Igazoltatás közben próbálta elütni a rendőröket, majd menekülni akart – egy váratlan akadállyal azonban nem számolt

A zsaruknak váratlan segítője akadt, a kék autó sofőrje bár nagyon szeretett volna elmenekülni, nem sikerült neki, így elkapták. Rettenetes butaságot csinált, az elfogásról videó is készült. Szombaton délután az Andrássy út-Bajcsy-kereszteződésében állítottak félre a rendőrök egy kék Suzukit, aminek sofőrje ezután megpróbálta elütni a járőröket, akik erre fegyvert fogtak rá, számolt be az esetről a 444.hu egyik olvasója. Lőrinc ezt követően kezdett videózni, az autós ugyanis megpróbált elmenekülni.  A rendőröknek egy robogós pizzafutár segített be: folyamatosan a Suzuki elé állt. Miután közrefogta a rendőrautó és a robogó a Suzukit,…

Read More

Az észak-koreai diktátor annyira fél a koronavírustól, hogy inkább elmenekült?

Rengeteg találgatás látott napvilágot az elmúlt hetekben a nyilvánosság elől teljesen eltűnő Kim Dzsongun holléte és állapotáról. Erősen felmerült, hogy válságos állapotban fekszik valahol, talán már meg is halt. A legújabb feltételezés, hogy az Észak-Koreában hivatalosan nem is létező koronavírustól fél annyira, hogy vidékre menekült. Több újságíró is igyekszik utánamenni a dolognak, de nagyon nehéz egy olyan ország vezetőjét megtalálni, mint Észak-Korea, amely a világ egyik leginkább elszigetelt állama és a várható komoly megtorlásoktól félve senki sem mer sem nyilatkozni, sem ellentmondani. De eleve az országba is nagyon nehéz bejutni.…

Read More

A napi közel száz halott miatt lezárják teljes Olaszországot, a magyarokat arra kérik, sürgősen térjenek haza

A római magyar követség a Facebookon kedd hajnalban arra kért minden magyar állampolgárt, hogy a lehető leghamarabb hagyja el Olaszországot. A diplomáciai képviselet szerint a járattörlések miatt ez repülővel nem egyszerű, de autópályákon még van esély a lezárt államból való kijutásra, miután a hazafelé tartókat átengedik a hatóságok. Az olasz miniszterelnök hétfő este jelentette be, hogy egész Olaszországra kiterjesztik a legszigorúbb járványügyi korlátozásokat, miután csak hétfőn 1800 új megbetegedést és 100 halálos áldozatot okozott az egyre terjedő koronavírus-járvány. Ezek értelmében kizárólag munka- vagy egészségügyi, illetve alapvető szükségletek kielégítésére irányuló nyomós indok miatt engedélyezett otthonaik,…

Read More