Kamionnal vitték a szemetet Ózdra

Jelentős mennyiségű kommunális hulladékot raktak le egy magántulajdonban lévő telken Ózdon. A Bánszállás felé vezető útról kialakítottak egy földutat, majd a nád takarását kihasználva több kamionnyi szemetet helyeztek el. A terület egyik tulajdonosa a helyi televíziónak elárulta, nem is tudott az esetről, amíg nem szóltak neki. A födlterület képviselője Janiczak Dávid polgármesterrel közösen kezdte meg az ügy felgöngyölítését, amibe bevonták a Városi Rendészetet. Hatósági eljárás is indult az ügyben. A rendőrség ez ügyben nyomozást nem indított, ugyanis veszélyes hulladék híján az érvényben lévő jogszabályok alapján bűncselekmény nem történt. Az ügyet…

Read More

“Agyonverték” (29-0-ra) az ózdi futballcsapatot az NB III-ban

Az NB III.-as Ózdi Kohász futballcsapata elég nagy bajban van, amit még nyilvánvalóbbá tett a vasárnapi bajnoki meccsük: a Tállya SE-től 29-0-ra kapott ki csapat, ami 0 ponttal, igazából mínusz 11-gyel az utolsó helyen áll. Az Ózdot korábban azért büntette a Magyar Labdarúgó Szövetség, mert háromszor nem tudta kiállítani a kötelezően előírt U7-es és U9-es csapatokat. Az MLSZ kétszer hatpontos büntetést szabott ki ezért a klubra. A klubelnök Gál László korábban arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy egy focisuli ellopkodta a gyerekeket, ezért kerültek nehéz helyzetbe. A helyzetet csak súlyosbítja,…

Read More

Késsel követelt, és hazakísérte az áldozatot

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta az Ózdi Járásbíróság ítéletét – írja a Borsod Online. A bíróság 5 és fél év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki fiatalkorú társával Ózdon a sértett nyakához kést szorítva követelte annak mobiltelefonját. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlottak 2018. április 6-án a kora esti órákban az utcán sétáló sértettet megszólították és megkérdezték tőle, hány óra van. A sértett elővette a telefonját, majd miután válaszolt, továbbsétált. A vádlottak követték, és amikor a buszmeg­állóhoz ért, egy 14 centis pengéjű kést szorítottak a nyakához, miközben mobiltelefonját követelték.…

Read More

Lopott autóval borult árokba Ózd határánál két fiatal

Ózdi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 18 éves sajónémeti lakossal és 16 éves társával szemben, akik a gyanú szerint szombaton késő este egy sajónémeti családi ház udvaráról vittek el egy autót a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül. A kocsiban benne volt az indítókulcs. A két fiatal később, Ózd határában árokba borult az autóval – olvasható a police.hu-n. A sofőr beszorult a roncs alá, az üzemanyag pedig a hátára csöpögött. Az időközben értesített rendőrök azonnal megkezdték az életmentést, felemelték a kocsit, a férfi pedig, ahogy kimászott, azon nyomban el akart menekülni a helyszínről. A rendőrök azonban gyorsan…

Read More

Putnok és Ózd is lehagyta Miskolcot, a Green Cityt

Mai képek Ózdról és Putnokról! Mennyire hiányzik a Miskolci Kertészeti Vállalat! – ennyit írt Facebook posztja alá Sashalmi László. Több képet csatolt bejegyzéséhez, amelyen jól látszik, Ózd és Putnok is elhagyta Miskolcot, legalábbis, ami a virágosítást illeti. Ráadásul egyikük sem zöldváros, ellenben Miskolccal. Igaz, a megyeszékhelyen csak a gaz, gyom virágzik. Amíg ez így van, addig is nézegessük a másik két borsodi település virágait.

Read More

Az ózdi Fidesz halálkomolyan felavatott egy zászlótartó vasdarabot

A Fidesz ózdi polgármesterjelöltje, Eke István, az egykori polgármester Fürjes Pál, valamint Obbágy Csaba területi képviselő felavatott egy zászlótartót.Legalább 15-20 fős tömeg verődött össze szerdán a sajóvárkonyi Szent Miklós püspök templom homlokzata előtt, ahol a Fidesz ózdi polgármesterjelöltje, Eke István, az egykori polgármester Fürjes Pál, valamint Obbágy Csaba területi képviselő felavatott egy vadonatúj zászlótartót – vette észre a 444.hu.A feltehetően néhány ezer forintos projekt az ózdi (egyébként Janiczak Dávid polgármestersége alatt jelenleg is ellenzékben politizáló) Fidesz által szervezett közösségi összefogás eredményeként valósult meg. A 3600.hu szerint megjelentek a helyszínen a Fidesz és…

Read More