Hárompontos javaslat a szociális dolgozók felháborító hazai helyzetének orvoslására

Az LMP nem akarja hagyni, hogy ilyen szinten a partvonalra kerüljenek a szociális dolgozók, így az ő érdekükben hárompontos javaslatot nyújtottak be a kormánynak. A párt szerint érthetetlen, hogyan maradhattak ki az 500 ezer forintos egyszeri bérkiegészítésből is. Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője szerint a szociális szektorban dolgozók jelentős része kevesebbet keres, mint a bérminimum, és azok is, akik évtizedek óta a pályán vannak. A párt egyik javaslata, hogy a diplomásoknak vezessék be a garantált bérminimumot, továbbá hogy az egészségügyi és szociális bértáblát végzettség alapján egységesítsék. Ungár Péter hozzátette,…

Read More

Kevesebbe kerülne a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítése, a kormány mégis inkább MotoGP-pályát épít

A szociális szektorban dolgozók kimaradnak a járvány végzett munkáért való egyszeri juttatásból, pedig 20 milliárd forinttal kevesebből kijönne, mint a Hajdúnánásra tervezett versenypálya. 500 ezer forintos egyszeri bérkiegészítést kapnak az egészségügyi dolgozók a koronavírus-járvány idején mutatott önzetlen munkájukért – jelentette be június elején Kásler Miklós emberminiszter. A juttatás közel 160 ezer embert érintett. Ráadásul mindenki megkapta, aki az ágazatban dolgozott. Így nem csak az orvosok, de az ápolók, beteghordók, takarítónők, diszpécserek, irodai dolgozók. Ugyanakkor a szociális szektorban dolgozók ebből kimaradtak. Pedig a családsegítők, hajléktalan ellátásban dolgozók, idősotthonokban gondozók is éppen…

Read More

Kásler azért nem vitázik a szociális dolgozók fizetéséről, mert az tíz év alatt 14 százalékot nőtt

A tárcavezető politikai jellegű akciónak minősítette Ungár Péter LMP-s képviselő vitára hívását a fenti témában. “Nyilvánvaló, senki nem gondolja azt, hogy a jelenlegi fizetések elérnék az optimálisat, de azt tudom mondani, hogy az utóbbi időszakban, öt éven keresztül minden évben valamilyen címen, valamilyen jogon az itt dolgozók fizetése emelkedett, és elérte a 2010-es fizetésük 114 százalékát” – mondta az emberi erőforrások minisztere a Miniszteri Percek című, saját Facebook-oldalán közvetített videósorozat újabb epizódjában. Kásler Miklóst Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő hívta vitára a témában, de a tárcavezető „politikai jellegű akciónak” minősítette a felkérést, céltalannak…

Read More