Százmilliós támogatásokat osztott ki a kormány, de csak NER-közeli építőipari vállalkozásoknak

Százmilliós összegeket kaptak kormányközeli vállalkozások vissza nem térítendő állami támogatásként az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatási programból – írja a 24.hu. A programot 2018-ban hirdették meg 8 milliárd forintos kerettel, de az összeget a kormány még abban az évben megduplázta, majd tavaly újabb 9 milliárd forinttal töltötte fel. Pályázatokat Magyarországon működő építőipari kis- és közepes vállakozások nyújthattak be, az Innovációs és Technológiai Minisztérium a pályázat lebonyolítását az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-re bízta. A 25 milliárd forintos támogatási összegből jutott a 24.hu cikke szerint például az Aquaplus Kútfúró Kft.-nek, amelynek többségi…

Read More

Orbán a jövőbe lát? Így készült fel a Fidesz a NER kiépítésére

A 2009-es európai parlamenti választásokon elért fölényes győzelem elsősorban nem a Fidesz, hanem Orbán Viktor személyes sikere volt. A siker visszamenőleg is igazoltja a pártelnök 2002 óta hozott jelentősebb döntéseit, amiket párton belül is sokat bíráltak. Így, amikor 2010-ben nekivágott a kormányzásnak, már mindenki úgy érezhette, Orbán a jövőbe lát. A Fidesz nagy győzelmével végződő 2009-es európai parlamenti választások után már mindenki tudta, a következő miniszterelnököt ismét Orbán Viktornak fogják hívni, és minden valószínűség szerint kétharmaddal fog kormányozni. Abban az évben közel tucatnyi háttérbeszélgetést folytattunk fideszes vezetőkkel, értelmiségiekkel, hogy mire…

Read More

Furcsa és gyanús ügyekbe keveredett a miskolci megyei kórház

Miskolcon, úgy tűnik, szorul a hurok a helyi egészségügyre rátelepedett NER-lovagok, azaz “majdnem maffiózók” körül – írja az Esti Újság. A lap tudomása szerint több bűncselekmény gyanúja miatt is nyomoznak a megyei kórház környékén. Az egyik nyomozás tiltott szervkereskedelem miatt indult, amit az NNI vizsgál. Míg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság műhiba-ügyek miatt vizsgálódik. Mindemellett vizsgálják a Medcenter tulajdonában lévő CT-gépek jogtalan használata után felvett állami százmilliókat is. Gyanúsított még nincs. Kezd egyre cifrább lenni a Miskolcon a megyei kórház helyzete. Az egy dolog, hogy egy magáncég CT-gépeit jogtalanul használják lassan…

Read More

Segítséget kapnak a NER rejtőzködő milliárdosai?

A kormányközeli oligarchák kedvenc játékszere az úgynevezett magántőkealap. Emlékezhetünk erre az anonim kollektív formára, amely mögött elbújhattak korábban az MKB Bank vevői, szállodák, ingatlanok, energetikai cégek befektetői. Ha a honatyák elfogadják a vonatkozó törvényjavaslatot, ők a jövőben nagyon jól járnak, felügyeleti kontroll nélkül és olcsóbban bujkálhatnak. Metis Magántőkealap, Status Magántőkealap, Konzum Magántőkealap – az elmúlt két-három évben sokat írtunk különböző, jellemzően Mészáros Lőrinchez kapcsolódó befektetések, cégvásárlások kapcsán a magán-tőkealapok különös intézményéről. A Parlament előtt van egy törvényjavaslat, a T/7842-es, amely a pénzügyi közvetítőrendszert, az államháztartást és a pénzügyi stabilitást is…

Read More

Hírhedt menedzsert igazolt le Mészáros Lőrinc

Králik Gábor érkezik energetikai vezetőként az Opus Globalhoz, Mészáros Lőrincék fő holdingcégéhez, adták hírül közleményükben. Králik Gábor neve ismerős lehet, hogyha emlékszik még a pár évvel ezelőtti MET-botrányra. Pontosabban, ha nem emlékszik, akkor se adja fel, hiszen nincs egyedül. Később ugyanis lett az ominózus üzlet kapcsán egy igen szórakoztató per is, ahol viszont az ügyre rálátó akkori vezetők jellemzően egyszerűen krónikusan elfelejtettek mindent. A most újra előkerülő érintett, Králik Gábor például még azt is megkérdőjelezte, hogy a beszerzési árnak meghatározó szerepe van abból a szempontból, hogy a terméket eladva mekkora…

