A fideszes Nagy Ákos saját városát támadja, Erdei Sándor Zsolt nyílt levélben válaszol

Az önkormányzati választásokon mandátumot szerzett Nagy Ákos igyekszik megfelelni a szerepnek, amelyet a kormánypárt ráosztott Miskolcon: az összes lehetséges fórumon mocskolja a megyeszékhely jelenlegi vezetését. A támadásra előbb a Velünk a Város Frakció válaszolt, majd Erdei Sándor Zsolt is nyílt levelet intézett a képviselőhöz. Nagy Ákos az elmúlt napokban magasabb fokozatra kapcsolt: az Origótól a Magyar Nemzetig, az Észak-Magyarországtól a Boonig a jelenlegi városirányítást kritizálja. A legutóbbi akciójában (nyitóképünkön) a listán a frakcióba került Hollósy Endre András, és az a Deák-Bárdos Mihály is mellé állt, aki fél éve csak az…

Read More

Hubay magának akarta a dicsőséget, de arról elfelejtett egyeztetni a kormánymédiával, hogy nekik is ezt kell mondani

Miskolc fideszes országgyűlési képviselője január utolsó napján sajtótájékoztatón tudatta a város közönségével, hogy milyen angyszerű tettet hajtott végre, hiszen állítása szerint kizárólag az ő tárgyalásának köszönhető, hogy a tapolcai strandberuházás utolsó ütemére megérkezett 6,6 milliárd forint. Az Észak-Magyarország azonban mindeközben arról tudósított, hogy az utalás előre eltervezett volt, már 2016-ban tudni lehetett, hogy pontosan ezen a napon érkezik majd meg a pénz… ” Miniszterelnök úrral folytatott múlt heti megbeszélés eredménye: folytatódik a Miskolc-tapolcai strand 2. ütemének beruházása!A kormány máris folyósította Miskolc város számlájára a 2020. évi támogatási összeget: 6,6 Mrd…

Read More

Akik megküzdenek a 11-es választókörzetben

Az önkormányzati választások előtt szeretnénk segíteni olvasóinknak, kire is érdemes a voksukat adni október 13-án Miskolcon, ezért napról-napra összegyűjtjük, hogy egyes területeken kik szállnak harcba a legnagyobb eséllyel a képviselői helyekért. A polgároknak nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a miskolci választókerületeket jelentősen átrajzolták. Íme a 11-es körzet: A Velünk a Város és az ellenzéki összefogás jelöltje Prokaj Tamás a 11-es választókörzetben. A jelölt 36 éves közgazdász, Miskolcon született, 18 éve a helyi kereskedelemben dolgozik. “…itt tervezem a jövőmet. Sajnos, kortársaim jelentős része elhagyta ezt a várost. Szeretném, hogy ezt a folyamatot megfordítsuk,…

Read More

Kriza Ákos levelét megírta: csak éppen rosszul és máshova címezte

“Örömmel állapíthatjuk meg, hogy városunk az elmúlt 9 év alatt sokat fejlődött” – így kezdődik az a bizonyos levél, amelyet dr. Kriza Ákos polgármester és dr. Nagy Ákos fideszes önkormányzati képviselő jegyeznek. A fényképükkel ellátott levelet több ezer miskolci háztartásba postázták, természetesen a kampány részeként. Persze valószínűsíthető, nem kampánypénzből finanszírozták, sokkal inkább a városi kasszából. A polgármester és a képviselő által megfogalmazottak ugyanis fejlesztésekről szólnak, arról, a város milyen ütemben fejlődött a Fidesz alatt. A politikusok azért tartották fontosnak, hogy levélben sorolják fel az általuk végzett beruházásokat, mert – mint…

Read More