Orbán sem gondolhatja, hogy Erdoğan megoldja a menekültkérdést

Annak ellenére, hogy Recep Tayyip Erdoğan már visszatérő vendégnek számít Budapesten, most csütörtöki vizitje korábban nem látott indulatokat váltott ki. És nemcsak a fővárosban egy időre több ezer embert csapdába ejtő forgalomkorlátozások miatt, hanem azért is, mert Törökország alig néhány hete indított offenzívát a szíriai kurd autonóm régió ellen, mely a világ számos hatalmának rosszallását kiváltotta. A rosszallás egyik oka az, hogy Erdoğan célpontjai egy, a Közel-Keleten fehér hollónak számító szekuláris, demokratikus, feminista, sőt, környezettudatos ideológiát képviselnek, akik ráadásul 2014 óta – nyilván saját érdeküket is szolgálva – megbízható és…

Read More