A Fidesz-KDNP politikusai hiánycikkeket adományoznak, de a kommentelők dicséret helyett azt kérdezik: honnan szerezték a védekezési eszközöket?

Hollósy András képviselő nem ül tétlenül egy helyben, hanem fontos védőfelszerelésekkel igyekszik segíteni a miskolci és környéki intézményeket. Saját közösségi oldalán tette közzé az említett segítségnyújtásokat, kiemelve azt, hogy az ígéret ellenére sem kaptak védőeszközöket. A kommentelőket azonban leginkább az érdekli a Facebookon közzétett tartalmaknál, hogy honnan sikerült ezeket beszerezni, amikből hetek óta országos hiány van. A segítségnyújtásokat így írta le Hollósy saját Facebook-bejegyzésében. ” 50 liter fertőtlenítőszer✅ 20 liter kéztisztító gél ✅200 pár gumikesztyű ✅50 db szájmaszk✅Ma ezzel a nemes felajánlással ajándékoztunk meg két felnőtt és egy gyermekorvosi rendelőt Nagy Ákos barátommal…

Read More

Nincs elég tartós élelmiszer és fertőtlenítő a miskolci boltokban

Napok óta komoly felvásárlásba kezdett a magyar lakosság, ez országosan hiányt idézett elő bizonyos termékekből. A maszkokon kívül a fertőtlenítőszerek is erősen hiányosan állnak már rendelkezésre, Miskolcon nagyjából hasonló a helyzet. Erről kaphatunk egy kicsit bővebb képet. Egy kicsit körbejártuk az élelmiszerboltokat és a drogériákat, tájékozódtunk: feltöltötték-e a polcokat. Utunk először a Szentpéteri kapuban található nagyáruházhoz vezetett. Az élelmiszerboltban nem volt nagy tömeg, és láttunk olyan vásárlókat is, akik szájmaszkban és gumikesztyűben érkeztek. Első pillantásra az árukészlet is megfelelőnek tűnt, másodikra sajnos már nem. Kézfertőtlenítőt semmilyen formában nem lehetett kapni,…

Read More

Várható volt: Tizenhatszorosára nőtt a szájmaszkok ára Magyarországon… már ha egyáltalán kapható

Jó ideje megszokhattuk a világban, hogy amilyen termékre megugrik a kereslet, annak az árát hirtelen drasztikusan megemelik. Ezért nem is meglepő, hogy a Magyarországon is megjelenő koronavírus hatására a sebészi arcmaszkok ára 1500%-nál is nagyobb mértékben nőtt, de többnyire inkább hiány van belőlük. Egy hónappal ezelőtt, amikor még leginkább csak a kínai koronaívrus-járvány híreit olvastuk, körülbelül 50 forintért lehetett venni egy egyszerű sebészi arcmaszkot a patikában. Ezt nemcsak egészségügyi dolgozók használják. Sok olyan beteg van, akinek legyengült az immunrendszere, ezért orvosa azt ajánlja, viseljen az utcán, nagyobb embertömegben vagy a…

Read More

A Fidesz bukott polgármesterjelöltje alaptalannak nevezte a Miskolc Holding pénzügyi helyzetét vizsgáló szakemberek megállapításait

Senki nem lepődött meg, amikor a kormány érdekköreihez tartozó boon és Észak-Magyarország sietett a leghamarabb teret adni Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP színeiben szolgáló egykori jegyző, jelenlegi városházi frakcióvezető véleményének, melyet a Miskolc Holding kétségbeejtő anyagi helyzetével kapcsolatban fogalmazott meg. A propagandahíreknek is rendszeresen teret engedő lap szerint a bukott polgármesterjelölt hangsúlyozta, a vádak alaptalannak, Miskolc versenyképességi érdekeivel ellentétesnek tartja, a jelentést szerintük kizárólag politikai érdekek motiválják. “Igyekszik cáfolni az idézet jelentésbe foglaltakat. Szerinte a jelentés szemelvényszerűen kiragad számviteli részelemeket, azonban a teljes történeti kép és a főszámok bemutatására nem törekszik.…

