Halálra ítélték a Bükk Keleti kapuját – a tervező tiltakozik az új tervek ellen

A Bükki Nemzeti Park Keleti Kapujaként emlegetett parkban már évtizedek óta elhanyagolt állapotok uralkodnak. A területet benőtte a gaz, olyan, mintha nem lenne gazdája az ingatlannak. Igaz, két évvel ezelőtt készültek tervek az egykori Herman Ottó emlékpark újjáélesztésére, alapkőletétel is volt, de úgy tűnik, az első kapavágás várat magára. A park tervezője, Taba Benő építész szerint azonban ez nem túl nagy baj. Legalábbis ez derül ki abból a levélből, amit az egyik miskolci szerkesztőségnek küldött. Íme: Tisztelt Szerkesztő Úr ! Van úgy, hogy egy tél utáni, balesetveszélyes kátyú fotóján hetekigrugózunk,…

Read More