A pálinkafőzés is bekerült az új tantervbe

Hatalmas ellenállásba ütközik a tanárok részéről az új Nemzeti Alaptanterv, amelynek több szegmensét a szakmai szervezetek, illetve maguk a pedagógusok is élesen bírálnak. Érdekesség viszont, hogy 7-8. évfolyamon javasolt témakörként megjelenik a pálinkafőzés is. Az Index.hu ír arról, hogy nemcsak a magyar irodalom kerettantervet érdemes böngészni az Oktatási Hivatal honlapján ma megjelent dokumentumok közül, hanem például a kémiát is. Egy tanárként dolgozó olvasójuk hívta fel a figyelmet erre. Megvalósult ugyanis az a régi óhajtás, hogy a kémiaoktatás ne legyen életidegen és elméleti jellegű, hanem kerüljön közelebb a magyar emberek mindennapjaihoz: A TANULMÁNYOZÁSRA JAVASOLT TÉMÁK…

Read More

A miskolci NAV is beszállt a pálinkabizniszbe

A Miskolci Törvényszék szeptember 12-én hozott ítéletet annak a négy vezető beosztásban dolgozó pénzügyőrnek és két vállalkozónak az ügyében, akik ellen hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás.   A bíróság által megállapított tényállás szerint az ügy vádlottjai vezető beosztásban dolgoztak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei pénzügyőrségénél, akik hivatali pozíciójuknál fogva nem csak az ellenőrzések időpontjával, de azok esetleges elkerülésének módjával is tisztában voltak. A négy vádlott régóta jó viszonyt ápolt néhány helyi – általában pálinkafőzdét vagy italboltot működtető – vállalkozóval, így az ügy ötöd- és hatodrendű vádlottjaival is. Előfordult,…

Read More