A kormány olyan határozatot hozott, ami miatt lezárhatják a lakosság elől a balatonaligai part nagy részét

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a kormány a Club Aliga fejlesztését egyetlen rendelettel. Ismerős a megfogalmazás Gödről? Innentől az építtetőknek nem kell betartaniuk a korábbi megállapodást, hatalmas nagy részt hasíthatnak ki az eddig bárki által látogatható Balaton-partból. Ezzel újra fellángolhat a vita arról, hogy elzárhatják-e az egykori pártüdülő területét a helyiek elől. A szabad megközelíthetőségért küzdő civil szervezet, az Aligai Fürdőegyesület arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormányrendelet felrúghatja a balatonvilágosi önkormányzat és a Club Aliga fejlesztői közti megállapodást, ami a Club Aliga még állami tulajdonban lévő területeinek használatára…

Read More

Terjed a vírus – a mai naptól több milliós nagyvárost is teljes karanténba zártak, köztük turisztikai központokat is

Gyorsul a járvány terjedése, ezért kormányutasításra hétfőre virradóra elzárták a külvilágtól Marokkó nagyvárosainak egy részét. A tilalom meghatározatlan időre szól. A marokkói kormány utasítására hétfőre virradóra elzárták a külvilágtól az ország főbb nagyvárosait a Covid-19 járvány utóbbi időben tapasztalt, gyorsuló terjedése miatt – írta az MTI. A vasárnap kiadott kormányközlemény értelmében vasárnap éjféltől több nagyvárost tilos elhagyni, és beutazni sem lehet azokba. A MEGHATÁROZATLAN IDŐRE SZÓLÓ TILALOM OLYAN GAZDASÁGILAG VAGY TURISZTIKAILAG MEGHATÁROZÓ VÁROSOKRA VONATKOZIK, MINT A 3,3 MILLIÓS CASABLANCA, AZ 1,1 MILLIÓS FEZ, A 900 EZRES MARRAKES, TANGER, TETUÁN, FÉZ, BERRESÍD. A…

Read More

Ha szükséges, a kormány nem habozik és újra lezárja a határokat

A környező országokban jó ideje rosszul alakul a járványhelyzet és amennyiben a helyzet indokolja, bármikor gyorsan újra meghozza azt a döntést a kormány, hogy lezárja Magyarország határait. Bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az operatív törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár a következő napokban – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón. Magyarországon csökken az aktív megbetegedések száma, de a környező országokban aggasztó adatok látnak napvilágot, mondta Gulyás Gergely, kiemelve a horvát, a szerb, a…

Read More

Ennek a sofőrnek is sok esze van – behajtott a vízzel teli aluljáróba és félig elsüllyedve lebegett az esővízen

Ez nem külföld, ez Magyarország. Az elmúlt napok esőzései sok helyen okoztak hatalmas kálváriát a közlekedésben. Audis főhősünk azonban úgy gondolta, csak viccből van lezárva a kecskeméti aluljáró és behajtott. A gépkocsi tehetetlenül lebegett a víz felszínén, fiatalok siettek a segítségére. Ennyi esze hogy lehet valakinek? A Kecskeméti TV operatőre készítette azokat a felvételeket, amelyeken azt látni, hogy egy autós behajt Kecskemét egyik aluljárójába, ahol rengeteg víz gyűlt fel. A lap beszámolója szerint az aluljáró az esetkor le volt zárva, ám az autós ezt figyelmen kívül hagyta és mégis behajtott. Nagy butaság…

Read More

Államtitkár: Nem muszáj visszatérni az iskolákba, így is lezárható a tanév

Június elejéig egészen biztosan nem térhetnek vissza a diákok az iskolákba, de egyre valószínűbb, hogy ez legalább szeptemberig nem fog megtörténni. A felelős államtitkár szerint a digitális oktatás jól működik, pedagógiailag pedig nemigen lenne értelme az utolsó másfél hétre újra megnyitni az intézményeket. Eddig úgy tűnik, az érettségi során sem fertőződött meg senki, Maruzsa Zoltán szerint sikeresen lezajlott minden. A digitális oktatásról is az a véleménye, hogy tökéletesen működik, a hatékonyság is rendben van, a tanév lezárásához pedig nem feltétlenül kell visszatérni az intézményekbe. Nem volt fennakadás az idei érettségi…

Read More

Lezártak egy tízmilliós kínai nagyvárost – jön a koronavírus-járvány második hulláma?

