Milliós dohány a padlón Borsodban

Több mint 15 millió forint értékű fogyasztási dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Észak-Magyarországon – írja a Borsod Online. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei családi ház nyári konyhájának padlóját szinte teljes egészében vágott dohány borította. Még az ajtót is alig lehetett kinyitni a sok szárítás alatt lévő dohánytól. Összesen 190 kilogramm, több mint 15 millió forint értékű fogyasztási dohányt szedtek össze a padlóról a pénzügyőrök. A ház tulajdonosát is „meglepte” a látvány. Azt állította ugyanis, hogy nem tudja, hogyan került a házukba az illegális áru. Elmondta, hogy a…

Read More

A Redditen buktatta le magát egy illegális magyar kincskereső

Hatalmas, nehéz, talán bronz kés vagy kard? Ezzel a felütéssel indítja a posztját egy Buwi nevű júzer a Redditen, az egyik nagy nemzetközi internetes fórumon, képet is mellékelve hozzá. Azt írja, fémkeresőztek egy haverjával egy magyarországi erdőben, a kérdése pedig a többiekhez az lenne, hogy vajon le szabad-e tisztítania ezt a talált tárgyat. A poszt 170 komment felett jár. A válaszoknál maga Buwi is igen aktív, és elég sok dolgot elárul a megtalálás körülményeiről, miközben a leletről is sokan mondják el, szerintük mi az. Azt már az elején érdemes leszögezni, hogy bejelentés…

Read More

Egy magyar család is áldozatul esett a trumpi szigornak

A kétéves Levente egy New York-i befogadóhelyen egyedül töltötte születésnapját, miután őt és szüleit a New York államban lévő Franklin megyében a múlt hónapban elfogták az amerikai határőrök. A szüleitől elválasztott Levente nem beszél angolul, és alig eszik – írja a hvg.hu. Illegálisan próbált Kanadából az Egyesült Államokba jutni egy magyar házaspár kétéves gyerekükkel, Leventével, de a határőrök elkapták őket, és az eljárás alá vont szülőktől elválasztották gyereküket. Egy magyar családot is elért tehát az amerikai adminisztráció szigora, amely szerint az illegális bevándorlók ellen azonnal eljárást indítanak, a gyerekeket pedig – akiket az amerikaielőírások szerint nem lehet…

Read More

Lyukóvölgy: az illegális szemétlerakás ellen harcolnak

 Néhány jó hírrel szolgálhatok a Lyukóbánya, Herceghajtás dűlőn található illegális szemétlerakásokkal kapcsolatban – így kezdődik Doszpoly Botond Lászlónak, az LMP megyei elnökségi tagjának Facebook-bejegyzése. Mint írja, dr. Alakszai Zoltán jegyző válaszolt azon levelére, amelyben a lyukóvölgyi illegális szemétlerakás problémáját vetette fel. Információink szerint az országgyűlési választásokon is induló politikustól egy lyukói család kért segítséget, a területen ugyanis óriási gond, hogy az elhagyatott telkeken felhalmozódik a szemét, de a közterület is koszos. Doszpoly Botond László beszámolt arról is, hogy a jegyző levelében ígíretett tett, hogy a közeljövőben egyszeri alakommal a városgazda…

Read More

Öt (!) migráns próbált bejutni az országba

Jogellenesen próbált meg Magyarországra bejutni öt illegális migráns – írta vasárnap esti beszámolójában a police.hu. A tudósítás szerint a Bács-Kiskun megyei rendőrök 2018. június 3-án 16 óra 45 perckor és 18 óra 20 perckor összesen öt külföldi férfit tartóztattak fel Kelebia közigazgatási területén. Közülük egyikük iraki,  négy társa pedig török állampolgárnak vallotta magát. Az elfogott férfiak sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök “a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően” a csoportot visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A “hatályos jogszabályok szerint” kitétel esetükben kiemelten fontos, a Stop Soros múlt héten…

Read More

Illegális pizzériára csapot le a Nébih (videóval)

Április végén a Nébih ellenőrei a NAV embereivel együtt egy  pizzakészítéssel foglalkozó gödöllői férfinál tartottal ellenőrzést – jelenti a 444.hu. Megállapították, hogy az üzlet a szükséges engedély és adószám nélkül működött, ráadásul a helyszínen a műszaki, a higiéniai és a személyi feltételek nem voltak alkalmasak pizza készítésére. Ezért a pizzás tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.  A helyen nem volt meleg víz a mosogatáshoz és a kézmosáshoz, a padozat pedig takarítatlan volt. A helyiség olyan tárgyakkal és eszközökkel volt tele, amelyek az ételkészítéshez nem feltétlenül szükségesek:  egy katódsugárcsöves monitor; óriás sakkbábuk, gépkocsi…

Read More

Negyvenkét illegális bejelentkező egy házban

Kiss Sándorné sokáig szentül hitte, hogy egyedül él Hajdúszoboszló külterületén, egy házban az Angyalházi út közelében található zártkertben, a Fürj dűlőben. Februárban azonban azzal szembesült, hogy ez „csak” a valóság, papíron nem így van – írja a Borsod Online. A hivatali nyilvántartás szerint rajta kívül még további 41 személy szorong vele egy fedél alatt 80 négyzetméteren. Vagyis egy emberre nagyjából két négyzetméternyi hely jut. A „túljelentkezésre” úgy derült fény, hogy az év elején a néni 10 éve nem vele élő unokája oda kapott egy hivatalos levelet. Aztán más, idegenek postai…

Read More