Összefogás a miskolci háziorvosok között

A koronavírus-járvány kemény feladatok elé állítja a miskolci háziorvosokat és házi gyermekorvosokat. A megyeszékhelyen nincsen ellátatlan körzet, mindenki részesülhet az egészségügyi alapellátásból. A háziorvosok, mivel a “frontvonalban” tevékenykednek, fokozattan ki vannak téve a fertőzésveszélynek, az egészségügyi szakdolgozókkal együtt. A 65 év feletti orvosokra ez még inkább érvényes, éppen ezért a Háziorvosi Egyesülés, a Praktizáló Orvosok Szövetségével (POSZ) és a Gyermek Alapellátásban Praktizáló Orvosok Szövetségével (GYAPOSZ) együttműködve megoldotta mindazok helyettesítését, akik ezt jelezték. Minden háziorvosi rendelőben jelen helyzetben maximálisan igyekeznek a szükséges ellátásokat és intézkedéseket meghozni, de a telefonon történő kommunikáció…

Read More

Erkélyen énekléssel mondanak köszönetet a frontvonalban dolgozóknak

A koronavírus-járvány miatti elszigeteltség idején az európai nagyvárosok lakói otthonukból esti énekléssel fejezi ki hálájukat a járvány frontvonalában küzdő egészségügyi dolgozóknak. Nyitott ablakoknál és erkélyeken állva énekelnek és tapsolnak az emberek Rómában, Párizsban, Madridban, Athénben és Amszterdamban is – írta az Index. Franciaországban a WhatsAppon keresztül szervezték meg a közös éneklést, kedden pontban este 8-kor nyíltak az ablakok, és ez történt szerdán is. A francia kormányfő, Édouard Phillippe a válság óráiban a “humanizmus legszebb megnyilatkozásának” nevezte a közös köszönetnyilvánítást. Brüsszelben és más városokban a kórus nemcsak az egészségügyben dolgozókat, hanem…

Read More

Példaértékű összefogással segítik az idős lakókat a járvány alatt

Köztudott, hogy a koronavírus elsősorban az idősebbeket és a gyengébb immunrendszerű személyeket veszélyeztetni. Különösen a 80 év felettiekre kell vigyáznunk, az ő esetükben a fertőzések körülbelül 14%-a halállal jár. Egy magyar társasház hölgy lakója erre reagálva egy végtelenül figyelmes és kedves gesztusra szánta el magát. Az alábbi nyomtatványt készítette el, amit ki is helyezett a saját lépcsőházában. Bátorítunk mindenkit a hasonló cselekedetekre.

Read More

A Jobbik is közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet akar – ez az új irányvonal?

Néhány éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy baloldali pártokkal fogjon össze a Jobbik, mostanra azonban Jakab Péter már egyértelműen hajlik arra, hogy közös miniszterelnök-jelöltet állítson a többi ellenzéki erővel. Jakab szerint azok a fontosak, akik maradnak, pártszakadásról pedig szó sincs. A Jobbik nem hord sem nyilas gatyát, sem vörös mellényt, állítja Jakab Péter. A Jobbik nemrégiben megválasztott elnöke szerint minimális esély sincs a pártszakadásra, a párt kongresszusának 87 százaléka döntött az irányvonalról. Nem lepődött ugyanakkor meg azon, hogy egyre-másra távoznak a párt személyi, szervezeti és szerkezeti megújulásában szerinte már nem…

Read More

„Nem döccenhet meg a szekér…” – Interjú a miskolci polgármesterrel

„Jelenleg a technikai egyeztetések zajlanak, szeretnék majd leülni a jelenlegi városvezetéssel, hogy ennek a lépéseiről is tárgyaljunk” – mondta Veres Pál. Az interjút a Népszava.hu készítette. Győzött az ellenzéki összefogás Miskolcon – mikor veszik át a konkrét irányítást? Ma még a saját házunkon, azaz az összefogáson belüli egyeztetés zajlik a következő napok menetrendjéről, hiszen jogerősen elvileg szerdán este lesz hivatalosan végeredmény. Később a Fidesz-frakcióval is szeretnék majd egyeztetni a város érdekében az együttműködésről. Tudja már, kik lesznek az alpolgármesterei? Ennyire nem szaladnék előre. Jelenleg a technikai egyeztetések zajlanak, szeretnék majd…