Korán örültek Kínában, hogy legyőzték a koronavírus-járványt. A hétvégén lezártak egy nagyvárost az országban, mivel új gócpontot fedeztek fel. Úgy tűnik, New Yorkból, illetve Oroszországból cipelték vissza a fertőzést. De akkor ennek így mikor lesz vége? A hatóságok drasztikus lépésekkel reagálnak az újabb fertőzések megjelenésére. A kínai Hejlungcsiang tartományban szigorítottak a korábban életbe léptetett korlátozásokon, és a helyi kormány döntése értelmében a tartomány településeire a nem helyi lakosok és járművek nem léphetnek be. A lezárás a tartomány legnagyobb városát, a közel 10 millió lakosú Harbint is érinti, írja a Daily Mail.…

Read More

Miskolc erre a hétvégére is szigorít, turistaként ne is induljon útnak

Az elmúlt hétvégéhez hasonlóan ismét rengeteg lezárással találkozhatnak a városon belül és annak közelében, ezzel a lakosság védelmét és ezzel együtt a hatékonyabb védekezést igyekszik elősegíteni a vezetés. A népszerű turistacélpontokhoz semmiképpen ne tervezzen utazni. A turista forgalomban és a hétvégéken gyakran használt miskolci parkolókat a miskolci lakosság védelmében ismét lezárják a hétvégén – erről Veres Pál polgármester döntött azután, hogy a miniszterelnök ismét lehetővé tette a településvezetők számára a szigorúbb védelmi intézkedések bevezetését. A szigorításra azért van szükség, mert az elmúlt hetek tapasztalatai szerint a jó idő és az…

Read More

Két napig teljesen lezárnak egy zempléni várost

A turisták kedvelt célpontjának számító kistelepülések már szerdán sorra jelentették be, hogy lezárják egész területüket és csak a helyben lakók hajthatnak be. Ezt egy nagyobb város, Sátoraljaújhely is meglépte, úgyhogy senki ne induljon útnak baráti, vagy rokonlátogatásra, mert nem fogják beengedni. Vasárnap nulla órától hétfő 24 óráig csakis helyi lakcímkártyával, vagy nagyon alapos indokkal lehet belépni Sátoraljaújhely területére. A bevezető utakon a rendőrök mindenkit ellenőriznek majd – közölte Szamosvölgyi Péter a város polgármestere a legnagyobb közösségi oldalon. A városvezető hozzátette: azért jelentették be a döntést időben, hogy akik rokoni- vagy…

Read More

A napi közel száz halott miatt lezárják teljes Olaszországot, a magyarokat arra kérik, sürgősen térjenek haza

A római magyar követség a Facebookon kedd hajnalban arra kért minden magyar állampolgárt, hogy a lehető leghamarabb hagyja el Olaszországot. A diplomáciai képviselet szerint a járattörlések miatt ez repülővel nem egyszerű, de autópályákon még van esély a lezárt államból való kijutásra, miután a hazafelé tartókat átengedik a hatóságok. Az olasz miniszterelnök hétfő este jelentette be, hogy egész Olaszországra kiterjesztik a legszigorúbb járványügyi korlátozásokat, miután csak hétfőn 1800 új megbetegedést és 100 halálos áldozatot okozott az egyre terjedő koronavírus-járvány. Ezek értelmében kizárólag munka- vagy egészségügyi, illetve alapvető szükségletek kielégítésére irányuló nyomós indok miatt engedélyezett otthonaik,…

Read More

Teljesen felújítják a Lillafüred és Felsőhámor közti útszakaszt, útlezárás is lesz

Napokon belül, néhány órára teljesen lezárják a forgalom elől a lillafüredi alagutat, félpályás útlezárásokra pedig még több napig számítani kell. Cserébe teljesen megújul a festői szépségű útszakasz, a munkálatok hamarosan megkezdődnek. A Hámori-tó és az úgynevezett mászószikla közötti útszakasz kopórétegének cseréjét végzik a március 16-val kezdődő hét első felében. A miskolci polgármesteri hivatal közlése szerint az aszfaltozás során két vagy három napig félpályás útlezárás, jelzőőrös forgalomirányítás mellett dolgoznak majd a Magyar Közút szakemberei. – Hétfőn éjszaka várhatóan három órára teljes egészében le kell zárniuk az lillafüredi alagutat, amelyen este 9…

Read More