Balesetet szenvedett a megvádolt Simonka György

Közlekedési baleset érte a korrupcióval tavaly megvádolt fideszes képviselőt, Simonka Györgyöt. A képviselő egy őzbakot ütött el, de a sérüléseit egy másik balesetben szerezte – szúrta ki a HVG. A megvádolt fideszes országgyűlési képviselőa közösségi oldalán írta meg, hogy elütött egy őzbakot. Saját bevallása szerint az autója ripityára tört. A politikus arról is írt, hogy sérüléseket szenvedett, amelyeket azonban nem a kinyíló légzsák okozott: “egy mozgó sziklakerti kő gáncsolta el”. Azt írta, hogy néhány horzsoláson kívül nem esett baja. Simonka György és 32 vádlottársa bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt…

Read More

Az ügyészség elkobozná Simonka György több száz milliós vagyonát

850 millió forintra kért vagyonelkobzást az ügyészség Simonka György fideszes képviselőre, amellett, hogy nyolc és fél évre fegyházba is küldené. A 444.hu beszámolója szerint a képviselő feleségétől, Simonkáné Gábor Marianntől és unokahúgától, Tóth Renátától, akiket ötöd, illetve hatodrendű vádlottként költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítanak, szintén elkoboznák a vagyonukat. Mindkettejüktől további 11 millió forintot vennének el. A lap emlékeztet, hogy Tóth Renátától korábban 32 millió forintot foglaltak le a nyomozók. Simoka és 32 társa ellen augusztusban emeltek vádat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más…

Read More

Megint százmilliókat nyert az uniótól a vád alatt lévő Simonkához köthető alapítvány

Négyszázötven millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a nemrég vád alá helyezett Simonka György fideszes országgyűlési képviselőhöz erősen kötődő alapítvány – tudta meg a 24.hu. A lap azt írja, a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány (DBMTKA) számára kedvező döntés két hete született, a szervezet őshonos háztáji állatok és növények bemutatására kap pénzt. A 450 millióból a tervek szerint egy turisztikai attrakció keretében 13 féle tyúkot, szarvasmarhákat, gyimesi racka juhokat, valamint 16 őshonos gyümölcsfát és szőlőt mutat majd be Dombegyházon. A lap emlékeztetett: ugyanez az alapítvány 2017-ben ehhez nagyon…

Read More

Kitüntették a több, mint egymilliárd forintos csalással gyanúsított Simonka Györgyöt

A múlt pénteken a „Dél-Békési Térségért végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó, a térség fejlődését, elismertségét szolgáló tevékenységgéért” Dél-Békési Térségért kitüntetést vehetett át Mezőkovácsházán Simonka György, a térség országgyűlési képviselője. A kitüntetésről Simonka a Facebookon azt írta: „Nagy megtiszteltetés, hogy ezt a díjat átvehettem főleg úgy, hogy a dél-békési polgármesterek tanácsa egyhangúlag döntött arról, hogy Én kaphatom meg elsőként.” Ügyészségi gyanú szerint Simonka György a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a magyar költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatásokra utazott. Ő és…

Read More