Read More

A NER-úthenger és az ellenzéki összefogás nagy csatája Miskolcon

Közös listát állítanak a baloldali pártok a Jobbikkal Miskolcon, az eddigi választási eredmények alapján így nagy esélyük lehet a győzelemre. Egy tapasztalt iskolaigazgató mögé álltak be, aki korábban már szembekerült a fideszes városvezetéssel. Gulyásék azután kapcsoltak magasabb fordulatszámra, hogy a kampány közepén kellett jelöltet váltani, a jelenlegi polgármester betegség miatt nem indul, helyette a város jegyzője lépett elő, aki korábban szabálytalanul rajzolta át a körzethatárokat. A Fidesz azzal fenyegeti a miskolciakat, hogy csak akkor jönnek a beruházások a városba, ha Alakszai nyer, és még a polgármester tanácsadójának legjobb barátját is…

Read More

Talán a NER legnagyobb vesztesei, mégsem állnak készen a sztrájkra

Akár a segítségre szorulók, akár a segítséget nyújtó szakemberek szempontjából vizsgáljuk a helyzetet, mindenhonnan ugyanazt látni: évek óta borzalmas állapotban van a szociális ágazat Magyarországon, valahogy mégsem történik érdemi változás. Az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények ellenére sokan leginkább csak elhivatottságból maradnak a pályán, miközben az a mentálisan és gyakran fizikálisan is megterhelő gondoskodó munka, amit ezek a szakemberek végeznek, nélkülözhetetlen. Ők dolgoznak a hajléktalanellátásban, a család- és gyermekvédelemben, ők ápolnak beteg, idős, sérült embereket és ők próbálják a felszínen tartani társadalmunk legelesettebb tagjait. Az ágazatot érezhetően sújtja a…

Read More

Egyre inkább a NER markába kerül a magyar építőipar

A hazai építőipar tavaly tovább koncentrálódott, és az ágazatban tovább erősödtek a kormányközelinek tartott vállalkozók — derül ki a G7 cikkéből. A lap szerint a 40 legnagyobb cég összesen majdnem 1450 milliárd forintos árbevételt hozott össze, ami közel másfélszerese a 2017-es 992 milliárdnak. Ezzel ez az alig több mint három tucat vállalat ellenőrzi a teljes hazai építőipar durván negyedét. Egy évvel ezelőtt ez az arány még csak 20 százalék körül volt. Tavaly a legnagyobb cégek közül mindössze hatnak csökkent a forgalma, a maradék 34 bővülni tudott, tucatnyi társaság pedig legalább duplájára növelte árbevételét. A…

Read More

A nyugalom megzavarására alkalmas számok: így kaszáltak 2018-ban a NER cégei

Nehéz olyan NER-közeli céget találni, amelynek nem volt jó éve a 2018-as. Közpénzen felhízlalt milliárdos nyereségeket és az azt szinte teljes egészében osztalékként kivevő tulajdonosok szerepelnek az éves beszámolók alapján készült összefoglalónkban. Ha NER, akkor a legtöbb embernek Mészáros Lőrinc jut eszébe. Az egykori gázszerelő mára már az ország második leggazdagabb embere, karrierje pedig azóta ível töretlenül felfelé, amióta Simicska Lajos szakított a miniszterelnökkel. Egyik fő cége a Mészáros és Mészáros Kft., amely 5 milliárd feletti adózott eredménnyel zárta 2018-at, mindezt 50,6 milliárdnyi árbevételből. Ahogy az a NER-cégek esetében általában jellemző, úgy ez…

Read More

Ezermilliárd forint gyűlt össze a NER-milliárdosoknál tíz év alatt

Elképesztő vagyont gyűjtöttek olyan üzletemberek, akik tíz éve még a százas lista közelében sem voltak. Összevetettük 2009 és 2019 leggazdagabbjait. Nagyjából 3000 milliárd forinttal nőtt a száz leggazdagabb magyar üzletember összvagyona tíz év alatt: 2009-ben 1613,8 milliárd volt a becsült összérték, az idei összesítés pedig már 4632,9 milliárd forintot mutatott a Szakonyi Péter által szerkesztett kiadvány szerint. Ha nem folyóáron nézzük a vagyonokat, hanem az inflációt is számításba vesszük, akkor is legalább 2600 milliárd a növekmény. Az összehasonlítást torzítja ugyan, hogy 2009 rendkívüli év volt, a világválság apasztotta a vagyonokat, egyetlen év alatt összesen…

Read More