Az interneten viccelődött az elnökről, elment érte a rendőrség

Hat hónap börtönre ítéltek egy húszéves fiatalt kínában, mert a bíróság szerint „negatív társadalmi hatást okozott” azzal, hogy mémeket posztolt a Twitterre Hszi Csin-ping elnökről. Luo azon viccelődött, hogy az elnök hasonlít egy 90-es évekbeli rajzfilmsorozat főgonoszára,. A mémeket még 2018-ban tette ki a Twitterre, amikor a Minnesotai Egyetemen töltött egy fél évet. Az Axios által megszerzett bírósági dokumentumok alapján a fiút egy évvel később, tavaly novemberben ítélték el „provokáció” miatt, miután hónapokon át fogva tartották. Az ítélet szerint az előzetesben töltött hónapokat is beleszámítják a fél éves büntetésbe. Ez…

Read More

“Hogy köszönnek az Audiban? -Gruppen Tag!”

Miközben Borkai Zsolt Győr polgármestere egy családi képpel próbálja elhitetni, hogy minden rendben van otthon, sorra születnek róla a mémek. Bár, az Ákos koncerten készült fotón mosolyog a győri városvezető felesége is, de nehéz elképzelni, hogy ebben a helyzetben ez a mosoly őszinte lenne. Mint ismert ugyanis, a városvezető és ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán egy luxus yachton, luxusprostituáltakkal múlatták az időt. De lássuk, hogyan is is mulat egy magyar úr: A Hírcsárda pedig a következőket találta ki: “Audi de a didit” “A magyar nép kedvenc drogja a kokain, amit választott vezetőin…

Read More

Plakátrongálás: a Fidesz gyűlöletkampányán nem árt néha nevetni

Beindult az ellenzéki plakátok rongálása, és ezzel együtt a mémgyár is. A közösségi oldalon sorra osztják meg a Velünk a Város Egyesület és az ellenzéki összefogás jelöltjei, hogy plakátjaikat hogyan rongálták meg, hogyan tüntették el. A tettesek egyelőre ismeretlenek, de az érintettek feljelentést tettek az ügyben a rendőrségen. Meglepő, a Fidesz-KDNP is plakátrongálás kapcsán tette feljelentést, miközben a Facebookon megosztott képeken jól látszik, csak az ellenzéki hirdetmények estek le, Alakszai Zoltán és Kopcsó Gábor továbbra is boldogan mosolyog az oszlopokon. Az eset szomorú, de a Fidesz-KDNP által indított gyűlöletkampányban nem…

Read More