Egy év alatt hatvanszor hívtak mentőt egy részeges nőhöz

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a közösségi médiában számolt be arról, hogy összesítésük szerint 2019-ben nem kevesebb mint hatvan alkalommal kellett kimenniük egy bizonyos beteghez. Kihangsúlyozták, hogy különböző betegségek, például asztma vagy cukorbetegség miatt szinte minden mentőállomásnak vannak betegei, de vannak olyanok is, akik speciális esetek. Utóbbi kategória csúcstartója egy újbudai asszony, akihez magatehetetlensége miatt tavaly hatvanhatszor riasztották a sürgősségi ellátás nemzetközi szinten is elismert szakembereit, akik minden alkalommal stabil állapotban szállíthatták kórházba az ittas asszonyt.

Read More

Akad, ahol már nem a féktelen italozás a menő a fiatalok között

Ahogy az lenni szokott, ez is Amerikából indult el, ahol a fiatalok egy csoportja a józan élet mellett tette le a voksát, részben vagy teljesen kizárva az alkoholt az életükből. Az új trend neve a “sober curious”, amit bár nehézkes lefordítani, mégis megpróbáljuk. A szexualitásukat kereső, biszexualitást próbálgatókra használt “bi-curious” kifejezésből kiindulva az emberek a józanságot próbálgatják ilyen formán ki. Az új trend a közösségi médiát is meghódítja lassan, 1,2 millió Instagram-posztban használták a #soberlife-ot, több mint fél millióan pedig a #soberissexy címkét – írja a Blikk. A trend követőinek…

Read More

Öt tény, amit tudni kell az ittas vezetésről

Céges bulik, karácsony, baráti és családi összejövetelek, szilveszter – az önmegtartóztató száraz november után az év végi ünnepi időszakban bizony számos alkalommal előkerülnek a pezsgős- és egyéb szeszes üvegek, ami sajnos a közúti baleseti statisztikákon is meglátszik. Tavaly decemberben több mint száz alkalommal okoztak járművezetők részegen balesetet, pedig Magyarországon zéró tolerancia van érvényben az ittas vezetésre. Ezek a feltételek pedig az ünnepek idején sem enyhülnek, sőt a hatóságok jellemzően fokozott ellenőrzéseket tartanak ilyenkor az utakon – hívja fel a figyelmet Dr. Lőrik József ügyvéd. A büntetőügyekre specializálódott védőügyvéd most öt…

Read More