Németország már átsorolt két horvát tengerparti megyét a kockázatos területek közé

Déli szomszédunknál sajnos a tengerparti területeken óriási ütemben kezdett ismét terjedésbe a koronavírus. A magyar hatóságok egyelőre semmit nem léptek, a németek viszont igen. A németországi Robert Koch országos közegészségügyi intézet a járványügyi szempontból kockázatos térségek közé sorolta a horvátországi Sibenik-Knin és Split-Dalmácia megyét. Ezután a külügyminisztérium utazási figyelmeztetést adott ki a megyékre.  A döntést azzal indokolták, hogy az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzések száma százezer lakosonként meghaladta az ötvenet. Ez az a határérték, amely felett a német szabályok szerint utazási figyelmeztetést kell kiadni, és kötelezni kell az onnan hazatérőket, hogy…

Read More

Elsősorban a turisták között terjed a koronavírus Horvátországban

Több ország is szigorítja a beutazási szabályokat a Horvátországból érkezőkkel szemben, mert az onnan hazatérő turisták körében emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Az Ausztriába hazatérőknek negatív tesztet kell bemutatniuk, ennek elvégzésére 48 órájuk van. A teszt eredményéig házi karanténban kell maradniuk. A szlovén egészségügyi miniszter szintén a visszatérő turisták körében tapasztal megnövekedett esetszámok miatt jelentette be, hogy akár már a hét végétől 14 napos kötelező karantént írhatnak elő a szomszédos Horvátországból érkezőknek. Eközben a legfrissebb horvát idegenforgalmi adatok a vártnál jobb eredményt mutatnak. Az augusztus elseje és tizenhatodika között regisztrált…

Read More

Durvul a horvát helyzet, kétszer gondoljuk meg, elutazunk-e, a turisták gyakran hazaviszik a vírust saját országukba

Már az sem hangzik túl jól, hogy zsinórban másodszor is rekordot döntött az új fertőzöttek száma Horvátországban az utóbbi napokban, a legjobban a tengerparton és a fővárosban terjed a koronavírus. Ausztriában több tucat olyan esettel találkoztak, akik bizonyosan a horvát nyaralásukról érkeztek haza fertőzötten. Horvátországban második napja rekordmértékű az új fertőzöttek száma, és a fiatalok a koronavírus legfőbb terjesztői. Szlovéniában a behurcolt fertőzések többsége Horvátországból származik. Görögországban kiterjesztik az éjszakai zárva tartást. Romániában újabb 30 napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet. Ausztriában rekordmennyiségű új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Koronavíruskörkép az MTI beszámolói nyomán. Horvátország A…

Read More

Durvul a helyzet a horvátoknál, ne menjünk az Adriára – számos külföldi ország polgárai azonnali karanténra számítsanak

Négy héttel ezelőtt alig volt aktív fertőzött, most több, mint a százhússzorosa a június közepi létszámnak. Szigorítanak, többek között a belépési feltételeken is. Akinek nem feltétlenül muszáj, ne menjen dél-nyugati szomszédunkhoz. A napi új fertőzöttek számának emelkedése rosszabb képet mutat, mint kora tavasszal. Ez kicsit korán jött. A drámai romlás szétzúzhatja a horvát nyaralási szezont. Rekordszámú, 116 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek pénteken Horvátországban, ezért Vili Beros egészségügy-miniszter közölte, hogy új intézkedéseket hoznak, helyenként szigorítják a horvát határok átlépését a szomszédos országokból érkezők számára, és kötelezővé teszik a maszkok viselését az éttermekben,…

Read More

Tízezer új fertőzött egyetlen nap alatt egyetlen államban, de bajok vannak Horvátországban és Szlovéniában is

Egyre többet rebesgetik, hogy hamarabb jön az a második hullám, mint korábban várták. Telibe verheti a nyaralási szezont, vannak helyek, ahol eleve el sem tudott még kezdődni. Az Egyesült Államokban egészen szörnyű a helyzet, de Európában is újra látványosan erőre kapott a koronavírus. Lehet, hogy nem húzzuk ki a nyarat a lazításokkal. Az Egyesült Államok 50 tagállamából már 37-ben nő aggasztóan a koronavírus-fertőzöttek száma. A legnagyobb a floridai emelkedés, ahol csütörtökre egy nap alatt több mint 10 ezer új esetet jegyeztek fel, írja az MTI. Ennyi új, bizonyított fertőzést Európa…

