Elütött gólyát mentettek meg Mályiban

A sok bejelentésnek köszönhetően most már jobban van a megsérült madár. A Mályi Madármentő Állomás számolt be néhány napja a Facebook-oldalán arról a történetről, amelyben egy elütött gólyát sikerült megmenteniük. Írásuk szerint több hívást is kaptak („Elgázoltak egy gólyácskát jöjjenek kérem, mert meg fog halni.”), aztán pedig az Emődi Autópálya Mérnökség is értesítette őket, akik be is szállították magukhoz a sérült madarat. „Ott átvettük az eszméletlen madarat és újra irányba vettük a Madárkórházat. A kompra várva kapott folyadékpótlást, hogy kibírja az utat. Amire odaértünk jobban lett és most már biztonságban…

Read More

Badány Lajos tisztázta a lejáratására indított zöldhulladék-ügy részleteit

Megszokhattuk, hogy Magyarországon az ellenzékkel nem szimpatizáló emberek bármikor karaktergyilkosság áldozataivá válhatnak, ehhez pedig bármilyen sajtóorgánumot fel is használnak a politikai ellenfelek. Badány Lajos azonban tanúkkal tudja igazolni saját igazát, ha szükséges, jogi útra tereli az ügyet. Nem volt tiltó tábla láthatóan kihelyezve, nem használt trágár szavakat, másnap pedig elszállította a zöldhulladékot – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Badány Lajos arra reagálva, hogy több médium is arról cikkezett a napokban, hogy a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese illegálisan helyezett el hulladékot Mályi külterületén múlt hétvégén.  A személyemmel kapcsolatban megjelent lejárató célzatú írásokra,…

Read More

Valóban harcias vadmacskák kerültek Mályiba – videó

Már a befogásuk után is sejtették a mályi állatvédők, hogy nem házimacska kölykökkel van dolguk. Most a vizsgálat is igazolta gyanújukat. A hosszabb távú cél, hogy a vadállatok visszakerülhessenek a vadonba. Még áprilisban került a Mályi Madármentő Állomásra a három macskakölyök, akikről azóta egyértelműen kiderült, hogy vadmacskák. Vadságuk miatt a vizsgálatok is nehezebben mentek, mivel ezek az állatok állandóan támadnának minden idegenre. Érdekes, de a fajra az egyik legnagyobb veszélyt a házimacskák jelentik, milyen olyan betegségeket terjeszthetnek, amelyekbe vad társaik belepusztulnak. Ennek ellenére igen gyakran keveredik a két faj, így…

Read More

Halálra ítéljük az őzeket, ha megsimogatjuk őket

Ha ugyanis a szülő megérzi az ember szagát a kicsinyén, már nem eteti tovább, ezért fontos, hogy ne bánjunk felelőtlenül az állatokkal. Két őzgidát nevelnek Mályiban, mert emberek fogdosták meg a kecses teremtéseket. Így azonban anyjuk már nem eteti őket. Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője szerint elképzelhető, hogy ezek az állatok csak jövő tavasszal térhetnek vissza a vadonba. Sípolnak, mert anyjukat hívják, nyugtalanok, mert be vannak zárva, hiába kapják meg a lehető legjobb ellátást, nem ez lenne a természetes nekik. Egyikükre Bükkszentkereszt és Bükkszentlászló között találtak rá. Eddig…

Read More

Eltörték mindkét szárnyát, és fiókáival együtt egy zsákban kidobtak egy fülesbaglyot Borsodban

Sokkoló videót tettek közzé szerdán a Mályi Madármentők a Facebookjukon, amiben arról számoltak be, hogy valaki eltörte egy tojó erdei fülesbagoly mindkét szárnyát, és két fiókájával együtt egy zsákban kidobták őket Megyaszó külterületén. A fiókák is megsérültek, a törött szárnyú anyamadár alatt feküdtek: Sétálók találták meg őket, és a Mályi Madármentők értük mentek.  Csütörtökön újabb videót tettek ki, amiben arról számoltak be, hogy az egyik kommentelő felajánlott 100 ezer forint nyomravezetői díjat annak, aki segít megtalálni a tettest, amit a madármentők kipótolnak még 100 ezer forinttal, így összesen 200 ezer forintos nyomravezetői díjat…

