Orbán külföldön teljesen mást állít a magyar médiáról, mint itthon

Orbán Viktor Olaszországban egy jobboldali párttalálkozón a politizálása szempontjából a médiáról tartott beszédet. A kormányfő szerint Nyugat-Európában a média nagy része baloldali, szocialista és liberális. “Ha csak az újságírók szavazhatnának egy parlamenti választáson, akkor a nyugat-európai országokban 90-10 arányban a baloldal nyerne”. “Magyarországon ez nem így van. Ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van” – folytatta Orbán, aki szerint ezért “Magyarországon nem lehet összevissza beszélni a médiában”. “Nem lehet például “euroblablát meg…

Read More

Idén eddig 49 milliárd forintot költött propagandára az Orbán-kormány

A G7 írja, hogy a  a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda még 3,5 milliárd forintot költ el arra, hogy tájékoztassa „a magyar állampolgárokat és a nemzetközi közvéleményt” az Orbán-kormány döntéseiről. Az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok” című közbeszerzés-sorozatnak ez már a nyolcadik része, „Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok” felkiáltással pedig tizenhatodszor ír ki közbeszerzést a tárca. A mostani 3,5 milliárd forint azt jelenti, hogy ami a propagandára költött pénzt illeti, az Orbán-kormány 2019-ben már 49 milliárd forintnál jár. Ez hatmilliárd forinttal több…

Read More

Sok fideszes sem érti, milyen médiaellenszélről beszél állandóan Orbán

Nem igaz, hogy a kormányzati médiumok félinformációinak ellentart a közösségi média világa.Ha valaki ma pártatlanul akar tájékozódni Magyarországon, akkor több erőfeszítést kell tennie, mint pár éve – így érzi az emberek 63 százaléka, pontosabban azok kétharmada, akik több-kevesebb rendszerességgel tájékozódnak közéleti ügyekről. A Népszava megbízásából kutató Publicus Intézet úgy találta, hogy még a Fidesz-támogatók 39 százaléka is ezen a véleményen van, ami azt jelzi: a kormánypárti médiumok „homogén valósága” a hatalom híveit sem elégíti ki. Pedig Orbán Viktor miniszterelnök sokszor és szívesen emlegeti, hogy média-ellenszélben kell kormányoznia. Leginkább – 96…

Read More

Mészáros Lőrinc is megirigyelheti Rogán Cecília és Sarka Kata cégének szárnyalását

Amit a Nakama & Partners Kft. tud, azt kevesen tudják. Rogán Antal feleségének, Rogán Cecíliának és Sarka Katának a közös cége olyan dinamikus növekedésben van, hogy ha így folytatják, a végtelen lesz a végállomás.  A köztévé által sugárzott magánszépségverseny megrendezése és a Mikulásgyár körüli sürgölődés ritka jó üzletnek tűnik. A 2015-ben indult Nakama & Partners bevételei:  2016: 51 millió 2017: 517 millió 2018: 1192 millió Két év alatt 23-szoros növekedés, és már meg is van az első milliárdos év.  A cég honlapján négy darab referencia van: a szépségversenyen és a tavalyi Mikulásgyáron kívül Rakonczai…

Read More

A magyar kormánymédia hallgat a kellemetlen részletekről

Fideszes politikusok és a kormány által fizetett álújságírók, megmondóemberek gyakran beleállnak abba a vitába, hogy ma Magyarországon a közmédiával, a közszolgálati hírszolgáltatással semmiféle probléma nincs. Pedig rengeteg a probléma, a saját magukra vonatkozó törvényeket se tartják be (pártatlanság, több nézőpont megjelenése, objektivitás, stb.), most megmutatjuk a legfrissebbet. (Mutathatnánk naponta többet is, de ez most más kérdés). Nemrég Magyarországon járt Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, és hát dicsérte Orbán Viktor miniszterelnököt és a magyar kormány politikáját. A közös sajtótájékoztatójuk kb. 24 órán keresztül, kiemelten, heavy rotationben pörgött a híradóban. Mert…

Read More

Menekülnek az olvasók a NER-közelivé vált megyei lapoktól

A nyomtatott közéleti újságok közül csak kevés úszta meg, hogy nagyot essen a példányszáma. A megyei lapok olvasótábora látványosan csökken. Szinte minden nyomtatott újság vesztett az eladott példányszámából az idei első negyedévben – derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) adataiból. Az országos napilapok közül az egyetlen kivétel a Népszava: az, hogy naponta átlagosan 21 ezer példányt adnak el a lapból, minimális növekedést is jelent az egy évvel korábbihoz képest, a 2016-os adatnak pedig majdnem a kétszerese a mostani szám, vagyis jól látható, hogy a Népszabadság olvasói közül sokan oda pártoltak át. Aki…

Read More

A NER nagykutyái szálltak harcba Andy Vajna tévés örökségéért

Már az eddigi tulajdonosi és személyi változások is jelzik a TV2-nél, hogy nem piaci alapon dől el a jövője. A kormány által favorizált egyik bank vezetője is bejelentkezett érte, és nem mondható nagy meglepetésnek, hogy a háttérben felsejlik Mészáros Lőrinc alakja is. Az év elején elhunyt filmipari kormánybiztos Andy Vajna sokmilliárdos vagyont hagyott maga után, és bár sokan azt gondolhatták, hogy mindent özvegye, Vajna Tímea örököl, a NER világában nem így mennek a dolgok. Erre utalnak azok a változások is, amelyek a közelmúltban történtek a TV2-nél. Sokatmondó helycsere az élen…

Read More