Figyelem! A régi ötezres és kétezres bankjegyeket már csak a hónap végéig cserélhetjük be a postán

Ha még van ilyenünk és szeretnénk kevés bonyodalommal megszabadulni tőle, ne csússzunk ki a határidőből, már csak tizenkét napunk maradt erre. 19 milliárd forint értékben vannak régi kétezer és ötezer forintos bankjegyek a piacon, ezeket július végéig lehet becserélni a postákon vagy bankfiókokban, később már csak a jegybank ad értük újat, írta a Napi.hu. A 2017 márciusa előtt kibocsátott kétezer és ötezer forintos bankjegyeket július végéig lehet becserélni, az MNB ezután még 2037. július végéig fogadja be. A régi 2000 forintos bankjegyből még 3,9 millió darab, a régi 5000 forintos bankjegyből…

Read More

Több száz postai dolgozó demonstrált béremelésért

Az esős idő ellenére több száz postai alkalmazott gyűlt össze szombat délelőtt a Batthyány térnél, majd vonult át a közeli Vám utcába, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája elé, hogy egy petíciót adjanak át, amiben többek között általános bérfejlesztést követelnek. A postások azután döntöttek a demonstráció mellett, hogy a Magyar Posta visszautasította egységes bérfejlesztésre vonatkozó követeléseiket. A dolgozókat képviselő szakszervezetek eredetileg 15 százalékos emelést kértek, a tárgyalásokon azonban mindössze egy egyszeri, szenioritás alapú juttatást ajánlottak nekik. A petíció átadása után több szakszervezeti vezető is rövid beszédet mondott az összegyűlt postai…

Read More

Hihetetlen – Önök mit gondolnak, a Posta szerint miért nem emelhetik dolgozóik bérét? Hát az Európai Unió miatt…

Nincs forrás a bérek emelésére az európai uniós szabályozások miatt, mondta Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1-en. Ezzel rövidre is zárnák az ügyet, de a dolgozók ebbe érthetően nem nyugodnak bele. Schamschula György azt mondta, hogy a postai szolgáltatóknak földrajzi és személyi megkülönböztetés nélküli szolgáltatást kell nyújtaniuk, ezt azonban gazdasági alapon sokszor nem lehet megtenni. Az EU emiatt olyan támogatási rendszert hozott létre, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy támogassák saját szolgáltatójukat. A támogatási összeget viszont 2014-ben állapították meg, az azóta ugyanannyi. Hozzátette, hogy béreket ugyan emelték, de a keretösszeg nem követi…

Read More

Hétfőtől nem kell aláírni a postásnál

Jövő héttől érintkezés nélküli kézbesítési módot alkalmaz a személyes átvételek esetében a Magyar Posta. Az új intézkedéssel elkerülhető a közvetlen fizikai érintkezés és ezzel tovább csökkenthető a fertőzésveszély kockázata. A változás több küldeménytípust is érint, és a válság ideje alatt lesz érvényben. A pénteken megjelent kormányrendelet alapján a veszélyhelyzet alatt az ajánlott leveleket a kézbesítő a levélszekrénybe kézbesítheti úgy, hogy ennek tényét rögzíti a készülékén. A tértivevényes levél, a hivatalos irat és a csomag esetében az átvételt nem kell a címzettnek aláírással igazolnia, ehelyett elég a személyazonosságot igazoló igazolvány adatait…

Read More

Elsőbbséget kapnak a postákon a 60 év felettiek

A nyitás utáni első órában módosul a postai kiszolgálás a koronavírus-járvány miatt. A korai időszakban egy órán keresztül a hatvan éven felüliek kerülhetnek elsőként sorra. Módosul a postai kiszolgálás, valamint a kézbesítés rendje a járványveszély miatt – közölte a Magyar Posta kedden az MTI-vel. Házi karanténra kijelölt címekre felfüggesztik a személyes kézbesítést, amíg a korlátozás tart. A küldeményeket a karantén ideje alatt a kézbesítési pontokon vehetik át a jogosultak közül azok, akik nem betegek. Szerdától a postai kiszolgálásban a nyitást követő egy órán keresztül elsőbbséget élveznek a 60 év felettieknek.…

Read More

Postára sem tanácsos járni a járvány idején

Ha pedig mégis halaszthatatlan teendőnk támad, akkor is több biztonsági intézkedésre kell figyelnünk. A koronavírus-járvány a postát is terheli, ezért aki teheti, csekkbefizetés helyett utaljon, hagyományos levél helyett írjon e-mailt, a webáruházakat pedig érdemes ellenőrizni rendelés előtt és használni a küldemények nyomon követését – ajánlja a postapiacot is felügyelő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Azt írták, a koronavírus cseppfertőzéssel terjed, de a tárgyak érintésének is van kockázata, a járvány ezért a postai szolgálatokra is hatással van. Az NMHH-nak nincs tudomása a hazai postaforgalom komolyabb lassulásáról, de a nemzetközi forgalomban már vannak…

Read More

Vidéken a közmunkával is jobban járnak, mintha postásnak állnának

A kilencvenezer forintot sem éri el a vidéki postások fizetése több esetben, de a negyedszázadot lehúzó kézbesítő sem keres többet 140-150 ezer forintnál, ebben már minden pluszjuttatás is benne van, amit a pénzkezelésért, csomagokért, újságokért kapnak. Az RTL Klub Híradója forgatott Battonyán arról, hogy egyszerre mondott fel a település összes kézbesítője. A hvg.hu is megkereste néhányukat, közülük az egyik harmincéves munkahelyét adta fel, és volt olyan is, akinek a fizetése a százezer forintot sem érte el. Közben reagált a Postás Szakszervezet is. A kézbesítők zömét hétórás munkaidőben foglalkoztatják. „Csak decemberben 38 túlórám volt” –…

Read More

433 millió forint rezsiutalvány maradt az államnál

A Magyar Posta összesen 2 508 758 rezsiutalványt tartalmazó küldeményt kapott kézbesítésre a Magyar Államkincstártól. Szeptember 30-ig ezek közül 2 454 865 darabot kézbesítettek – tudta meg Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének (NYPOE) elnöke, aki közérdekű adatigényléssel szerezte meg az adatokat a Magyar Postától. Kiderült az is, hogy szeptember 30-án 2 334 küldemény volt sikertelen kézbesítési kísérletet követően a letéti átvételt biztosító postákon a címzettek átvételi lehetőségének biztosításával – írja a Portfolio A fennmaradó 48 171 küldeményért a jogosultak nem jelentkeztek, ezeket a posták visszaküldték a Magyar Államkincstárnak. Ez tehát azt jelenti, hogy több…

Read More

Már a postások is segítik a Fidelitas lejárató kampányát

A Fidelitas nem bízza a véletlenre a lejárató kampányának célba juttatását, szerződést kötött a Magyar Postával – írta meg a HVG.hu. Postások dobják be a Fidelitas szórólapjait Budapesten, írja a 24.hu, az oldalnak olvasói jelezték a dolgot, megkeresték a Fidesz ifjúsági szervezetét, amely annyit árult el, szórólapterjesztésért fizettek a Magyar Postának, de az árat nem árulták el. A Magyar Posta szerződésinek listája nem kereshető, és nincs benne egy dátum sem. A szórólap a szervezet lejárató kampányába illeszkedik, Puzsér Róbertet, Karácsony Gergelyt és Berki Krisztiánt játssza ki egymás ellen. A HVG.hu a Kormányinfón megkérdezte Gulyás Gergely…

Read More