Macron pártja szerint semmilyen szövetség nem lehet az Európai Néppárttal, amíg az ki nem rakja a Fideszt

„Semmilyen szövetség nem elképzelhető a Néppárttal addig, míg ki nem teszik pártcsaládjukból a Fideszt.” Ezt mondta a Köztársaság Lendületben (LREM), a francia elnök pártjának 2. helyezett EP-képviselője, Pascal Canfin a France Inter rádiónak hétfőn – írja az Euronews. Az Európai Néppárt még mindig a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben, de a 2014-es eredményhez képest 7 százalékpontot vesztített, így egyedül képtelen lenne a jelöltjét, Manfred Webert az Európai Bizottság elnöki székébe segíteni. Kézenfekvő szövetséges lehet a liberális frakció, az ALDE, ami rekordszámú, 109 helyet nyert most, főleg annak köszönhetően, hogy az alig 2 éves LREM, az…

Read More

Az eddigi egyetlen szélsőjobbos siker ki is csinálta Macron álmait Európa vezetésére

Azért nehéz nem belátni, hogy hiába akarjuk vezetni Európát, ha otthon megver minket egy euroszkeptikus párt. Ez Emmanuel Macronra is igaz, aki Orbán Viktorral állította magát szembe, amikor a saját vízióját kezdte el nyomni Európáról, és arra készült, hogy az ALDE-frakcióval kiegészülve királycsinálóként irányítja az új nagykoalíciót az Európai Parlamentben. Ennek az első nyoma valószínűleg a csúcsjelöltekben látszik majd. Manfred Weber után a választások előtt Michel Barnier brexit-főtárgyalónak volt a legnagyobb esélye a bizottság elnöki posztjára, leginkább azért, mert Emmanuel Macron franciaként őt támogatta. Most viszont úgy állunk, hogy Weber pártja nyolc százalékpontot vesztett az előző…

Read More