búcsúztatása 2020. július 23-án, csütörtökön lesz Cserdiben. A szentmisére 13:00 órakor kerül sor, a búcsúztatás 14:00 órakor kezdődik” – írta csütörtöki közleményében Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. A politikus közölte azt is, hogy a temetés költségeit Márki-Zay Péterrel közösen vállalták, hogy „az se a családot, se a falu önkormányzatát ne terhelje”. „A család a cigány hagyományokat ápolva maga adja meg a végtisztességet, mi…

Read More

Orbán még egy temetési beszédből sem képes kihagyni a harc emlegetését

A miniszterelnök képtelen elvonatkoztatni a küzdelem, a háború, a túlélés tárgykörétől. A magyar kultúra az a teremtő és megtartó erő, amely nélkül nemcsak túlélni, de élni sem lehet, és talán nem is érdemes – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökének búcsúztatásán. A kormányfő kiemelte: ha gyökeret eresztünk a kultúrában, belőle táplálkozunk, belőle merítjük az ihletet, engedjük kibontakozni, akkor “nemcsak megmaradunk, hanem visszaszerezzük, sőt gyarapítani fogjuk mindazt, amit az előttünk járók ránk hagytak”. Orbán Viktor kifejtette: a nekünk rendelt…

Read More

Mindent visz az önkormányzat reakciója, miután emberi maradványokat találtak egy páncélszekrényben

Egy bizonyos Kálmán László hamvaira bukkantak Tök község önkormányzati páncélszekrényében, amit Facebookon hozott nyilvánosságra a vezetőség. Bármiféle előzmény nélkül az alábbi szöveget posztolták: Egy ilyen történetnél alapvetés lenne, hogy közöljék, a mikor, miért, hogyan kérdésekre adott válaszokat, az önkormányzat azonban ennek valami oknál fogva semmi értelmét nem látta, ezért aztán elküldi Kálmán Lászlót utolsó útjára, aztán kalap, kabát.

Read More

Előremutató, vagy elrettentő? Jövőre megnyílik az első, emberi holttestekkel működő komposztáló

Jó ideje gondolkodtak már az eljáráson, ami elméletileg több szempontból is sokkal környezetkímélőbb. A jelek szerint harminc nap szükséges az új “temetkezési” módszer során, amikor a holttestből termőföld válik. De vajon rendben van ez így minden téren? 2021-ben Seattle-ben nyílik meg az első olyan temetkezési vállalkozás, ami emberi holttesteket komposztál. A Recompose nevű cég nagyjából 30 nap alatt végez egy holttest komposztálásával. A cég szerint ezzel a módszerrel egy tonnányi szén-dioxid-kibocsájtást lehet spórolni a hagyományos temetkezési szokásokhoz képest, arról nem is beszélve, hogy a krematóriumok működtetése mennyi energiát használ el,…

Read More

A tilalom ellenére tömeg gyűlt össze egy temetésen

Ahogy számos más helyre, úgy a romániai Nagybányára is vonatkoznak a kijárási korlátozások. A településen maximum 8 fő vehet egyszerre részt egy temetésen, hogy ne alakuljon ki tömeg a temetőkben. Ezt azonban nem minden családnak sikerül betartania, a településen ugyanis lefilmeztek egy kb. 100 fős temetési menetet. Az Index azt írta, Máramaros megye székhelyén a helyi roma közösség egyik jelentős tagját temették el, ezért gondolták úgy sokan, hogy kötelességük ott lenni a szertartáson. Az esetről készült videón az látható, hogy a tömeg a temető kerítése mellett a járdákon, illetve a…

Read More

Eltemették Csukás Istvánt

Végső búcsút vettek Csukás Istvántól, a Kossuth-díjas költőtől, írótól. A Nemzet Művésze 83 éves volt, gyors lefolyású betegség után érte a halál február 24-én. A hazai felnőttek és gyermekek körében is az egyik legnépszerűbb meseírói volt, nemzedékek nőttek fel karakterein, mint Mirr-Murron, a kandúron, Süsün, az egyfejű sárkányon, Pom Pomon, Gombóc Artúron és a Nagy Ho-Ho-Ho Horgászon. Az írótól szombat délelőtt 10-kor búcsúztak rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői a budapesti Farkasréti temetőben. A temetésen Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára is beszédet mondott – írta az Index.hu.

Read More

Még mindig nagy a balhé Schobert Norbi temetési szelfije körül – videó

Bár Schobert Norbi már törölte a kérdéses fotót,  ami Benke László mesterszakács temetésén készült , az erről szóló posztok alatt záporoznak az elmarasztaló, sokszor igen agresszív kommentek. Az életmód tanácsadó közösségi oldalán egy videóban akart pontot tenni még szombaton az ügy végére, azonban az üzenet egyesek számára csak olaj volt a tűzre. A Velvet felkereste, hogy fejtse ki álláspontját a dologgal kapcsolatban, és ha lehet, tegyen pontot az ügy végére. Még pénteken akadt ki több ember azon, hogy Schobert és felesége, Rubint Réka egy szelfivel jelezte, elkísérték Benke Lászlót az utolsó…

Read More