Óriási méretű, Orbán Viktor bűneit soroló műalkotás jelent meg London kellős közepén

A Londonban élő és dolgozó J. küldte el a 444.hu-nak a város legfrisebb, ráadásul igencsak központi helyen, a Waterloo pályaudvar melletti telegraffitizett alagútban található, magyar témájú utcaművészeti alkotását. Erről van szó: Egy közelebbi képen: A mű, mint látható, a XX.-XXI. század progresszív, angszolszász-magyar művészeti hagyományait követi, amennyiben a 48-as szabadságharc hősének leszármazottja, az amerikai concept art-művész, Joseph Kosuth szövegalapú, falra írt munkáit idézi fel.  A szöveg egyszerre bűnöket soroló lista és egyfajta szabadvers, az orbánizmus kulcsszavaiból összeállítva. J.-n keresztül elértem kollégáját, a Művészt, aki arra a kérdésre, hogy miért alkotta…

Read More

40 milliárdos bukás – évi 40 milliárdba kerülhet a megállapodás nélküli kilépés Londonnak

A Brit Iparszövetség (CBI) szerint London gazdaságának hosszú távon évente akár 40 milliárd font kárt is okozhat, ha a brit EU-tagság a kilépés feltételeiről szóló megállapodás nélkül szűnik meg. A CBI szerdán regionális összeállítást ismertetett arról, hogy számításai szerint az egyes brit gazdasági térségeket miként érintheti a megállapodás nélküli Brexit. A szervezet szerint Londonban különösen súlyos gazdasági következményekkel járna a szabályozatlan brit kilépés az EU-ból, mivel a londoni gazdaság teljesítménye erőteljesen függ az akadálytalan hozzáféréstől az Európai Unió piacához. A CBI modellszámításai azt mutatják, hogy megállapodás nélküli Brexit esetén a…

Read More

Rég volt ekkora tüntetés Keszthelyen, a londoni magyarok a BMW székháza elé vonultak

Rövid bejgliszünet után ma délután folytatódott a rabszolgatörvény elleni tiltakozási hullám. Ma délután Keszthelyen és Londonban tüntettek a dolgozók kiszolgáltatása és az önkényes kormányzás ellen. Keszthelyen 100-150 ember gyülekezett a Vásár téren, a tiltakozók innen vonultak fáklyákkal a Fő térre. A megmozdulást szakszervezetek (Pedagógusok Demokatikus Szakszervezete, Vasas Szakszervezeti Szövetség), pártok (DK, Momentum, MSZP, Jobbik, illetve volt együttesek), és egy helyi civil szervezet közösen kezdeményezte. TÜNTETÉS KESZTHELYEN, HUNVALD GYÖRGY FELVÉTELE Keszthelyen ez már a második tiltakozás volt a rabszolgatörvény ellen, a PDSZ és a Vasas szakszervezet a múlt héten félpályás útlezárással tiltakozott…

Read More

Már csak egészséges ételt hirdetnek

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) és a brit főváros polgármestere, Sadiq Khan bejelentette, száműzik az egészségtelen ételeket, cukros üdítőitalokat, édességeket és sós rágcsálnivalókat hirdető reklámokat a megállókból és a tömegközeledési eszközökről. A TfL hálózatán naponta 30 millió utat tesznek meg az emberek, így az ottani hirdetési pontok óriási lehetőséget jelentenek, hogy inkább a tápláló ételeket és az egészséges életmódot népszerűsítsék. A londoniak 82 százaléka támogatja a korlátozást.

Read More

3 millióért parkol Orbánék magángépe ameddig a NER oligarchái a Chelsea-Videotont nézik

A 444 és a 24.hu is megírta, hogy ma délelőtt felszállt és Londonba tart az a 17 milliárd forint értékű magángép, amellyel Orbán Viktor is utazott korábban Videoton meccsre, valószínűleg most is ez a helyzet ugyanis este Londonban játszik a Videoton a Chelsea ellen. Azt egyelőre nem tudni, hogy a magyar miniszterelnök is újra a gépen van, azt viszont a 168óra kinyomozta mennyibe kerül csak az, hogy a gép Anglia egyik legnevesebb luxusrepülőgép parkolójában áll. A 17 milliárdos repülő amiből évente csak 1-2 darabot adnak el a Royal Air Force, a brit királyi…

