Végre kimondta valaki, hogy a vezetés közben telefonálók jogosítványát végleg be kellene vonni

Egyszer és mindenkorra ki kellene tiltani a forgalomból azt, aki vezetés közben okostelefont használ – vélekedett Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. A szakember egyetértett azzal, hogy aki fészbukozik, csetel, az mintha bekötött szemmel vezetne. Egy jó vezető reakcióideje 0,7 másodperc, ez nő meg jelentősen, ha vezetés közben másra figyelünk – mondta. Ráadásul adódhatnak olyan forgalmi helyzetek, amelyekben mindkét kezére szüksége van a sofőrnek, például egy durrdefekt vagy egy járdáról váratlanul lelépő gyalogos esetén. A tragikus következményeket pedig utólag már nem lehet meg nem történtté tenni…

Read More

Veszélyes zsarolóvírus terjed SMS-ben

Új zsarolóvírus-családot fedeztek fel a szakemberek, amely a névjegyzékben szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben – hívták fel a figyelmet az ESET IT-biztonsági szakemberei. A zsarolóvírust eredetileg felnőtt tartalmak fórumain terjesztették a Reddit oldalain. Mielőtt a vírus elkezdené a fájlok titkosítását, több szöveges üzenetet küld az áldozat névjegyzékében szereplőknek, akiket arra ösztönöz, hogy kattintsanak egy linkre, amely azonban a vírus telepítőprogramjához vezet. Az azonban feltűnő lehet a címzetteknek, hogy az üzenetek fordítása több nyelven kifejezetten gyenge, sokszor zagyva, értelmetlen – írták. Az ESET szerint felkeltheti a figyelmet az is, hogy…

Read More

Elfogták Miskolcon a férfit, aki a saját hozzátartozóját lopta meg

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 20 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított miskolci lakásukban 2019. július 10-én az éjszakai órákban erőszakkal elvette hozzátartozója mobiltelefonját, amit később eladott. A Miskolci Rendőrkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására. police.hu

Read More