A Borsod megyei Kórház ügyében Orbán Viktor azonnali beavatkozását kérik

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője a miniszterelnökhöz fordul a Borsod megyei Kórházban történt feltétezett meddővé tétel ügyében. A politikus szerint lehetséges, hogy Magyarország legnagyobb egészségügyi botrányával állunk szemben. A szocialista képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, hiába fordult eddig a tárcát vezető Kásler Miklós miniszterhez, “csak maszatolást, tagadást, mély hallgatást” tapasztalt. Ezért most a kormányfőtől azonnali beavatkozást követel az ügyben. “Mivel Kásler miniszter hónapok óta hallgat, így joggal feltételezhető, hogy Magyarország legnagyobb egészségügyi botrányával állunk szemben” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Bangóné Borbély Ildikó jelezte, hatóságnak átadott bizonyítékok…

Read More

A miskolci kórházban kivették a petevezetékét, amit három évvel később tudott csak meg

Hetek óta napirenden van annak a fiatalasszonynak az ügye, akinek minden valószínűség szerint mindkét petevezetékét kivették, ráadásul a tudta nélkül. Lapunk hosszú időn át dolgozott, hogy minden szálat kibogozzon, és megalapozottan írhassunk a történtekről, ami közben az egész ügy politikai síkra került, az ellenzék támad, a roma szervezetek pénteken tüntetést tartottak – miközben Adrienn nem roma –, mindez pedig pont a tényekről vonja el a figyelmet. Aminek bemutatása lehet az egyetlen eszköze, hogy a gyermekre vágyó feleség sorstársai soha ne kerülhessenek hasonló helyzetbe. A 26 éves Adrienn csak nemrég szembesült…

Read More

A miskolci romák sterilizációja ellen tüntetnek

A Közéleti Roma Nők nevű Facebook-csoport tüntetést szervez a miskolci roma nők kényszersterilizálása ellen péntekre. A felhívást azt követően készítették, hogy felröppent a hír, miszerint a miskolci megyei kórház szülészetén roma származású nők petevezetékét kötötték el szülés után, hogy ne lehessen több gyerekük. A demonstrációval a faji megkülönböztetés ellen és az emberi jogok mellett kívánnak felszólalni. Az esemény: https://www.facebook.com/events/3060931083938892/

Read More

NAV-nyomozás és titkos műtétek a miskolci kórházban?

Az MSZP továbbra sem kapott választ Kásler Miklóstól arról, hogy milyen nyomozások zajlanak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház ellen, végeznek-e tiltott műtéteket az intézményben, vagy hogy milyen összefonódás lehet a főigazgató és az emberminiszter között. A párt ezért nem fogadja el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ válaszát, amelyben az előző vezetést teszik felelőssé a kialakult helyzetért, illetve azt a magyarázatot, miszerint korábban maga a kórházigazgató Révész János tett feljelentést gazdasági és szakmai bűncselekmények gyanúja miatt – adta hírül a hvg.hu. November végén még arról írt a lap, hogy emberi test tiltott felhasználásásának…

Read More

Kigyulladt egy beteg a műtőasztalon

Egy sebész rossz szert használt egy nő bőrének fertőtlenítésére, így az egy elektrosebészeti eszközzel érintkezve lángra lobbant egy bukaresti kórházban. A 66 éves, rákos nő teste negyven százalékban megégett – írta a 444.hu. Az eset a Floreasca kórházban történt, és Emanuel Ungureanu, a Mensétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője tárta a nyilvánosság elé, írja a Maszol. Victor Costache egészségügyi miniszter bejelentette, hogy ellenőrző testületet küld a kórházba. A képviselő közzétette két asszisztensnő írásbeli nyilatkozatát is, amiből kiderült, hogy a lángoló pácienst egy vödör vízzel oltották el. Egy orvosi asszisztens…

