Ez megint nem játék – a kínai fővárosban ismét bezárnak minden iskolát és óvodát

Úgy tűnik, nem sikerült ellenőrzésük alá vonni az újabb, egyre nagyobb koronavírus-gócpontokat, ezért az iskolák és óvodák ismét bezárnak. Az üzleti élet nem áll le (egyelőre), de máris korlátozásokat vezettek be abban a szektorban is. A kínai köztévé közölte, hogy hétfőtől bezárásra kerültek az óvodák, az összes általános és középiskolában távtanításra térnek át, az egyetemeken pedig felfüggesztették az oktatást. Az üzleti életet nem állítják le, de korlátozzák a nyitva tartást, és a város vezetősége erősen ösztönzi a távmunkát. Kína 21 millió fős fővárosában 29 lakóövezetet lényegében lezártak: éjjel-nappal őrzi a…

Read More

Ez kicsit hamar jött – Kínában keményen szigorítanak, beindulhatott a második hullám

A szakemberek számítanak második hullámra idén, de ez kicsit hamarabb jött, mint várták. A kínai fővárosban több a napi fertőzött, mint április óta bármikor. Óriási mértékű teszteléssel, a tömegrendezvények teljes betiltásával és lezárásokkal próbálják elejét venni a nagyobb gondoknak. Most egy pekingi piac a gócpont, a hatóságok nemcsak bezárták a helyszínt, de boldog-boldogtalant, aki megfordulhatott a piacon, igyekeznek letesztelni. Kínában az elmúlt napon 57 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, ami a legmagasabb szám április 13-a óta – derült ki az országos egészségügyi hatóság vasárnap közölt adataiból. A Sky News úgy tudja, hogy a betegek…

Read More

Pekingben élő magyar a koronavírusról

Egy Pekingbe költözött magyar írt arról, ott milyen intézkedéseket alkalmaznak és hogy viselkednek az emberek a koronavírus járványa alatt. A Kínában élő férfi elmondása szerint jobban aggódik az itthon élő honfitársaiért, szerinte Magyarország sokkal kevésbé van felkészülve, mint Kína. (Pekingben a nagyjából 25 millió lakosból közel 400-an fertőződtek meg, ebből 8-an hunytak el a betegség miatt.) Papp Zoltán írását lejjebb közöljük, az eredeti bejegyzést megtalálják a linken keresztül: Azért írom ezt le, mert aggódok a családomért, barátaimért, szeretteimért. Tények:1. Nem vagyok félős, sem pánikra hajlamos típus. Február 24-én Kínába, Pekingbe…

Read More