A kormány 300 milliót ad a Mezőkövesden épülő templomra

A kormány döntése alapján az állam 300 millió forintos forrást biztosít a mezőkövesdi református templom és gyülekezeti centrum építésének befejezésére – derült ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. A templom építéséről szóló, júniusi beszámolójában a Boon megemlítette, hogy az egyházközség korábban Tállai András országgyűlési képviselő segítsége mellett 200 millió forintos támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától a templom megépítésére. Az új templom építését idén februárban kezdték meg. A bővítést azzal indokolták, hogy a mezőkövesdi református gyülekezet lélekszáma jelentősen megnövekedett az elmúlt évtizedekben, és több olyan rendezvény is volt, amikor a mostani…

Read More

Egylövéses! Utolsó pillanatban megnyert megyei rangadó: Mezőkövesd – DVTK 0-1

LABDARÚGÓ NB I15. FORDULÓMezőkövesd–Diósgyőri VTK 0–1 (Rui Pedro 90.)Mezőkövesd, Városi Stadion, 2656 néző. V: Iványi Kiélezett, izgalmas és küzdelmes mérkőzésre számított Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője, aki mindenkit óva intett attól, hogy messzemenő következtetést vonjon le a két csapat legutóbbi, augusztusi bajnokijából (a kövesdiek idegenben 3–0-ra győztek), vagy a Diósgyőr keddi kupakieséséből (1–0-s vereség a másodosztály éllovasa, az MTK Budapest ellen). A DVTK vezetőedzője, Feczkó Tamás nem számíthatott két kulcsemberére: Dejan Karan és Márkvárt Dávid sérülése sem jött rendbe, ezért a védelemben a 17 esztendős Orosz Donát jutott szóhoz.…

Read More

Matyóföldi futball-láz: osztrák példa lebeg a mezőkövesdi szemek előtt

Nagypályán Görbeháza csapatával megye II., kispályán főiskolai bajnok és gólkirály, majd játékvezető. Labdarúgással kikövezett út vezetett a Mezőkövesd Zsóry FC elnöki székéig Tállai Andrásnak, aki az M4 Sport Játékoskijáró című műsorában mesélte el, hogyan és minek köszönhetően építették fel az NB I egyik legjobb csapatát, melyik külföldi példából merítenek erőt és milyen szinten vált a futballcsapat a város részévé. „Az elnök alapvető feladata, hogy a feltételrendszert biztosítsa. Mezőkövesden a feltételek most rendben vannak. A legalapvetőbb, hogy önzetlenül szeressük a sportot, szeressük a labdarúgást. Ennek a legnehezebb része a kudarc, híres…

Read More

Valójában nem is mezőkövesdi kém figyelte a DVTK edzését

A DVTK egyik szurkolói oldala “leleplezte” és meg is szólaltatta a titokzatos megfigyelőt. a Diósgyőri VTK vezetőedzője, Fernando Fernández állítása szerint a Mezőkövesd “kémet” küldött a múlt pénteki edzésükre, ezért aztán a spanyol tréner inkább elárulta a megyei rivális elleni hétvégi kezdőcsapatát. – Nem vártam a mezőkövesdiektől, hogy kémet küldenek a pénteki edzésre, úgy gondoltam, nincs szükségük ilyen megoldásokra. Nekünk edzőknek jobban kellene tisztelni egymás munkáját. A kezdőcsapatot ezért már most elárulom, hogy könnyebb legyen felkészülni ellenünk: Danilović – Shestakov, Ndzoumou, Karan, Vági – Tóth Barnabás, Márkvárt – Ternován, Korbély, Tajti…

Read More

Hol a csapatunk?: Diósgyőr – Mezőkövesd értékelő

A mérkőzés hetén még néhányan bizakodtak, hogy a Mezőkövesd legyőzése nem lehetetlen feladat – írta meg véleményét a szombati meccsről az 1910.hu. A mérkőzés alaphangulatát igyekeztek megalapozni a szurkolók “szakmai stábtagok”, ugyanis a nagy nyilvánosság felé kommunikálták, hogy a vendégek kémeket küldtek az edzésre megfigyelni a játékunkat. Ekkor a közösségi médiában megjelent Fernando nyilatkozata ezzel kapcsolatban, illetve megjelölte a kezdő sorunkat.  Gondolhattuk, hogy egy ilyen kezdőcsapat egy jó vicc, majd a mérkőzés előtt fél órácskával kiderült, hogy ez bizony nem tréfa, tényleg ezek a kutyaütők kezdik a meccset. Unalom az első perctől.A…

Read More

Kémbotrány vezeti fel a DVTK mai meccsét

Meglepő állítással hangol a DVTK edzője az eddig 100 százalékos Mezőkövesd elleni NB I-es párharcra. A miskolciak spanyol mestere szerint a Kövesd kémeket küldött csapata edzésére. Hogy ebből mi sül ki, azt szombaton este meglátjuk. Az NB I 4. fordulójában a Fradi a Puskás Akadémia, a MOL Fehérvár a Paks otthonában lép fel. A két újonc egymás elleni találkozóján pedig az egyik csapat – döntetlen esetén mindkettő – elmozdul a nulla pontról – számol be az Origo.hu. Papíron nem a DVTK-Mezőkövesd meccs lesz a forduló kiemelkedő összecsapása – bár a…

Read More

Nagy a baj Borsodban, hatalmas erőkkel vonultak helyszínre a tűzoltók

Tűz ütött ki egy hulladéktelepen, Mezőkövesd határában kedden, a Lövői úton. Papírkupacok égnek mintegy kétszáz négyzetméteren. A város hivatásos tűzoltóit riasztották a helyszínre, az egységek elkezdték az oltási munkálatokat, de a tűz nagysága miatt erőgépeket is be kell vetni a lángok megfékezésére – tájékoztatott a katasztrófavédelem – írta meg a Ripost.

Read More

Tovább zuhant a DVTK az NB II felé

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában Mezőkövesden játszott a DVTK. A teljesen megtelt vendégszektor előtt az első félidőben szinte első lehetőségét gólra váltotta a hazai csapat. A második játékrészben a DVTK szélekről érkező beadásokkal próbált veszélyeztetni, nem sok sikerrel, a hajrában a hazaiak pedig eldöntötték a mérkőzést. dvtk.hu

Read More