Read More

Inkább lassan megmérgezik magukat, mint hogy megfagyjanak

Szívszorító riportot közölt a hvg.hu arról, milyen állapotokat okoz a szegénység a hideg télben a Sajó-völgyében. Havi 54 ezer forintból élek, hat gyerekem van, ebből nemigen telik tüzelőre – mondja Vadász Iván, aki a Miskolctól északra található Lyukóvölgyben engedte meg, hogy bepillantást nyerhessünk az életébe. Ő is az energiaszegénységgel küzd, ahogyan a környéken oly sokan. Ez azt jelenti, hogy nem képes megfizetni a fűtés vagy az egyéb alapvető energiaszolgáltatások olyan szintjét, ami a tisztességes életminőséghez szükséges. „A máltaiaktól (Magyar Máltai Szeretetszolgálat – a szerk.) kaptunk rossz bútorokat, amit nem tudtak szétosztani, ez még…

Read More

24 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi rendszerből

Továbbra is nagyon leterheltek a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó ápolók, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) adatai szerint csaknem 24-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi ellátás rendszeréből – írta a Világgazdaság. Az ápolói létszám messze elmarad az OECD-államok átlagától, míg Magyarországon valamivel több, mint hat ápoló jut ezer lakosra, addig Németországban 12, Svájcban 16. A MESZK felmérése szerint Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben itt a legmagasabb a szakképzetlen ápolók aránya. Balogh Zoltán, a kamara elnöke a lapnak azt mondta, a helyzet javításához kiindulási pontnak…

Read More

Több, mint nyolcszáz óvodapedagógusra van szükség

Jelenleg is 803 álláshirdetés található az óvodapedagógusok számára a Közféra Állásportálján: 64 intézményben egyszerre több óvónőt is keresnek, de az sem ritka, hogy egyszerre ötre lenne szükség, írta meg az adatok elemzésével a Pénzcentrum. A portál emlékeztet, közeledik az óvodakezdés hónapja, szeptember, mely nemcsak a családok számára jelent kihívást. BÁR AZ ÓVODAI FÉRŐHELYEK SZÁMA ÉVEK ÓTA 380 EZER FŐ KÖRÜL ALAKUL, AZ EGYENLŐTLEN ELOSZTÁS MÁIG GONDOKAT OKOZ. Ugyanis amíg sok helyen a helyek kihasználtsága éppen megfelelő, máshol nagy hiány van óvodapedagógusokból, főként vidéken. A megyei eloszlás szerint azonban a fővárosban és környékén sem egyszerű: sőt,…

Read More

Soha nem volt még ekkora létszámhiány a rendőrségnél

Nem csökkent a rendvédelmi területen tapasztalható munkaerőhiány, ráadásul a hivatásos állomány 40 százaléka azt fontolgatja, hogy felmond.A rendvédelmi terület valamennyi szakmája bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig. A Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) januárban készült felmérése szerint ráadásul a helyzet tovább romolhat, mert minden ágazatban a felmondást fontolgatja a hivatásos állomány 40 százaléka. A Belügyminisztériumban (BM) egy munkacsoport dolgozik hetek óta a rendvédelmi életpálya folytatásának kidolgozásán, miután a 2015-ben indult előző – összesen 50 százalékos béremelést tartalmazó – csomag utolsó 5 százalékos növelése idén január…

Read More

Óriási a tanárhiány itthon

Nehéz helyzetbe kerültek az iskolák a tanév végére. A 24.hu utánajárt a dolognak és több, mint 3600 betöltetlen álláshirdetést találtak. A Nemzeti Pedagógus Kar számításai szerint a következő öt évben mintegy 15 ezren, az ezt követő 5-5 évben pedig 30-30 ezren mehetnek nyugdíjba, azaz 15 év alatt 60-70 ezer tanár távozhat a közoktatásból. Igaz, hogy 2010 óta közel 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályát választó fiatalok száma, tavaly pedig összesen 9845 hallgatót vettek fel erre a területre, de ezeknek a tanári szakos hallgatóknak jelentős része soha nem lesz tanár, a területen ugyanis nagyon…

Read More

Országos hiány van egy csecsemőknek adott injekcióból is

A Konakiont még a kórházban adják be minden újszülöttnek, majd hazakerülve is folytatni kell az adagolását. Az injekcióból azonban ősz végéig készlethiány van, és nem tudni, mivel lehet helyettesíteni. Úgy fest, nem csak a rotavírus elleni vakcinából akadozik az ellátás, egy másik, szintén kisgyerekeknek beadandó készítményből is országos hiány van. Információnk szerint a Konakion nevű injekcióból május eleje óta áll fenn készlethiány. Ezt az injekciót minden baba a születése után pár órával megkapja a kórházban. A készítmény egy fitomenadion nevű hatóanyagot tartalmaz, ami a véralvadásban fontos szerepet játszó K-vitamin egy szintetikus formája. A…

Read More