Read More

Pelenka, vécédeszka, szaloncukor – “minden” hiányzik a Szent János Kórházban

Az intézmény karácsonyi gyűjtést indított az osztályai megsegítésére. Terjedelmes a lista. Karácsonyi adománygyűjtést indított a budapesti Szent János Kórház, egyebek mellett pelenkát, hőmérőt és fenyőfát várnak az adakozóktól – szúrta ki a Magyar Hang. A kórház a Facebookon tette közzé, hogy az egyes osztályainak milyen fogyóeszközökre lenne szüksége a december 1-től 24-ig tartó akcióban. A kardiológiai osztályon elsősorban a hajléktalanok ellátásához szükséges eszközöket várják: evőeszközöket, pelenkát, hőmérőt, meleg téli ruhát és cipőt. A karácsonykor bent fekvő betegek részére szaloncukrot, asztali díszt, esetleg fenyőfát is küldhetnek az adományozók. A belgyógyászati-diabetológiai osztályon…

Read More

A bemutató előtt levetítik az új Star Wars-filmet egy haldokló rajongónak

A Disney-nek hála egy rákbeteg rajongó még a premier előtt megnézheti a Skywalker korát – a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő rajongónak ez volt az egyik utolsó kívánsága. A CBR beszámolója, valamint a lenti tweetek szerint maga az intézmény, a Rowans Hospice indította be a folyamatokat. November 26-i posztjukban megírták, hogy segítséget szeretnének kérni: van náluk egy haldokló beteg, aki valószínűleg sajnos már nem fogja megérni a Star Wars IX bemutatóját, és az a kívánsága, bárcsak hamarabb megnézhetné a filmet kisfiával együtt. A poszt aztán eljutott Bob Igerhöz, a Disney CEO-jához is,…

Read More

Az ápolónő hozzászólt egy fideszes képviselő posztjához, azonnal kirúgták

Két dolgozóját, a korábbi orvosigazgatót és egy ápolónőt bocsátott el a siófoki kórház a múlt héten. Mivel mindketten vállaltan szemben állnak a kormánypártokkal, így elképzelhető, hogy politikai okokból rúgták ki őket – írja a Népszava. Viharos szelek fújnak címmel osztott meg egy bejegyzést Nagy Gábor, Siófok alpolgármestere. A siófoki kórházban betöltött orvosigazgatói posztomról hat év után, november 8-án lemondtam – írta. – Munkámat a központi műtő osztályvezető főorvosaként láttam el egészen november 20-áig. Közalkalmazotti jogviszonyomat ugyanis másnap megszüntették. A szűkszavú történet kapcsán az újság megkereste az egykori orvosigazgatót, aki közölte,…

Read More

Kívül tágasabb, vagy belül? A sorbanállás az orvosi ellátás rákfenéje

Megmozgatta az elmúlt napokban a facebookozókat a kórházi sorbanállás kérdése. Több csoportban, több fórumon is szóba került, milyen elképesztő körülmények várnak a laborvizsgálatra, azaz vérvételre érkezőkre – még mielőtt egyáltalán megérkeznének. Aki mostanában (mióta?) a Semmelweis vagy a B.-A.-Z. megyei kórházba megy avégett, hogy megszúrják, nemhogy a várótermet, de a kinti udvart is betöltő sorokra talál, még arról sem kap semmilyen tájékoztatást, milyen ügyben, mikor, menny időre kell beállnia, kérdezgetheti a “szabályokról” a többi ott várakozót… Van, aki megdöbben, sokan átkozódnak vagy az egészségügyi kormányzatot szidják, akadnak, akik pedig már…

Read More

Kásler miniszter: Szó sincs államosításról, és nem ég a ház, különben is a betegek a hibásak!

Dolgozni fogunk reggel, délben és este – ígérte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Parlament Népjóléti Bizottsága előtt tartott éves beszámolójában. Minden területen több elképzelés van az átalakításokat illetően, így senki nem lehet biztos abban, hogy az, ami éppen kiszivárog a sajtóban, az az igazi program. E szavakkal figyelmeztette a hallgatóságot Kásler Miklós, a Parlament Népjóléti Bizottságának keddi ülésén, ám egyúttal jelezte azt is: kemény munka folyik a tárcánál, legyen szó az alapellátásról, a finanszírozásról, vagy éppen a struktúra átalakításáról. Mint fogalmazott, maga is érzékeli, hogy igen nagy érdeklődésre…

Read More