Read More

Működik az ellenzéki összefogás: a legnagyobb városokban mindenütt sikert hozott

A 2019-es önkormányzati választáson Budapest ellenzéki főpolgármestert választott – írja a 444.hu. A budapesti 23 kerületből 14 ellenzéki polgármestert választott. A 23-ból 10 megyei jogú városban ellenzéki polgármester győzött. Az ország első, harmadik, negyedik és ötödik legnagyobb városa (Budapest, Szeged, Miskolc, Pécs) is az ellenzék kezére jutott. A második legnagyobban – Debrecenben – nem volt összefogás.  Öt éve csak három megyei jogú városban és hat budapesti kerületben győzött ellenzéki polgármester. A mostani eredmény számukra sokkal jobb mint a 2014-es, Budapesten a közgyűlésben is többséget szereztek. Az eredmények azt mutatják, hogy…

Read More

Megérkezett a képviselő-jelöltek listája, hivatalosan is összefogott az ellenzék

Kiderült, hogy Miskolcon a körzetben kiket indít a Velünk a Város Egyesület és kiket a Fidesz. Előbbi az ellenzéki és a független jelöltek összefogásából született meg, tagjai a Jobbik, az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa, és a Padtársak is. Őket még erősíti pár független, civil jelölt is, így szinte a teljes ellenzék egy zászló alá állt be. ez azt jelenti, hogy egy körzetben csak egy ellenzéki jelöltet indítanak, ami az alábbi listából is jól látszik: 01. körzet: Badány Lajos (VV), Katona Ferenc (Fidesz)…

Read More

Ózdon is összefogott az ellenzék, Janiczak Dávid a jelölt

Kisebb ceremónia kíséretében jelentették be csütörtökön ellenzéki pártok és szervezetek Ózdon, hogy nem indítanak saját jelöltet az őszi önkormányzati választásokon a város vezetésére, hanem Janiczak Dávid (Jobbik) személyében egy jelölt mögé állnak be. Az ezt bejelentő sajtótájékoztatón a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselői egyenként letették a zászlóikat, ezzel kifejezve az egységet. Janiczak így Ózdiakért és Ózdért Egyesület nevében fog indulni ősszel, hogy újra megszerezze a polgármesteri címet. A jelenlevő pártok és szervezetek külön nyilatkozatban erősítették meg szándékukat az együttműködésre: „Alulírottak kinyilvánítjuk, hogy a…

Read More

Márki-Zay: A Fidesznek minden ellenzéki pártban lehet beépített embere

Ugyanakkor utazik Márki-Zay Péter és Kész Zoltán az Egyesült Államokba, és tárgyal a külügyminisztériumban, amikor Orbán Viktor Donald Trumppal találkozik.  Az ellenzék egyesítésén dolgozó hódmezővásárhelyi polgármester részéről az időzítésben nincs szándékosság, szerinte azonban amerikai részről üzenetértéke lehet – derült ki Márk-Zay Magyar Hangnak adott interjújából.  Fotó: Bődey János Igaz, az ellenzék építkezése kevéssé halad. Bizonyára könnyebbséget jelentene, ha el tudna határolódni a korábbi zűrös ügyektől, korrupciótól, és kizárná a soraiból a gazembereket – mondta Márki-Zay, neveket nem említve. Igaz, külön kérdésre elismerte, hogy Gyurcsány Ferenc korrupt rendszerétől ugyanúgy el kell határolódni,…

Read More