Read More

Szépen rendbe jött a két megmentett kismókus a mályi állatmentőknél

Ha ma egyetlen videót nézünk meg, ez legyen az. A rossz állapotban levő csöppségek szépen fejlődnek, hála a Mályiban végzett kiváló munkának. Az egyik mókus Mályiból, a másik Sátoraljaújhelyről érkezett és szemmel láthatóan jóízűen fogyasztják eledelüket. Erről a mályi állatmentők Facebook-bejegyzése adott információt. “Mókushíradó! A Mályiból mentett mókuska teljesen rendbe jött. Ő volt az, akit egy kutya fogott meg és eléggé rossz állapotban érkezett. A másik mókuska Sátoraljaújhelyről érkezett, neki az anyját fogta meg egy kutya és valószínű őt is állattámadás érte, mert vérző orral vettük át a Nemzeti Park…

Read More

Ha szereted az igazán cuki kisállatokat, a mályi állatmentők videóját látnod kell!

Igen régóta végez hasznos munkát a Mályi Természetvédelmi Egyesület, különböző okokból egyedül maradó madárfiókákat és egyéb kisállatokat igyekeznek felnevelni és a kellő időben visszaengedni a szabadba. Legfrissebb videójuk egy kisnyuszi szoptatásáról mindent visz a héten. A madármentő állomás a Mályi Természetvédelmi Egyesület keretein belül működik. Az elmúlt több, mint 15 év során több száz madár és emlős fajt sikerült felnevelniük, vagy segítségünkkel a megfelelő orvosi ellátásban részesíteniük. Nézzük meg például ezeket az alvó kismókusokat, akik szintén az egyesületnek köszönhetik életüket. De a csúcs alighanem ennek a bébinyuszinak a szoptatása. Figyelem,…

Read More

Csótányok mászkálnák az iskolai menzán Mályiban – fotó

Az egyik alkalommal már a rakott krumpli rétegei közül került elő a csúszómászó rovar. Az Egységes Mályit építünk! Facebook-csoportban jelent meg az alább is látható poszt, amelyben azt írja a helyi iskolába járó egyik gyerek anyukája, hogy rendszeresen csótányok találhatók a menzán. Mint írja: „a gyerekek hétfőn reggel lépni nem tudtak a temérdek döglött csótánytól”, és a menza étalkiadó ablakánál is rendszeresen láthatók csótányok. Viszont az egyik alkalommal már konkrétan a rakott krumpli rétegei közül került elő a csúszómászó, ezt pedig fotóval is tudja bizonyítani. Íme, a felháborodott poszt a…

Read More

Miskolcon megsérült, Mályiban ápolják ezt az édes kis mókust

Egy sérült, anyja által leejtett mókust ápol Mályiban a Madármentő állomás. A dolgozókhoz a miskolci Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ápolási Otthonától került a kisállat, ami fejsérülést szenvedett, és kissé ki is hűlt. Az eset kedden történt, azóta a kis mókus testhőmérséklete normalizálódott, de a cumisüveghez is egyre inkább hozzászokott. Éjszakánként a dolgozók kétóránként felkelnek hozzá, hogy megetessék. A Madármentő Állomás egy csodálatos kezdeményezés, amely nap mint nap elütött, áramütött, üvegnek repült, megtámadott vagy más miatt sérült madarakról gondoskodik, de a fenti példából jól látszik, hogy más állatoknak is segítséget nyújt, ha…

Read More

Karácsonyfát állítottak a Mályi tó vize alatt

A Neptun Búvár Klub hagyományához híven idén is megtartotta a víz alatti karácsonyfa-állítást. Szombaton összesen 10 búvár helyezte a feldíszített fenyőt Mályiban. Mindenki hozhatott a fenyőfára egy-egy díszt, amit saját maga készített és vízálló volt. A miskolci búvárklub tagságán kívül jelentős médiaérdeklődés is mutatkozott a nem mindennapi esemén iránk, és a helyike is sokan megnézték az immár 51. alkalommal megvalósult attrakciót.

Read More