15 perc alatt égett porig a világ legnagyobb lombháza

Kedden ismeretlen okokból kigyulladt a világ legnagyobb lombháza a Tennessee állambeli Crossville-ben, írja a New York Times. A házat Harold Burgess lelkész kezdte el építeni még 1993-ban. A harminc méter magas építményt végül 2012-ben eladta, azóta nem lehetett látogatni sem. A civilben tereprendező Burgess azt nyilatkozta a lapnak, hogy megnyugvást érez. A látogatóknak csak The Minister’s Treehouse-ként (a lelkész lombháza) ismert építményt Burgess a saját kezével építette, 12 éven át. 258 ezer szöget szögbelövővel vert be, 226 kilónyit pedig kézzel. A ház összesen 23 esküvő helyszíne volt, összesen 15 fa…

Read More

Iványi Gábor szerint a Fidesz minden eszközzel bosszút akar állni Donáth Annán

Nemrég gyors egymásutánban Donáth László evangélikus lelkészt és a lányát, Donáth Anna momentumos EP-képviselőt is szexuális zaklatással vádolták meg. Donáth László ellen a rendőrség nyomoz, a lánya bejelentette, hogy beperli a kormánypárti médiát a róla szóló hazugságok miatt, Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője pedig a Klubrádiónak most azt mondta, a Fidesz bosszúból csinálja az egészet, mégpedig azért, mert Donáth Anna az Európai Parlament liberális frakciójának (RE) a tagjaként akadályozza, hogy fideszes politikusok fontos bizottsági tisztségeket szerezzenek meg. – Ez az, ami hihetetlen dühöt és gyűlöletet válthatott ki a másik oldalon, és semmi…

Read More