“A jógázás démonokat energizál” – hangzott el a Hit Gyülekezetében

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője és az Orbán-kormány elkötelezett támogatója a jógát szakértette hosszasan, vette észre a 444. Ezt a keletről származó mozgásformát egyébként emberek milliói választják világszerte jótékony fizikai és lelki hatásaiért. A jóga eredetileg a hinduizmus indiai kulturális környezetében fejlődött ki, ám a nyugati országokban a vallásos körítéstől lecsupaszítva gyakorolják. Németh Sándor szerint viszont a jógázók minden esetben démonokat idéznek meg. A Hit Gyülekezete YouTube-csatornájára feltöltött videóban kifejtette, hogy a jógát nem lehet leválasztani annak vallási részétől, azaz, hogy a keleti okkult világnézet része, és eredendően a démonok tiszteletére…

Read More

Még csak ma reggel történt a tűzeset a BorsodChem gyárában, de máris megszületett az első mém

Ma reggel írtuk meg, hogy lángra kapott a BorsodChem egyik gyárépülete. Még a délután se telt el, de az internet szorgos népe máris megalkotta az erről szóló első mémet és meg kell hagyni, igencsak vesébe vágóra sikeredett: A kép nyilvánvalóan az HBO Csernobil című sorozatára utal. Annak plakátját szerkesztette át valaki, egyértelműen utalva a gyár “jótékony” hatására a környezetre és a kazincbarcikai lakosságra.

Read More