Lejárt a munkaideje, megállította a vonatot a mozdonyvezető

12 órás munkaideje lejártával a soron következő állomásnál megállt és távozott a MÁV egyik mozdonyvezetője a Vác-Budapest vonalon. Az eset múlt december egyik reggelén történt. A MÁV az bizarr helyzetet azzal magyarázta, hogy a szóban forgó járat váltóhibák miatt eleve jelentős késésben volt, a mozdonyvezető pedig saját magára való tekintettel nem dolgozott tovább, ugyanis az ide vonatkozó hatósági előírások szerint 12 óránál többet nem vezethetett volna. A helyszínre a MÁV küldött egy másik mozdonyvezetőt, így az utasok némi fennakadás után folytathatták útjukat.

Read More

Mostantól jelzés nélküli rendőrautókból vadásznak KRESZ-t szegő sofőrökre

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságának hivatalos honlapja így számolt be erről: „December 23-ig minden a sor elejére szabálytalanul besoroló, a többieket félrelökő erőszakos autós, és a tilos jelzésre fittyen hányva a kereszteződésen átszáguldó sofőr okkal félhet a felelősségre vonástól!” December 19-étől az akció országos és folyamatos lett. Tehát mindegy megye kapott felirat és jellegzetes rendőautó-dekor nélküli, rejtett fénytechnikás, hitelesített kamerával felszerelt rendőrautót, amelyek már kinn is vannak az utakon. player.hu

Read More

Ne ijedjen meg, ha nagy számban lát katonai járműveket az utakon

Szombattól hétfőig nagyobb katonai járműforgalom várható az ország útjain. A honvédség állítása szerint a határvédelem megerősítése miatt történik ez. A Magyar Honvédség katonái az erősödő migrációs nyomás miatt hétfőtől az eddiginél nagyobb létszámban támogatják a rendőröket a határvédelmi feladatok ellátásában – közölte pénteken az MTI szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM), hozzátéve, hogy emiatt megnövekedett katonai járműforgalom várható a hétvégén. A közlemény szerint szombattól hétfőig napközben megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani az ország több autópályáján és főútvonalán, elsősorban Bács-Kiskun megye és Csongrád megye déli útszakaszain. A katonai járműforgalom leginkább az M5-ös, az M6-os és az…

Read More

Tragédiával végződött egy baleset Borsodban – fotóval

Halálos baleset történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs és Gibárt között szombat reggel – tájékoztatta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. A 39-es főúton egy autó lesodródott az útról és fának ütközött. A gépkocsi 33 éves encsi vezetőjét a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, azonban a férfi életét nem sikerült megmenteni. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. hvg

Read More

Kitől kell leginkább félni az utakon?

Vajon hol és milyen autóval, férfiak vagy nők okozzák a legtöbb balesetet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Generali saját statisztikái között, hiszen sokan biztosan rávágnák, hogy a hölgyek bizonytalanabb sofőrok, a legveszélyesebb autósok pedig a nagy fekete terepjárókkal közlekedő fiatal férfiak. Ezzel szemben – a biztosító összesített adatai szerint – az elmúlt két évben a szürke gépjárművel járó, fővárosi, 40-es férfiak kerültek a legtöbbször bajba. Az elővigyázatosság nem árt, ugyanis a személyi sérüléssel járó közúti balesetek 93%-a továbbra is a járművezetők hibájából történik. A Generali Biztosító 2019. január…

Read More

Lehet-e címvédő idén a miskolci adventi villamos ?

ebbnél szebb karácsonyi fényekkel díszített villamosok suhannak számos ország városainak utcáin, ezek közül keresi most a legszebbet harmadik alkalommal az MHD86.cz közlekedési magazin. Európában hagyományosan több városban is indulnak ilyenkor csodaszép „karácsonyi villamosok”, Magyarországon Miskolcon, Szegeden, Debrecenben és Budapesten is, de Pozsony, Plzeň, Nürnberg vagy München is indít díszes járműveket. Valahol a történelmi villamosokat díszítik, más városok pedig modernebb villamosokat öltöztetnek ünnepi ruhába. Van város, amelyik helyi járatot díszít, mások a városnéző járatokat. Egyes társaságok csak kívülről díszítik a villamost, mások a jármű belsejével játszanak. A Sokszínű vidék is leadta szavazatát – 3 villamosra lehet…

Read More

Ismét közlekedik az adventi villamos Miskolcon

Idén december elsején indul a kívül-belül ünnepi díszbe öltöztetett miskolci Adventi Villamos, amelyet nyolcadik éve készítenek lelkesen a város közlekedési vállalatának dolgozói. A szerelvény különlegessége, hogy minden évben megújul, új látványelemekkel gazdagodik. Tavaly egy varázslatos, kívülről kézzel festett jégpalota várta az utasokat, idén egy bájos, szinte harapnivaló mézeskalács házikót késztettek a lelkes MVK-sok. A szerelvény ünnepi hangulatát a külső megjelenése teszi teljessé: több száz méter fénycső, számos fényfüggöny és 3D-s elem díszíti. A villamos belseje is megújult, a kandalló helyett a egy búbos kemence teszi meghitté a hangulatot, a kemence…

Read More

Parkolási vita Miskolcon: baltanyél és gázspray is előkerült

Miskolcon egy parkolási vitát követően a baltanyél és a gázspray sem segített a megoldásban. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 64 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2019. november 28-án 11 óra 30 perc körül Miskolcon, a Nagy Lajos király úton összeszólalkozott egy 45 éves taxissal, aki erősen sérelmezte, hogy a férfi miért parkolt arra a helyre. A verbális agressziót követően az idősebb férfi kocsijából kivett egy baltanyelet, a taxis pedig gázsprayt fújt támadója felé. A rendőrök a 64 éves férfit a…

Read More

Éppen hogy elkerülte a balesetet egy sofőr az M3-as autópályán – videó

Az autós előtt megtörtént balesetet az (egyre szélesebb körben elterjedt) fedélzeti kamera rögzítette. Az M3-as autópályán jártak éjszaka, amikor egy kocsi váratlanul keresztbe fordult a belső sávban, ahol haladt a kamerás sofőr is. A sofőr – bár későn kezdett reagálni, a végén jól oldotta meg a szituációt. Nem pánikolt, hanem utasította utasait hogy kapaszkodjanak majd egyenletes motorfékkel lassított és kikerülte a keresztbe fordult járművet. Igaz, szerencsésebb lett volna egyből átsorolni a másik sávba és ott lelassítani, de a lényeg hogy elkerülte az ütközést. Ráadásul amikor megállt, majd kiszállt ellenőrizni a…

Read More

“Dugóban ülni ma konkrét gazdasági károkozás, és az életünkből is éveket vesz el”

Az elmúlt években a közösségi médiában posztolt fotóin a világ különböző nagyvárosainak vasúti, metró, busz- vagy más pályaudvarai, illetve közlekedési konferenciák molinói adták a szelfi-hátteret. Vitézy Dávidtól azt kérdeztük, hogy a nagyvárosok problémái összehasonlíthatók-e; illetve a Tel-Aviv közlekedési káoszára adott válaszok használhatók-e Thesszalonikiben és Tokióban. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egyik vezetőjével, volt miniszteri biztossal, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum megbízott igazgatójával a Napi.hu riportere beszélgetett; ebből idézünk. – Előadásaiban gyakran elmondja: mindenről a General Motors marketingesei tehetnek, mert az 1939-es New York-i világkiállításon bemutatott Futurama gigamakett…

Read More