Ez kell nekünk: saját újságíróképzést indít a közmédia

Újságíró-szerkesztő képzést indít szeptembertől a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A köztévénél, illetve a kormányzat más szócsöveinél már többször tapasztalhattuk az objektivitást és függetlenséget, ezt most oktatni is fogják. De lehet, hogy csak az elfoglalt Index szerkesztőségét kell feltölteni. Átfogó elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatják el a hallgatók a közszolgálati újságírás és a szerkesztés ismereteit, később pedig a közmédia gyakornoki programjában is részt vehetnek. A szeptemberben induló szakirányú médiaképzésre már lehet jelentkezni, a határidő augusztus 1.  A közlemény szerint az NKE és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös képzésének célja: felkészíteni…

Read More

A Fidesz a szavazói szemében is lejáratta magát

Még január végén hívta be Budapest főpolgármesterét az M1 a Ma este című műsorába egy interjúra, amely során a szervezők minden erejükkel azon voltak, hogy lejárassák az ellenzéki politikust. Ahelyett, hogy érdemi beszélgetést folytattak volna, minden kérdésükkel Karácsony Gergely ellen szították a hangulatot. A felvétel itt megtekinthető. Az interjú, mint kiderült, még a Fidesz szavazóinál is kiverte a biztosítékot. A Publicus Intézet felmérése szerint a nézők több mint kétharmada (69 százalék) felháborítónak tartja a műsort, és a kormánypártiak fele szerint nem kérdeztek a politikustól értelmes dolgokat. A válaszadók 76 százaléka…

Read More

Ismét eljárás indul az M1 híradósa ellen

Néhány éven belül másodszor indít eljárást a Médiatanács Németh Balázs híradós bemondó ellen. A szervezet azt követően döntött így, hogy Németh október 21-én az M1 adásában saját véleményt fűzött hozzá az ellenzék egyik politikai akciójához. Erre több állampolgári panasz is érkezett. A fenti eset akkor bejárta a médiát – ez volt az a történet, amikor az ellenzéki Hadházy Ákos Orbán Viktor parlamenti beszédét táblákkal zavarta meg. A híradó persze teljesen egyoldalúan, a Fidesz pártját fogva mesélte el a történteket, ráadásul Németh a szerepéből kibújva, magánemberként szidta az ellenzékiek akcióját. Csütörtökön…

Read More

Az M1 híradósa teljesen kiborult Orbán megzavart beszéde miatt

Még az állami tévé híradója is beszámolt arról, hogy Orbán Viktor évadnyitó beszéde közben Hadházy Ákos táblákkal állt be a miniszterelnök elé. Ahogy az várható volt, a riport és a bemondó is a Fidesz pártját fogta. Bár a fideszes képviselők közbelépése miatt Hadházynak arra már nem maradt ideje, hogy a „Lónak a faszát!” feliratú tábláját is felmutassa a szónoklat közben, a közszolgálati M1 hírolvasója, Németh Balázs mégis csak ezt emlegette, majd a közszolgálati műfajtól eltávolodva hozzátette: „Eddig épeszű ember nehezen tudta volna elképzelni, hogy ilyen trágár szöveget mutogat egy képviselő…

Read More

Fideszes e-mail címen lehet elérni a Tények szerkesztőségét

A tegnapi nap során többen is észrevették, hogy a TV2 híradójának Facebook-oldalán az [email protected] van megadva emailcímként a kontaktok között. Ugyan a kormánypárti médiabirodalom eddigi rendkívül viharos átalakulásait ismerve teljesen nem lehet kizárni, hogy költséghatékonysági okokból tovább központosították a rendszer működését, azért valószínűbb, hogy egy belső fricska eredményét látjuk, és az oldalhoz hozzáférő valaki közölte, hogy szerinte a Tények az illendőnél talán közelebb sodródott a Fidesz öléhez – írta a 444.hu. Mára fejéhez kapott az oldal egyik szerkesztője, és kivette a címet a névjegyről, immár csak egy telefonszám és a…

Read More

A televízió most jött rá, hogy sok a drogos Miskolcon – videó

Egyre több, szemmel láthatóan kábítószeres befolyás alatt álló fiatal látható Miskolcon az RTL klub szerint. A híradó beszámolója szerint a drogosok alapvetően a különféle és kiszámíthatatlan hatású dizájner drogokat használják. A városban egyébként negyedannyi preventív, vagy segítséget nyújtó szolgáltatás működik, mint amennyire szükség lenne. Drogambulancia is csak a vasgyár környékén található, az Avason például nincs is hasonló intézmény, pedig ott is nagyon sok a szerhasználó.

Read More

Igazi híradót csinált egy momentumos politikus a köztévén – videó

Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja arra használta ki a pártoknak az EP-kampányban adott ötperces bemutatkozási lehetőséget, hogy olyan híreket mondott be a köztévén, amik egyékbént nem hangzanak el. Az elnökségi tag beszédét úgy kezdte, hogy mi a Momentumban szívünkön viseljük a hiteles, közérdekű tájékoztatást. Önökhöz azonban tisztelt nézőink és hallgatóink, nem minden fontos hír juthat el. Ezért most először itt, az m1 és a Kossuth Rádió élő műsorában megtesszük azt, ami az itt dolgozók számára nem megengedett, a hátra lévő négy és fél percben bemutatunk egy valódi híradót.…

Read More

Az MSZP-s Ujhelyi István vasfüggönyről beszélt, de a kormánymédia a szájába hamisította, hogy a határkerítést bontaná le

Az MSZP hatalomra kerülése esetén Ujhelyi lebontaná a határzárat Nyilvánosan ígérte meg a kerítés lebontását Ujhelyi István Ujhelyi István Sopronban nyilvánosan megígérte a kerítés lebontását – videó Uj­he­lyi nem ker­telt: az MSZP le akarja bon­tatni a ke­rí­tést. videó Ezekkel a címekkel van tele ma a fideszes média. A _”_”tudósítások“_”_ alapja Ujhelyi István Sopronban tartott tegnapi sajtótájékoztatója volt, ahol az MSZP európai parlamenti képviselője beszélt a vasfüggönyről, ami a rendszerváltás előtt elválasztotta Magyarországot Nyugat-Európától. Többek között Orbán Viktor miniszterelnök Oroszország-barát politikáját bírálva Ujhelyi a következőket mondta: „Építse valaki újból fel a…

Read More