Read More

London felé tart a magánrepülő, amin Orbán Viktor is vendégeskedni szokott

Ma este játszik focimeccset Londonban a magyar Videoton a brit Chelsea-vel, valószínűleg ezért tart Budapestről az angol főváros felé OE-LEM lajtstroszámú magánrepülőgép – jelenti a 444.hu. Ez az a gép, amin korábban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is vendégeskedett. Mint kiderült Orbán Viktor rendszeresen elfogadja Garancsi István milliárdos vállalkozó meghívását ilyen repülőutakra. A kormánypárti médiában azóta is okoz némi zavart, hogy megmagyarázzák a nemkorrupciós magánrepülőzést. Most nagyjából ott tartanak, hogy az utakat leleplező Átlátszó követhetett el bűncselekményt. Kerestük Havasi Bertalant, a miniszterelnök személyes szóvivőjét, hogy Orbán Viktor ezúttal felfért-e a magángépre, de egyelőre nem kaptunk választ.…

Read More

Mészáros Lőrinc és fél Felcsút is a londoni FIFA-gálán mulatott

A futballelit még messze van Magyarországtól, de reprezentálni, felvonulni már a legmagasabb szinten tudnak a magyarok; futballvezetőink teljes természetességgel közlekednek a legnagyobb sztárok között is – írja a 444.hu.  – Rényi Pál Dániel – Hétfőn Londonban tartották az éves FIFA gálát, amin a Sport tudósítása szerint népes magyar küldöttség is részt vett. A küldöttség egyik fele értelemszerűen a szövetség alelnöke, Csányi Sándor holdudvarából került ki, őt családtagjai is elkísérték, az MLSZ részéről pedig kiutazott Marco Rossi szövetségi kapitány és Róth Antal utánpótlás-szakágvezető is, ők ugyanis az egy nappal korábban esedékes FIFA-konferencián is…

Read More

Egy család esett a londoni metró alá, mindannyian sértetlenül megúszták

A londoni Baker Street metrómegállónál esett a sínek közé egy anya és a gyereke, az apa pedig utánuk ugrott, hogy kimentse őket. Közeledett azonban egy szerelvény, és nem volt már idő kimászni, így végül úgy úszták meg a tragédiát, hogy a sínek közötti árokszerű, mélyebb részben húzták meg magukat, amíg elszáguldott fejük felett a jármű. A baleset a Guardian cikke szerint úgy történt, hogy pénteken este negyed tizenegykor az anya babakocsit tologatva sétált a peronon, kijelző táblát keresett, amikor a babakocsi kerekei megcsúsztak a peron szélén, és az anya a gyerekkel együtt esett be a…

Read More

London lehidalt a cigányzenészekkel jammelő Fesztiválzenekartól

Ez a zenekar! Ez a karmester! Ezek a cigányok! Hagyjál már, kész vagyok, muszáj innom valamit! A londoni Royal Albert Hall ajtóin több mint 5500 ember zúdul kifelé, a legtöbben mosolyogva, dúdolgatva, és amikor megkérdem néhánytól a nyilvánvalót, hogy bejött-e nekik a koncert, ugyanúgy a szavakat keresgélve hitetlenkednek, mint a fent idézett fiatalember, hogy ez most komoly-e, hiszen ez volt eddig a nyár legszórakoztatóbb koncertje. – Az Index.hu beszámolója / írta: Miklósi Gábor – Augusztus második felében a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) két koncerttel turnézza körbe Európát. Az egyiken Enescut, Bartókot…

Read More

Budapesten 3 cigarettával ér fel a városnézés

A tíz leglátogatottabb európai város levegőjének belélegzése olyan, mint ha naponta 1-4 cigarettát szívnánk el – figyelmeztet az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség. Londonban három, Párizsban kettő, Prágában pedig négy „cigarettát szív el” naponta minden turista. Azt javasolják a szakemberek, hogy ha szennyezett a levegő, ne végezzünk fizikai tevékenységét és ne legyünk a szabadban, ám a nyári városlátogatások éppen a sétákról és az éttermek, kávézók teraszain történő üldögélésről szólnak. Budapesten az itt lakók napi három cigaretta elszívásával egyenértékű szennyező anyagot lélegeznek be, a Levegő Munkacsoport szerint.

Read More