Amikor valaki szépnek látja az Avasi lakótelepet, és az illető éppen Miskolc főépítésze

“Szép, szívet melengető fotó, remekül mutatja a hely erejét. Remélem nem gond, hogy meg is osztottam az oldalamon” – írta Serfőző Péternek, a kép készítőjének Szunyogh László, Miskolc főépítésze nem hivatalos Facebook-oldalán, de ennél többet is elmondott az Avas panelrengetegéről. Vajon igaza van? “Sajnálom, hogy az országos sajtóban szinte már gettóként híresült el az Avasi lakótelep, vagy ahogy mi miskolciak hívjuk, az Avas-Dél (bár mostanában egyre ritkábban hallom így), miközben az ország egyik legszebb fekvésű panelnegyede. Szinte minden lakásból ellátni Tokajig, vagy a Bükk hegyei látszanak. Ráadásul, néhány, a kelleténél…

Read More

Szunyogh László lett Miskolc főépítésze

Rostás László főépítész 2018 júliusában távozott pozíciójából, ezt követően erre a posztra öt alkalommal írt ki pályázatot a Miskolci Önkormányzat. Ebből négy eredménytelenül zárult. Az ötödik meghirdetés határideje december 1-jén lejárt. Erre a kiírásra összesen öt pályázat érkezett, ebből három felelt meg a pályázati feltételeknek. Ezek elbírálása után Szunyogh László építész töltheti be Miskolc Megyei Jogú Város főépítészi posztját január 1-től – olvasható a polgármesteri hivatal közleményében. Mint írják, Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterének célja, hogy építészekből álló bizottság segítse a jövőben a városi főépítész munkáját. Szunyogh László…

Read More