Read More

Mi is megcsodálhatjuk a világ egyik legnagyobb luxushajóját

A hírek szerint egy hétre több, mint 3 millió euró a bérleti díja, ehhez rögtön kapunk egy 54 fős személyzetet is. A 136 méter hosszú “Flying Fox” névre hallgató szuperjacht futott be szerdán a dubrovniki Gruz kikötőbe. A Flying Fox a világ legnagyobb bérbe vehető luxushajójának számít, állítólag egy hétre közel 3,5 millió euróért adják ki. Az ár nem véletlen, hiszen a sok földi luxussal ellátott hajóhoz még 54 fős személyzet is dukál, amely minden kívánságát lesi a 22 elhelyezhető utasnak. Az ismert hajós oldalakon található ez az összeg, bár…

Read More

A magyarok előtt is megnyílik a horvát határ

Horvátország közel két hete újra megnyitotta határait azok előtt a külföldiek előtt, akik üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okokból indultak az országba. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket Zágráb Szlovéniával közös határán a múlt hét végén teljesen feloldotta. Most pedig Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter bejelentette, hogy május 29-től megszűnnek a korlátozások Szlovákiával, Csehországgal, Ausztriával és Magyarországgal szemben is. Amint közös megállapodás alapján megnyílnak a határok az említett országok állampolgárai előtt, és sikerül a németekkel, valamint később a lengyelekkel is megegyezésre jutni, Horvátország teljes idegenforgalmának több mint 60 százalékát…

Read More

Erős földrengés volt Horvátországban, itthon is érezni lehetett

Zágráb térségében mértek két 5-ös erősségű rengést is, amelyet Magyarország dél-nyugati megyéiben is észleltek. Erős, a Richter-skála szerint 5,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg vasárnap hajnalban, fél hét előtt néhány perccel a horvát fővárost, derül ki a világ földrengéseit online monitorozó emsc-csem.org oldalról. A honlap szerint a rengés epicentruma a hétszázezres horvát nagyvárostól hét kilométerre északra volt, tíz kilométeres mélységben. A durva rengést fél órával később újabb követte: hét óra egy perckor egy 5-ös rengést mértek. Újabb fél óra elteltével egy harmadik, 3,7-es erősségű földrengés is volt. Az Index beszámolója szerint Zágráb az első…

Read More

Feljelentettek egy énekesnőt, mert állítólag rosszul énekelte a himnuszt

Egy helyi ügyvéd feljelentette Josipa Lisac horvát énekesnőt, mivel szerinte a művész megcsúfolta az ország nemzeti himnuszát az új elnök beavatási szertartásán, írja a BBC. A 70 éves énekesnő kiadója és zene szakszervezetek szerint a feljelentés a művészi szabadság totális figyelmen kívül hagyása. Az ország törvényei szerint a nemzeti himnusz gyalázását akár egy év börtönnel is büntethetik. Josipa Lisac 53 éve dolgozik a zeneiparban és több tucat kitüntetést kapott az élete folyamán. Az énekesnő Zvjezdan Ruzic államfő beavatási szertartásán énekelte el a Lijepa naša domovino-t, azaz a Gyönyörű hazánk kezdetű…

Read More

Hamis vagyonnyilatkozata miatt rúgták ki a minisztert

Persze az eset nem Magyarországon, hanem a szomszédos Horvátországban történt, ahol Andrej Plenkovic kormányfő felmentette tisztségéből Milan Kujundzic egészségügyi minisztert, miután a sajtó az elmúlt napokban arról írt, hogya miniszter hamis vagyonnyilatkozatot nyújtott be. A mostani kormányban Kujundzic a nyolcadik miniszter, aki botrányba keveredett, és emiatt távoznia kell. A miniszter vagyonnyilatkozatában több ingatlan értéke is tévesen volt feltüntetve, emellett nem magyarázta meg, honnan volt pénze egy új ház megvásárlására Zágrábban. Itthon hasonló miatt Rogán Antalnak egyáltalán nem kellett semmivel elszámolnia. A miniszter sajtótájékoztatón elismerte, hogy tévesen töltötte ki a vagyonnyilatkozatát,…

Read More