Ügyes: A Gazdasági Versenyhivatal nem vizsgálhatja, hogy az állam 17 milliárdért megvette Mészáros Lőrinc erőművét

Fantasztikus ütemben zajlik a milliárdok eltapsolása a magyar közpénzből. A GVH a kormányzati erők döntése alapján nem vizsgálhatja a tizenhét milliárdos ügyletet, amely a kormány szerint megérte, de azért sebtében át is minősítették nemzetstratégiai jelentőségűnek, így kikerül a vizsgálható ügyek hatálya alól. Kiváló. Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódás lett, hogy az állam 17,4 milliárdért megvette Mészáros Lőrinc érdekeltségétől a Mátrai Erőmű 73 százalékát. Két évvel korábban Mészárosék 5,9 milliárdot fizettek ezért a részesedésért, igaz azóta az erőmű gazdagabb lett egy biomassza üzemmel. A kormány közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette, hogy az MVM…

Read More

Minden személyes adatunk egyetlen kártyán lesz

Egy év múlva már az újszülöttek is automatikusan elektronikus személyi-igazolványt kapnak. Az elképzelések szerint ezzel fokozatosan a hivatali ügyintézési időket lehet drasztikusan lecsökkenteni. 2021 februárjától az újszülöttek automatikusan, hivatalból kapják meg az elektronikus személyazonosító igazolványukat, az e-személyit, amely tartalmazza további igazolványaik adatait is. Both András, az IdomSoft Zrt. termékfejlesztési vezérigazgató-helyettese a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy nemcsak a születésnél, hanem más életesemények kapcsán is embert próbáló és rendkívül időigényes feladat jelenleg az okmányok beszerzése, ez pedig megoldásért kiált. Az adó- és a tajkártyáért, a személyazonosító igazolványért és a vezetői engedélyért vagy éppen…

Read More

Elektromos luxusautóra cserélte hivatali Mercedesét Áder János

Az idei évtől új hivatali autóval furikázik Áder János és felesége. A Blikk értesülése szerint Áder János hivatala egy 28 millió forintos elektromos Audira cserélte a Mercedes S 400-asát. A Köztársasági Elnöki Hivatal a lapnak írt közleményében azt írta, hogy “a gépjármű beszerzése során kiemelt szempont volt a teljes mértékű elektromos meghajtás, a konvojban való közlekedésre alkalmas műszaki paraméterek, valamint a protokolláris célra alkalmas megjelenés és felszereltség”. Az Audi 22,4 millió forintba került, ami áfával együtt nagyjából megegyezik a típus kicsit több mint 28 millió forintos induló árával. A beszerzésre…

Read More

Rogán hivatala annyit költhet, amennyit nem szégyell

Felmentették több jogszabály alól a Rogán Antal által irányított Nemzeti Kommunikációs Hivatalt, írja a hvg.hu. A pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a hivatalnak a jövőben „nem kell alkalmaznia” a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről, illetve a központosított közbeszerzési rendszerről szóló jogszabályt a kiemelt fontosságú kormányzati kommunikációs vagy rendezvényszervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzéseknél. Ez a felmentés vonatkozik a „működésével összefüggésben álló beszerzési eljárásra”, ebben az esetben pedig nem érvényes a közbeszerzési értékhatárok alatti értékű beszerzések megvalósításáról és ellenőrzéséről szóló rendelet sem. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal feladatait kibővítették, jogállását pedig „kiszolgáló típusú központi hivatalként” címen határozták meg. A…

Read More